Jövőre kedvezményes bérlettel látogatható a Gellért és a Széchenyi gyógyfürdő

A hazai, főként a budapesti vendégeknek lesz kedvező a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) új bérlete, a Zsigmondy Fürdőklub kártya, amely 50%-os kedvezményt biztosít a Széchenyi fürdőben. A 2013-ban induló új kedvezményről, és a fürdő 100 éves jubileumi programjairól Szentes Tamás főpolgármester-helyettes és Szőke László, a BGYH vezérigazgatója tartott tájékoztatót.

Ahogy az egy nemrég készített felmérésből kiderül, a legnépszerűbb budapesti fürdőket 90%-ban külföldiek látogatják, a magyarok ugyanis nehezen tudják megfizethetni a fürdőbérlet árát. A Széchenyi és a Gellért gyógyfürdők látogatóinak minden bizonnyal hasznos lesz a Zsigmondy kártya, amelyet 2013. januártól lehet megvásárolni, és így egész évben fél áron látogathatók a fürdők – mondta el a tájékoztatón Szentes Tamás. Az egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, az egészségturizmus Budapest kiemelkedő stratégiai céljai között szerepel, ahogy az is, hogy minél több hazai vendég élvezze ezeket a szolgáltatásokat.

A Zsigmondy Fürdőklub kártya egyszeri, éves díja 5000 ft lesz. A BGYH Zrt. jövőre is számos kedvezményt biztosít vendégeinek. A már jól ismert diák- és nyugdíjas kedvezmény mellett, a vállalat 2013-ban is egy ingyenes strandbelépőt ajánl fel minden olyan budapesti általános iskolás gyermeknek, aki a tanévet kitűnő eredménnyel zárja.

„Az utóbbi 15 évben csaknem felére csökkent a fürdők látogatóinak száma a fővárosban. Ez az elmúlt két évben stabilizálódott, és kis mértékben emelkedett” – hangsúlyozta Szőke László, aki kiemelte, a gyógyfürdők a korábbi időszakhoz képest önellátóvá váltak, és 2012-ben 300 millió forintot költöttek karbantartásra. A BGYH vezérigazgatója üdvözölte, hogy Budapest felkerült a Lonely Planet listájára, amelyben a legrangosabb téli üdülőhelyeket hasonlították össze.

A Széchenyi fürdő jövőre ünnepli fennállásának századik évfordulóját, ebből az alkalomból emlékbélyeggel és egész évben kiemelt programokkal várják a látogatókat. ​