A Fővárosi Közgyűlés 2011. június 8-i rendkívüli ülése

Rendkívüli ülést tartott június 8-án a Fővárosi Közgyűlés; mintegy nyolcvan napirendi pontról döntöttek a városatyák. Egyhangúlag megszavazták, hogy árvízvédelmi mű épüljön a Római-parton, elfogadták a BRFK tavalyi évi tevékenységéről szóló beszámolót. Döntöttek 19 közoktatási intézmény vezetői pályázatáról, további 37,5 milliót szavaztak meg a műjég rekonstrukciójára. Arról is szavaztak, hogy Budapest legalább 32 milliárdot kér a közösségi közlekedés támogatására.
 
 
A közgyűlés a napirendet 22 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadták el. A többség nem támogatta az MSZP azon javaslatainak napirendre vételét, hogy a Budaörsi úti buszsáv miatt vizsgálóbizottság jöjjön létre, valamint a szocialisták egészségügyi modelljének bevezetését sem. Tarlós István főpolgármester az előbbit politikai cirkusznak minősítette, utóbbival kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy a kormány már döntött a fővárosi kórházak átvételéről, ezért az MSZP-s javaslat okafogyottá vált.
 
29 igen szavazattal, három nem ellenében elfogadta a közgyűlés a Budapesti Rendőr-főkapitányság tavalyi munkájáról szóló beszámolót. Tóth Tamás, a főváros rendőr-főkapitánya elmondta, a közterületi jelenlét növelésének köszönhetően tavaly nyolc százalékkal nőtt a tettenérések száma, 2010-ben csaknem 9 ezer esetben indult meg a büntetőeljárás az elkövető helyszíni elfogása alapján. Tavaly több mint hétezer körözött személyt fogtak el, ugyancsak majdnem hétezer közbiztonsági akciót hajtottak végre, harminc százalékkal többet, mint a megelőző évben.
 
 
Az Astoria aluljáró, a Ferenciek tere, a Deák tér, a Nyugati tér és a VI., VII. kerület egyes részein az engedély nélküli árusokkal, a koldusokkal, a hajléktalanokkal kapcsolatban érkezett a legtöbb lakossági jelzés. Jellemző elkövetési módszerként jelentek meg az időskörúak sérelmére elkövetett trükkös lopások, amikor az elkövetők magukat szolgáltatók vagy hatóságok munkatársának kiadva bemennek az ingatlanba, és eltulajdonítják az értékeket vagy további trükkel, például pénzváltás ürügyén kicsalják az áldozatok készpénzét. Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények állnak az első helyen, amelyek a regisztrált bűncselekmények közel hetven százalékát teszik ki.
 
 
A közgyűlés elfogadta 19 fővárosi fenntartású közoktatási intézmény vezetőjének pályázatát, ők augusztus 15-től öt évig tölthetik be a posztot.    Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint az érintett intézmények vezetőinek megbízása augusztus 15-én jár le, ezért írt ki pályázatot a főváros.  
 
 
A Városligeti Műjégpálya 4,7 milliárd forintos rekonstrukciójához még 37,5 millió forintot ad az önkormányzat – döntött 26 igen szavazattal, öt tartózkodással a Fővárosi Közgyűlés. A kivitelezés megkezdése után a restaurátori kutatások és feltárások eredményeként ugyanis a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az eredeti építési engedélyhez képest további kötelezettségeket állapított meg a műemlék épület homlokzatának, nyílászáróinak és dísztermének kialakítására. György István főpolgármester-helyettes indokoltnak nevezte a pluszköltséget, és utalt rá, hogy a beruházásra 2,2 milliárd forint támogatást ad az EU. Mint mondta, a kivitelezőnek további, százmilliós nagyságrendű követelése van, amelyet a főváros nem ismer el, ezért várhatóan bíróság előtt rendezik a kérdést.
 
Egyhangúlag megszavazta a közgyűlés a budapesti közösségi közlekedés normatív támogatásának igényléséről szóló előterjesztést.  A kormány augusztus 12-éig dönt a kérelem elbírálásáról, a főváros legalább 32 milliárd forint támogatásra számít, mivel a törvény előírja, hogy az előző évinél kisebb összeg nem adható.
 
 
Egyhangúlag támogatta a közgyűlés, hogy megépüljön a III. kerületben a Római-parton az árvízvédelmi mű. A védmű várhatóan még ebben a ciklusban elkészül, a végleges nyomvonaltervről később döntenek a városatyák. Tarlós István főpolgármester ugyanis azt javasolta, hogy az előterjesztésben szereplő négy változat, valamint a vitában felmerült további elképzelések figyelembe vétele után egy előkészítő bizottság terjessze a végleges tervet a közgyűlés elé. A főpolgármester felajánlotta Bihary Gábor szocialista képviselőnek a bizottságban való részvételt, aki azonban nem vállalta a feladatot. Az LMP ellenzi a mobilgát megépítését, ha az az utolsó vadregényes budapesti folyószakasz, a Római-part természeti értékeit rombolná.
 
 
Huszonkétmillió forint pályázati forrást kapnak a főváros kisebbségi önkormányzatai; a tizenegy önkormányzatnak így külön-külön két-két millió forint jut – döntött egyhangúlag a közgyűlés. A bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb és szlovák önkormányzat egyebek mellett kisebbségi közügyekkel összefüggő feladatokra, gyermekprogramokra, közművelődési, illetve oktatási intézmények támogatására, újságok fenntartására, ösztöndíjakra fordíthatja a pénzt, és el kell számolniuk vele.
 
 
budapest.hu

Közgyűlési hírek

A veszélyhelyzet óta először ülésezett a Fővárosi Közgyűlés, ahol Karácsony Gergely főpolgármester expozéjában köszöntötte a képviselőket, foglalta össze az elmúlt hónapok eseményeit és jelölte ki a Budapest újraindításához szükséges lépéseket.
Főpolgármester-helyettesé választották Gy. Németh Erzsébetet, Tüttő Katát, Dorosz Dávidot, Kiss Ambrust és Kerpel-Fronius Gábort.
A fővárosi közgyűlés alakuló ülése is új esélyt teremt. Esélyt arra, hogy a következő fél évtizedben Budapest legyen zöld. Hogy Budapest legyen szabad. Budapest legyen otthonos. Budapest legyen olyan okos város, amelynek van szíve
Tarlós István közleményben tudatja, hogy a listavezetésből származó fővárosi képviselői mandátumát nem kívánja átvenni.
Megválasztotta a Fővárosi Választási Bizottság tagjait és póttagjait szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Egyebek mellett döntöttek arról is, hogy a tervek szerint novemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a budai váralagút felújítási munkálatai.
Mintegy tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző év adataihoz képest. Erről számolt be a Fővárosi Közgyűlésnek Terdik Tamás, Budapest rendőrkapitánya. A Közgyűlés egyebek mellett döntött arról, hogy a Bálnát eladják az államnak, illetve díszpolgári címeket ítélt oda.
Elfogadták Budapest idei költségvetését, döntöttek arról, hogy Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre a főpolgármester vezetésével. Jichák Rabin park lesz Zuglóban, Széll Kálmán-szobrot állítanak a róla elnevezett téren.
Döntöttek arról, hogy Nemesdy Ervin lesz a Budapesti Közlekedési Központ új vezérigazgatója, aki az év végéig kidolgozza a szervezet reorganizációjára vonatkozó javaslatot. A közgyűlés határozott a fővárost és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető források idei megosztásáról is.
Döntöttek arról, hogy újrastrukturálják az elektronikus jegyrendszer projektet, amelynek határidejét 2020 végéig hosszabbították meg. Tarlós István főpolgármester jelezte: gazdasági helyettesével együtt feljelentést tett az ügyben. A Főváros jövőre 647,7 millió Ft többletfedezetet biztosít egy egyszeri intenzív patkánymentesítésre.
A gyorshajtások miatt állandó közlekedésbiztonsági kamerákat szerelnek fel a Szentendrei úton és a Váci úton. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása miatt módosították a fővárosi szmsz-t. 2019-től bővül a helyi iparűzési adó alól mentesülő vállalkozások köre.
Egyhangúlag támogatták, hogy Terdik Tamás legyen az új budapesti rendőrfőkapitány. Testvérvárosi megállapodást kötött Betlehemmel Budapest. Hétmilliárd forint kormányzati pluszforrás jut a Lánchíd és a Váralagút felújítására, amelynek nettó kivitelezési ideje 18 hónap lehet.
A közgyűlés a csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztésének részeként a pünkösdfürdői védmű megvalósítására további 1 milliárd forintot biztosít többletfedezetként – erről 20 igen, három nem szavazattal, négy tartózkodás mellett döntöttek.
A testület támogatta, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével kapcsolatban a Dunával párhuzamos védmű a kerítések nyomvonalában húzódjon, ezt a változatot terveztetik tovább. Eredménytelennek nyilvánították a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárást.
Döntöttek a Széna tér és a Vörösmarty tér felújításáról. Újbudán és Zuglóban a kerületek kérésére újabb fizetőparkolási övezeteket alakítanak ki. Budapest együttműködési megállapodást kötött Sanghajjal és Taskenttel.
Döntöttek az M3-as metróvonal öt állomásának speciális akadálymentesítéséről. Júliustól drágul a taxizás, az alapdíj 700 Ft-ra nő, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal emelkedik. A Lánchíd felújítása szeptemberben kezdődhet. Döntöttek Budapest nyolc új díszpolgáráról.
Elfogadták Budapest idei költségvetését, amely a bevételeket 245,4 milliárd, a kiadásokat 376,8 milliárd forintban határozta meg. Egyhangúlag fogadták el a képviselők a BRFK tavalyi évről szóló beszámolóját, döntöttek arról, hogy a Főváros felszámolási eljárás keretében szerezné meg a Rác fürdő és hotel tulajdonjogát.
Módosítottak a közbeszerzési rendszer működésén, elfogadták az idei forrásmegosztást. A főpolgármester tárgyalhat a kormánnyal a Bálna eladásáról. Bővült a fizetőparkolás a III. kerületben, valamint jóváhagyták az idei átlagos 12%-os bérfejlesztést a BKV-nál. Zárt ülésen öt új Csengery-díjasról is határoztak.
Négymilliárd forintból fejlesztik a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői védvonalat. A lengyel-magyar barátságot kifejező emlékpark épül Budafokon, elnevezést kap 11 eddig névtelen közterület, valamint zajrendeletet fogadtak el a Margitszigetre.
Döntöttek arról, hogy Budapest együttműködési megállapodást köt Buenos Airesszel, valamint módosították a szmogriadórendeletet, tovább korlátozva a riadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban.