Főpolgármester-helyettesek

 

BAGDY GÁBOR

pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes

1957. november 5-én születettem Budapesten. 29 éve nős vagyok, feleségem Máttyus Mária, öt gyermekünk van. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem. 1982-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász, 2004-ben a Nottingham Trent University-n okleveles ingatlanszakértő diplomát szereztem. 1986-ban egyetemi doktori címet kaptam. Szakmai pályámat az MTA Közgazdaságtudomány Intézetének tudományos kutatójaként kezdtem. A rendszerváltás után a Népjóléti Minisztériumban dolgoztam kabinetfőnökként, majd helyettes államtitkárként. A későbbiekben banki, majd ingatlanfejlesztői területen vezető pozícióban tevékenykedtem nemzetközi cégeknél. Angol és német felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezem, a RICS, azaz az Okleveles Ingatlanszakértők Királyi Társasága (The Royal Institution of Chartered Surveyors) tagja vagyok. 2002 óta a Fővárosi Közgyűlés tagja, 2006 és 2010 között a Kereszténydemokrata Néppárt fővárosi frakcióvezetője, a Fidesz-KDNP Frakciószövetség társelnöke voltam. Ezen időszak alatt a Nagyértékű Beruházások Előkészítésének és Megvalósításának Vizsgálatára létrehozott Ideiglenes Vizsgálóbizottság elnökeként dolgoztam. Képviselőként részt vettem a Gazdasági Bizottság és a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága munkájában. 2010-ben a Fidesz-KDNP budapesti területi listájáról szereztem országgyűlési képviselői mandátumot. 2010 októberében harmadik alkalommal lettem a Fővárosi Közgyűlés tagja. 2010. október 15-én Tarlós István főpolgármester javaslatára pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettessé választottak.

Elérhetőségi hely: 1052 Bp, Városház u. 9-11.  F épület - I. emelet - 103.
Telefon: 06-1-327-1952

 

 

 

 

CSOMÓS MIKLÓS

oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes

1962. május 4-én születtem Sátoraljaújhelyen. Gimnáziumi tanulmányaimat Miskolcon végeztem a Földes Ferenc Gimnázium speciális matematika tagozatán 1976-1980 között.  Egyetemi előfelvételis sorkatonai szolgálatomat Hómezővásárhelyen töltöttem 1980-81-ben. Az ELTE Bölcsészkarán filozófia szakos, a Természettudományi Karán matematika szakos diplomát szereztem 1987-ben. A Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán 2001-ben szereztem diplomát. Angol nyelvből C típusú nyelvvizsgával rendelkezem. 1987-2003 között a XV. kerületi Dózsa György Gimnáziumban matematikát és filozófiát tanítottam. 1988-1989-ben fél évig sorkatonai szolgálatomat töltöttem Mezőkövesden. 1995 óta vagyok a Fidesz tagja. 1998-2002 között XV. kerületi önkormányzati képviselő voltam, a Fidesz frakcióvezetőként, a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság tagjaként. 2002-2006 között a XV. kerületi önkormányzat Pénzügyi Bizottságának külsős tagja voltam. 2003-2006 között a Fővárosi Fidesz-MKDSZ képviselőcsoport titkárságvezetője voltam. 2006-2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagja voltam, a Fidesz frakció igazgatója, frakcióvezető-helyettes, a Kulturális Bizottság alelnöke. 2008-ban a Lengyel Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztjét kaptam meg. 2005 óta a Fidesz Országos Választmányának, 2007 óta a Budapesti Választmányának tagja vagyok. 1981 óta élek Budapesten, 1992 óta Pestújhelyen. 1990 óta vagyok nős, feleségem gimnáziumi tanár. Lányunk 15 éves, gimnáziumi tanuló.

 

Elérhetőségi hely: 1052 Bp, Városház u. 9-11.  F épület - I. emelet - 108.
Telefon: 06-1-327-1946
 

 

 
 
 
 
 
GYÖRGY ISTVÁN
 
városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes
 
1959. október 31-én Budapesten születtem, születésem óta Kőbányán élek. Édesapám kemény, dolgos székely ember volt. Nyugdíjas építészmérnökként is tisztelte és szerette a kétkezi munkát. Mellette nemcsak a munka becsületét tanultam meg, hanem az emberek iránti tiszteletet is, valamint azt, hogy sohasem szabad többet követelni másoktól, mint amennyit mi magunk adni tudunk. Édesanyám Zombori Márta, aktív éveiben tanítóként és igazgatóhelyettesként dolgozott, ma nyugdíjas. Egy bátyám van, Károly, aki Kőbányán a Szt. Lászlóban érettségizett, majd építészmérnöki végzettséget szerzett. Sokan ismerhetik őt néptánc oktatóként, a Molnár utcából. Kőbányát középiskolai éveim alatt zártam igazán a szívembe. A Szent László Gimnáziumban tapasztaltam meg, hogy egy összetartó közösség milyen hatalmas erőforrást jelenthet az embernek. Itt kezdtem el sportolni, Sokat köszönhetek Héda és Tengg  tanár uraknak, Ők nevelték belém a sport illetve az atlétika szeretetét, magasugrásban a gimnáziumban 192 cm-ig, később a főiskolán 200 cm-ig jutottam, szívesen idézem fel magamban a diáksport versenyek és találkozók izgalmait. A Szent László Gimnáziumban 1978-ban érettségiztem. Egresy Ildikóval, volt lászlós osztálytársammal  1982-ben kötöttünk házasságot. Követve a családi hagyományokat, a szülői házat kibővítve teremtettünk meg Újhegyen mai otthonunkat. Mindhárom gyermekünk nagykorú, a fiunk 27 éves, az első diploma (ELTE Főiskolai Kar Kommunikáció, művelődésszervezés) megszerzése után 2008 őszétől munka mellett a Pázmány Péter Tudományegyetemen harmadéves joghallgatója. Lányaim is egyetemisták, Sára 25 éves, az idén, 2009-ben a Debreceni Tudományegyetemen szerzett politológusi diplomát, jelenleg a Pázmány Péter Tudományegyetem harmadéves joghallgatója. Réka lányunk 23 éves, ő a Pécsi Tudományegyetem néprajz, pedagógia szakos ötödéves hallgatója. Az érettségit követően egy év képesítés nélküli nevelői munka majd a sikeres felvételi után 11 hónap ?előfelvételis? - Kalocsán eltöltött - katonáskodás után 1980-ban kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat a ma már Eszterházy Károly nevét viselő Egri Tanárképző Főiskolán, ahol 1984-ben szereztem biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanári diplomát. Ezer szállal kötődöm Kőbányához, ezer szállal kötődöm az itt élő emberekhez. Itt születtem, idekötnek az emlékeim, a családom, idekötnek a barátaim és az álmaim és ideköt a munkám is.  A főiskolai éveket követően hat évet tanítottam a Pataky téri 1. sz. (ma Szent László) Általános Iskolában, itt lettem 1989-ben igazgatóhelyettes. Megtisztelő számomra, hogy 1990-től 2002-ig 12 éven át polgármesterként szolgálhattam Kőbánya polgárait. A rendszerváltást követő első szabad önkormányzati választásokon 1990. november 13-án a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Kőbánya polgármesterévé választott. 1994-ben a közvetlen polgármester választáson a FIDESZ, az MDF, a KDNP és az SZDSZ közös jelöltjeként választottak újra. 1994. és 1996. között a 12 fővárosi kerületet tömörítő Budapesti Külső Kerületek Szövetségének soros elnöki teendőit láttam el. 1998-ban a FIDESZ, MKDSZ, MDF, MDNP, FKGP közös polgármester-jelöltjeként harmadszor is polgármesterré választottak. A 2002. októberében megtartott önkormányzati választásokon a FIDESZ-MDF-MKDSZ jelöltjeként nem nyertem el a választópolgárok többségének bizalmát, így 12 éves polgármesteri tevékenységem befejeződött. 2002. novemberétől 2003 december 31-ig Zuglóban dolgoztam Rátonyi Gábor polgármester önkormányzati tanácsadójaként. 2003 szeptembere óta a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Tagozata Fővárosi Területi Tanácsának elnöki teendőit látom el. A 2006-os önkormányzati választásokon a FIDSZ listájáról fővárosi képviselő lettem, a FIDESZ frakció egyik frakcióvezető-helyettese voltam, valamint a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának elnöki teendőit láttam el. A helyi önkormányzati munkát nagyon megszerettem, a közügyek intézése, közszolgáltatások szervezése, a közhatalmi testület munkájában való részvétel, a képviselő- testület irányítása során az elmúlt 19 esztendőben sok tapasztalatot szereztem. 1999-óta tagja vagyok a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek, 2003-óta a pedig Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek. Polgármesteri munkám során a helyi politizálásban sok tapasztalatot szereztem, nagyon sok emberrel, és a legkülönbözőbb természetű problémával találkoztam. Az önkormányzatok világában megszerzett ismereteim és gyakorlati tapasztalataim elméleti és tudományos ismeretekkel való bővítése, valamint a közigazgatás és a jog iránti fokozott érdeklődésem miatt 2000-ben jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 2005-ben szereztem "cum laude" minősítésű jogi diplomát.  Szakdolgozatomat "A települési önkormányzat polgármesterének jogállása, helye, szerepe a magyar önkormányzati rendszerben, a polgármesteri jogállás jelenlegi szabályozásának problémái a gyakorlat tükrében (de lege ferenda)" címmel írtam és védtem meg, jeles eredménnyel. Jelenleg "civil" életemben jogi szakvizsgára készülve "kései" ügyvédjelöltként dolgozom. A 2010-es országgyűlési  választásokon a Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt  jelöltjeként Budapest 14. számú egyéni országgyűlési választókerületében Kőbányán szereztem parlamenti mandátumot.
 
2010. október 3-án megtartott önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP fővárosi listájáról kerültem a Fővárosi Közgyűlésbe.
 
Elérhetőségi hely: 1052 Bp, Városház u. 9-11.  F épület - I. emelet - 118.
Telefon: 06-1-327-1717
 
 
SZENECZEY BALÁZS
 
városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes
 
Születési hely, idő: Szombathely, 1975.11.19.. Nős, két gyerek édesapja. Tanulmányok: Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar (2000), Révai Miklós Gimnázium, Győr, angol-német nyelvi tagozat (1994). Nyelvismeret: angol - állami középfokú „C” típusú nyelvvizsga, német - állami középfokú „C” típusú nyelvvizsga, Goethe Universität - Zertifikat nyelvvizsga. Szakmai gyakorlat: 2010– Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Főpolgármesteri Iroda, irodavezető, 2005-2010 egyéni ügyvéd, 2001 ügyvédjelölt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZENTES TAMÁS

egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes

41 éves orvos-közgazdász vagyok. 1995-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd 2001-ben a Budapesti Közgazdasági Egyetem posztgraduális képzésén. Két szakvizsgát szereztem, alapszakvizsgám a sebészet volt, melyet mindig nagyon szerettem. A fővárosba dédszüleim generációja érkezett először. Nagyszüleim szereztek először diplomát a családban, négy nagyszülőm közül három tanár volt. Szüleim mind a ketten vegyészként dolgoztak, most már nyugdíjasok. Öcsém matematikusként végzett, majd az Egyesült Államokban szerzett közgazdaságtanból PhD-fokozatot, és tanított előbb a Chicagói Egyetemen, majd jelenleg Londonban a London School of Economics-ban. Feleségem magyar-történelem szakos középiskolai tanár, egy budapesti gyakorló gimnáziumban tanít. Én 1995-től két fővárosi kórház sebészetén dolgoztam, majd a közgazdász diploma megszerzését követően az orvosi hivatásom gyakorlása mellett szakértői tevékenységet is folytattam. 2008 márciusától már a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatot vezettem. 2006-tól az egészség-gazdaságtani tevékenység mellé csatlakozott az egészségpolitikai is, ekkortól jelentek meg cikkeim néhány sajtóorgánumban. 2007-től dolgoztam Pesti Imre munkacsoportjában, és 2009-től koordináltam a különböző programalkotó feladatokat. 2010 októberében kerültem a Fővárosi Közgyűlésbe a Fidesz-KDNP listán, és választottak az Egészségpolitikai és Szociális Bizottság elnökévé.

Elérhetőségi hely: 1052 Bp, Városház u. 9-11.  F épület - I. emelet 156.
Telefon: 06-1-327-1913