Megalakult az új Fővárosi Közgyűlés

Letette esküjét Tarlós István, Budapest új főpolgármestere. A közgyűlés alakuló ülésén megválasztották a négy új főpolgármester-helyettest, létrehozták a bizottságokat, és döntöttek a városvezetők juttatásairól is. A főváros a jövőben 6 új tanácsnokkal működik majd, közülük kettőt az ellenzék ad. A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is.
 
"Magasztos és nehéz feladat, amire vállalkoztunk. Akkor felelhetünk meg a választók bizalmának, ha döntéseinket a választók minél szélesebb bevonásával, tudtával hozzuk meg" - mondta Kaltenbach Jenő, a Fővárosi Közgyűlés korelnöke, az LMP frakcióvezetője a testület alakuló ülésén, pénteken. A korelnök köszöntőjét követően letették esküjüket a közgyűlés új képviselője, majd Tarlós István, Budapest október 3-án megválasztott főpolgármestere.
 
A közgyűlés alakuló ülésén részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy az emberek világos döntést hoztak: új korszaknak kell kezdődnie Budapest történetében. "Budapest a magyar nemzet fővárosa, a Kárpát-medence természetes központja" - tette hozzá Orbán Viktor. Mint mondta: az ország azt várja a fővárostól, hogy álljon a változás élére.
 
Az elmúlt időszak korrupciós ügyeinek feltárására utalva a miniszterelnök kijelentette: ha következmények nélkül marad, ami az elmúlt években történt, akkor az emberek azt fogják hinni, hogy minden marad a régiben. Orbán Viktor - aki gratulált a főpolgármesternek és a képviselőknek megválasztásukhoz - szavait a "Hajrá Magyarország, hajrá Budapest!" szlogennel zárta.
 
A miniszterelnök után felszólaló Tarlós István megköszönte a választók bizalmát, a mögötte álló pártok, valamint Orbán Viktor támogatását. A főpolgármester emellett köszöntötte az új közgyűlés képviselőit. "Biztosítom az ellenzéket, hogy ember- és politikusszámba vesszük őket" - ismételte meg korábbi szavait Tarlós István. "Végre fogjuk hajtani a programunkat, amely immár egy éve ismert. Komolyan gondoljuk a rendet, az esélyt és a szolidaritást" - utalt az egy évvel ezelőtt bemutatott főpolgármesteri program címére Tarlós István. "A Főpolgármesteri Hivatal munkája szakmai irányba tolódik el; saját értékrendünket meg kívánjuk jeleníteni, de az ellenzék álláspontjának figyelembe vételével." Úgy fogalmazott: kell, hogy közös pontok legyenek, a városirányítás pragmatikus feladat, a politikai szempontok itt kevésbé érvényesülnek, mint a nagypolitikában. A főpolgármester - mint a néhány nappal ezelőtti sajtótájékoztatója során is - aggasztónak nevezte a főváros pénzügyi helyzetét, emiatt az Állami Számvevőszék vizsgálatát kéri. Kiemelte a BKV-t, amely szavai szerint immár 800 milliárd forintos külső és belső eladósodottsággal küzd.
 
Tarlós István a jövőre nézve együttműködő, gyors és határozott munkavégzést ígért, illetve azt, hogy nem csak a rá szavazóknak, hanem mindenki főpolgármestere lesz.
 
 A főpolgármester beszédét követően a frakcióvezetők is felszólaltak. Németh Zoltán (Fidesz-KDNP) szintén az ellenzék megbecsülését említette annak kapcsán, hogy a frakció a korábbiaktól eltérő stílust kíván meghonosítani a közgyűlésben. Horváth Csaba (MSZP) konstruktív ellenzékiséget ígért, mint mondta: a szocialista frakció Budapest fejlődéséért dolgozik majd az új önkormányzati ciklusban. Kaltenbach Lenő (LMP) reményének adott hangot, hogy képviselőcsoportjuk nem okoz majd csalódást a választóknak; kijelentette: frakciójuk minden olyan döntést támogat, amely a város javát szolgálja, és megfelel az LMP értékrendjének. A jobbikos Szabó György elmondta: frakciója szakmai munkát kíván végezni a Fővárosi Közgyűlésben.
 
A képviselők titkos szavazással megválasztották Budapest új főpolgármester-helyetteseit. Az egyhangú szavazás eredményeképpen Bagdy Gábor pénzügyekért, György István városüzemeltetésért, Csomós Miklós oktatásért és kultúráért, Pesti Imre pedig az egészségügyért és a szociális ágazatért felelős főpolgármester-helyettes lett, mind a négyen letették esküjüket is.
 
Az alakuló ülésen 7-7 fővel létrehozták a közgyűlés bizottságait: az Egészségügyi és Szociális Bizottságot, a Gazdasági Bizottságot, a Jogi, Ügyrendi, Kisebbségvédelmi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottságot, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot, a Közbeszerzési Bizottságot, az Oktatási Bizottságot, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot, valamint a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot.
 
Az új ciklusban 6 tanácsnoka lesz a fővárosnak. Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP) közlekedési, Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) kulturális és turisztikai, Zsolnay József (Fidesz-KDNP) közbiztonsági, Ughy Attila (Fidesz-KDNP) városképvédelmi és városfejlesztési, Molnár Gyula (MSZP) informatikai, Bánsághy Tamás (MSZP) agglomeráciért felelős tanácsnok lett.
 
A közgyűlés alakuló ülésén a testület elfogadta a főpolgármester és helyetteseinek juttatásait, továbbá döntött a Veszprém megyei vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítéséről is.
 
Az önkormányzati választás eredményeképpen a Fidesz-KDNP 17, az MSZP 10, az LMP és a Jobbik 3-3 képviselővel vesz részt a Fővárosi Közgyűlés munkájában. Steiner Pál, Gajda Péter és Szabados Ákos szocialista képviselők lemondtak mandátumukról, helyüket a testületben Móricz Eszter, Bihary Gábor és Szaniszló Sándor foglalta el. Ugyancsak lemondott képviselői helyéről az LMP-s Jávor Benedek és a jobbikos Staudt Gábor (mindketten pártjuk főpolgármester-jelöltjei voltak), utódaik mandátumát azonban még nem adták ki.
 
budapest.hu

Közgyűlési hírek

A veszélyhelyzet óta először ülésezett a Fővárosi Közgyűlés, ahol Karácsony Gergely főpolgármester expozéjában köszöntötte a képviselőket, foglalta össze az elmúlt hónapok eseményeit és jelölte ki a Budapest újraindításához szükséges lépéseket.
Főpolgármester-helyettesé választották Gy. Németh Erzsébetet, Tüttő Katát, Dorosz Dávidot, Kiss Ambrust és Kerpel-Fronius Gábort.
A fővárosi közgyűlés alakuló ülése is új esélyt teremt. Esélyt arra, hogy a következő fél évtizedben Budapest legyen zöld. Hogy Budapest legyen szabad. Budapest legyen otthonos. Budapest legyen olyan okos város, amelynek van szíve
Tarlós István közleményben tudatja, hogy a listavezetésből származó fővárosi képviselői mandátumát nem kívánja átvenni.
Megválasztotta a Fővárosi Választási Bizottság tagjait és póttagjait szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Egyebek mellett döntöttek arról is, hogy a tervek szerint novemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a budai váralagút felújítási munkálatai.
Mintegy tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző év adataihoz képest. Erről számolt be a Fővárosi Közgyűlésnek Terdik Tamás, Budapest rendőrkapitánya. A Közgyűlés egyebek mellett döntött arról, hogy a Bálnát eladják az államnak, illetve díszpolgári címeket ítélt oda.
Elfogadták Budapest idei költségvetését, döntöttek arról, hogy Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre a főpolgármester vezetésével. Jichák Rabin park lesz Zuglóban, Széll Kálmán-szobrot állítanak a róla elnevezett téren.
Döntöttek arról, hogy Nemesdy Ervin lesz a Budapesti Közlekedési Központ új vezérigazgatója, aki az év végéig kidolgozza a szervezet reorganizációjára vonatkozó javaslatot. A közgyűlés határozott a fővárost és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető források idei megosztásáról is.
Döntöttek arról, hogy újrastrukturálják az elektronikus jegyrendszer projektet, amelynek határidejét 2020 végéig hosszabbították meg. Tarlós István főpolgármester jelezte: gazdasági helyettesével együtt feljelentést tett az ügyben. A Főváros jövőre 647,7 millió Ft többletfedezetet biztosít egy egyszeri intenzív patkánymentesítésre.
A gyorshajtások miatt állandó közlekedésbiztonsági kamerákat szerelnek fel a Szentendrei úton és a Váci úton. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása miatt módosították a fővárosi szmsz-t. 2019-től bővül a helyi iparűzési adó alól mentesülő vállalkozások köre.
Egyhangúlag támogatták, hogy Terdik Tamás legyen az új budapesti rendőrfőkapitány. Testvérvárosi megállapodást kötött Betlehemmel Budapest. Hétmilliárd forint kormányzati pluszforrás jut a Lánchíd és a Váralagút felújítására, amelynek nettó kivitelezési ideje 18 hónap lehet.
A közgyűlés a csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztésének részeként a pünkösdfürdői védmű megvalósítására további 1 milliárd forintot biztosít többletfedezetként – erről 20 igen, három nem szavazattal, négy tartózkodás mellett döntöttek.
A testület támogatta, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével kapcsolatban a Dunával párhuzamos védmű a kerítések nyomvonalában húzódjon, ezt a változatot terveztetik tovább. Eredménytelennek nyilvánították a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárást.
Döntöttek a Széna tér és a Vörösmarty tér felújításáról. Újbudán és Zuglóban a kerületek kérésére újabb fizetőparkolási övezeteket alakítanak ki. Budapest együttműködési megállapodást kötött Sanghajjal és Taskenttel.
Döntöttek az M3-as metróvonal öt állomásának speciális akadálymentesítéséről. Júliustól drágul a taxizás, az alapdíj 700 Ft-ra nő, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal emelkedik. A Lánchíd felújítása szeptemberben kezdődhet. Döntöttek Budapest nyolc új díszpolgáráról.
Elfogadták Budapest idei költségvetését, amely a bevételeket 245,4 milliárd, a kiadásokat 376,8 milliárd forintban határozta meg. Egyhangúlag fogadták el a képviselők a BRFK tavalyi évről szóló beszámolóját, döntöttek arról, hogy a Főváros felszámolási eljárás keretében szerezné meg a Rác fürdő és hotel tulajdonjogát.
Módosítottak a közbeszerzési rendszer működésén, elfogadták az idei forrásmegosztást. A főpolgármester tárgyalhat a kormánnyal a Bálna eladásáról. Bővült a fizetőparkolás a III. kerületben, valamint jóváhagyták az idei átlagos 12%-os bérfejlesztést a BKV-nál. Zárt ülésen öt új Csengery-díjasról is határoztak.
Négymilliárd forintból fejlesztik a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői védvonalat. A lengyel-magyar barátságot kifejező emlékpark épül Budafokon, elnevezést kap 11 eddig névtelen közterület, valamint zajrendeletet fogadtak el a Margitszigetre.
Döntöttek arról, hogy Budapest együttműködési megállapodást köt Buenos Airesszel, valamint módosították a szmogriadórendeletet, tovább korlátozva a riadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban.