Fővárosi Közgyűlés: a főpolgármester nem szavazta meg a busztendert

Azért nem tudtam megszavazni a módosított előterjesztést, mert jelen pillanatban nem látom biztosítottnak a város és a BKV jövő évi finanszírozását – mondta a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése után tartott tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. A közgyűlés azt a javaslatot fogadta el 18 igen, 13 nem szavazattal, hogy a 75 szóló és 75 csuklós autóbusz üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárásban a BKV és a BKK igazgatóságai eljárhatnak és saját hatáskörben dönthetnek. (Igennel a Fidesz-frakció és Kaltenbach Jenő LMP-frakcióvezető voksolt, így volt meg a többség.)

Ezzel kapcsolatban a főpolgármester hangsúlyozta: mivel a BKV igazgatósági elnökétől és vezérigazgatójától kapott írásbeli tájékoztatás szerint a buszágazat egy részének kiszervezése működési többletköltségekkel jár, azt „nehezen tartottam volna támogathatónak”. „Főpolgármesterként más a felelősségem, mint az egyszerű közgyűlési képviselőknek, a főváros költségvetésének egyensúlyáért is felelek, nem tehetek azzal ellentétes vagy azt megnehezítő állásfoglalást” – tette hozzá. „Ezt megbeszéltem a saját frakciómmal is. Egyben megkértem a parlamentben is tevékenykedő közgyűlési képviselőinket, hogy hatékonyabb fellépést mutassanak a város érdekében, az eddigi hatékonyságuk ugyanis meglehetősen szerény volt” – fogalmazott.

Tarlós István tudatta, hogy módosította helyetteseinek hatáskörét, a Budapesti Közlekedési Központ felügyeletét a jövőben nem György István városüzemeltetési helyettes látja el egyedül, hanem a városfejlesztésért felelős Szeneczey Balázzsal és a pénzügyekért felelős Bagdy Gáborral közösen.

A főpolgármester megjegyezte: határozott véleménye, hogy a fővárosnak a BKK-val kötött feladatellátási szerződését módosítani kell. Hiába mondta ki ugyanis korábban a közgyűlés, hogy a BKK a biztos bevételeinek erejéig, azaz legfeljebb 50 milliárd forintért vállalhat kötelezettséget, a pénzt nem használhatja fel bármire és bármikor, „különben a végén nem marad pénz a BKV közvetlen működtetésére”. A szerződésmódosítás előkészítésére Tarlós István György Istvánt kérte fel.
Tarlós István közölte azt is: a Műegyetem bevonásával a miniszterelnökhöz eljuttatandó tanulmány elkészítését rendelte el, amely azt vázolná, hogy a budapesti közösségi közlekedési igényeit miként lehetne összehangolni a hazai gyártókapacitás kihasználásával. A BKV mintegy 1500 busza közül ugyanis 1100-at kellene mihamarabb lecserélni.

A BKV finanszírozását érintve azt mondta: a kormány képviselőjével ez ügyben csütörtökön folytatódnak az egyeztetések. „Bizakodó vagyok, de nem vagyok nyugodt” – jegyezte meg Tarlós István, hangsúlyozva, hogy a közlekedési társaság és a főváros finanszírozásának biztosítása érdekében „a kormánynál is meg fogom tenni a szükséges lépéseket”.
 

A busztenderről

Hírek

RSS megtekintés