Budapesti Ösztöndíj Program: beszámoltak kutatómunkájukról és szakdolgozatukról az ösztöndíjasok

Tízhónapos kutatómunkájáról és az ez alapján elkészített szakdolgozatáról számolt be az a tíz pályázó, aki részt vett a 2011/2012-es Budapesti Ösztöndíj Programban.
 
Az eseményen Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes emlékeztetett rá, hogy a Budapest Ösztöndíj Programot a fővárosi önkormányzat három évvel ezelőtt alapította, azzal a céllal, hogy a közigazgatáson belül hatékony és célirányos utánpótlást neveljen, valamint azért, hogy az ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, és megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak gyakorlati folyamatait.

Kiemelte, évről évre azt tapasztalta, hogy nagyon jó megközelítésekben készültek szakdolgozatok, tavaly leginkább a gyermek- és ifjúságvédelem témájúak domináltak. Idén megfigyelhető volt, hogy az úgynevezett „száraz” témák, a különböző közigazgatási irányítási szintek témái nem ragadták meg a pályázókat, ami nem baj, hiszen így is sok értékes szakdolgozat született.
 
A díjátadást megelőzően a tíz ösztöndíjas - Bödönyi Dóra, Gulyás Dávid, Homonyik Dóra Tímea, Kepics Zsanett, Krasznai Gergely, Magonyi Magdolna, Mihályka Péter, Mikola Orsolya Irén, Reif Márk, Sólyom Barnabás Dániel - röviden ismertette kutatómunkája eredményét és elkészített szakdolgozatát. (Az ösztöndíjasok szakdolgozatainak összefoglalóját itt olvashatja el.)
 
A program elérte célját, hiszen a lehetőséget elsőként elnyert ösztöndíjasok között van olyan, aki jelenleg a Főpolgármesteri Hivatal köztisztviselője, a második program résztvevői közül pedig többen éltek a hivatalban zajló, 12 hónapos ösztöndíjas foglalkoztatás lehetőségével.