A Kormány - a háztartások rezsicsökkentésével kapcsolatos - intézkedéseit folyamatosan támadja az MSZP, ebből a küzdelemből úgy látszik, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciója sem akar kimaradni. Az is látszik, hogy kétségbeesetten kívánnak ötletelni, ebbe a sorba illeszkedik Tüttő Kata, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának frakcióvezető-helyettese által, a „félig üresen” elszállított kukák kapcsán kiadott közleménye is. Tüttő Kata szakpolitikusi mivoltát feladva a lehető legdemagógabb pályára lépett felvetésével, és ezt neki is pontosan tudnia kell.
Tüttő Kata nem tegnap óta tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, hanem 2002 októbere óta több önkormányzati ciklust töltött már el fővárosi képviselőként. Érdekes módon a mostani javaslatával korábban az MSZP mint egyik meghatározó városirányító frakció képviselőjeként soha nem élt, miközben 1998 és 2010 között az MSZP-SZDSZ közel 350(!) százalékkal emelte a 110 literes tartály egyszeri ürítésének díját.
Nézzük a tényeket! A lakosságtól elszállított hulladék tömege 2012-ben 16,3 %-kal csökkent az előző évihez viszonyítva. Az FKF Zrt. hulladékkezelési költségei azonban nincsenek direkt kapcsolatban a kezelt hulladék mennyiségével, mivel azok többsége állandó költség. Ennek oka, hogy a hulladék begyűjtése járat rendszerben a jogszabályban rögzített gyakorisággal történik, vagyis a cég járműveinek akkor is meg kell jelenniük az ingatlanoknál, ha nincs kihelyezve a tartály, vagy éppen nincs teljesen tele. Ezt támasztja alá az Alkotmánybíróság 399/B/2002 AB határozata is, amely szerint: „az esetenként előforduló, a szerződött mennyiségnél kevesebb szemét kibocsátása miatt, vagy „üres” gyűjtőedény alapján kifizetett szolgáltatási díj a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránytalanságát nem vonja maga után, mivel a szolgáltató ilyen esetekben is megjelenik, és költségei merülnek fel”.
Ettől függetlenül az FKF Zrt. a szolgáltatásba bevont ingatlanok 20,7 %-ánál pontosan az ott élők számának alacsony volta miatt 50 %-os díjkedvezményt alkalmaz, mivel ezekből az ingatlanokból kevesebb hulladékot helyeznek ki.
Tüttő Kata felvetése annyi komolysággal bír, mint Horváth Csaba frakcióvezető azon választási ígérete, hogy a főváros közösségi közlekedését ingyenessé teszi. Felvetése legalább annyira komolytalan, mintha azt javasolta volna, hogy a félig üres buszokon, villamosokon és metrókon ingyenesen lehessen utazni.
Az FKF Zrt. 2012-ben a lakossági hulladékkezelési tevékenységen összesen 5,33 Mrd forint eredményt mutatott ki. Ebből azonban finanszírozni kellett a lakossági szelektív hulladékgyűjtés 2,64 Mrd Ft-os, illetve a köztisztasági közszolgáltatás 1,43 Mrd Ft-os költségét. A cég 2012-ben 1,25 Mrd Ft adózott eredményt ért el, amelyet a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat a város életével kapcsolatos közfeladatok ellátására, például a zöldterületek, parkok karbantartására, szépítésére, használta fel.
Az FKF Zrt által elért eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a cég vezetése feltárta és felszámolta a korábbi SZDSZ– MSZP városvezetésre jellemző felelőtlen gazdálkodást, új alapokra helyezte a beszerzések és beruházások rendszerét.
dr. György István
főpolgármester-helyettes