A Fővárosi Közgyűlés 2011. szeptember 21-i rendkívüli ülése

Mintegy ötven napirendi pontot tárgyal meg mai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntöttek arról, hogy visszavonják Kertész Ákos írótól a 2002-ben kapott fővárosi díszpolgári címét, valamint Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánytól fővárosi elismeréseit.
 
22 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett fogadta el a napirendet a Fővárosi Közgyűlés. A közgyűlés az előterjesztő - Szentes Tamás egészségügyi főpolgármester-helyettes - kérésére levette a napirendről az önálló Szent Margit Kórház létrehozásáról szóló indítványt.
 
Hosszas, indulatoktól sem mentes vita után 20 igen, 9 nem szavazattal, két tartózkodás mellett a közgyűlés úgy döntött: visszavonja Kertész Ákos írónak 2002-ben adományozott fővárosi díszpolgári címet. (A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP-frakció és az LMP-s Kaltenbach Jenő nemmel voksolt, míg a másik két LMP-s képviselő tartózkodott.)
 
A Németh Zoltán, Németh Szilárd, Raduly József és Velkey György fideszes képviselők által jegyzett előterjesztés megállapítja: Kertész Ákos szavaival az egész magyarságot, s így a főváros polgárait is megsértette, ezáltal érdemtelenné és méltatlanná vált a díszpolgári cím viselésére. A javaslat egyik előterjesztője, Raduly József kiemelte, hogy Kertész az Amerikai Népszavában augusztusban megjelent nyílt levelében foglaltakkal az egész magyarságot kollektíven bélyegezte meg, és megsértette a főváros polgárait. "A kollektív megbélyegzés és minősítés nem tartozik a demokrácia eszközei közé" - hangsúlyozta.
 
A vitában Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető azt mondta, Kertész irói munkássága tiszteletet érdemel, és ezen nem változtat, hogy sokakat sértő véleményt fogalmazott meg. Óvott a történelemhamisítástól, a díszpolgárok "B-listázásától", és a főpolgármestert Aczél Györgyhöz hasonlította. A díszpolgári cím visszavonását több szocialista képviselő is támadta, Havas Szófia egyenesen úgy vélte, ezzel megnyílik a lehetőség az előtt, hogy az elmúlt húsz évben kitüntetett balliberális értelmiségiektől megvonják díjaikat.
 
Tarlós István szerint egy népcsoportot generálisan elítélni nem szép dolog, ezt pont Kertésznek kellett volna tudnia a legjobban. A főpolgármester a napirendi pontról kirobbant vitát egyébként "elképesztőnek" és lealacsonyítónak" nevezte.
 
Kaltenbach Jenő LMP-frakcióvezető elutasította Kertész Ákos szavait, frakciója az előterjesztést nem támogatta, és kettős Citrom-díjat ítélt oda mind Kertésznek, mind a javaslat előterjesztőinek. Németh Zoltán Fidesz-frakcióvezető pedig azt mondta: a magyarság nem hagyja magát megalázni, a civilizált emberek közül iratkozik ki az, aki gyalázza a nemzetét, ennek pedig semmi köze nincsen a sajtószabadsághoz.
 
Visszavonta Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány fővárosi kitüntetéseit szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők 19 igen szavazattal, az MSZP 8 nem voksa ellenében fogadták el az erről szóló előterjesztést. A jobbikos Szabó György indítványában azzal indokolt, hogy a volt rendőrségi vezető a 2006 őszén történtek miatt nem érdemes arra, hogy a Budapest-díj és a Főváros Közbiztonságáért emlékérem kitüntetettje legyen.
 
Gergényi Péter 2006. november 17-én "a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért" kapott Budapest-díjat, továbbá "a főváros rendvédelmének és közbiztonságának megteremtésében vállalt kiemelkedő és sikeres vezető tevékenysége elismeréseként" részesült Főváros Közbiztonságáért elismerésben.
 
Átlagosan havi 40 ezer forintra emelik a súlyos tanulási és magatartási nehézséggel küzdő diákok támogatását – erről 18 igen, 8 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés. Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes a 2011-es költségvetési rendelet módosításához nyújtott be erre vonatkozó javaslatot, miután a főváros oktatási bizottsága előző nap kezdeményezte az összeg korábbi szintre történő visszaállítását.
 
Ötletpályázatot ír ki a főváros a Duna-parti területei átfogó fejlesztési terveinek megalapozására – erről 26 igen szavazattal, három tartózkodás mellett döntött a közgyűlés. A tervezés elsődleges célja, hogy biztosítsa a város hozzáférését a Dunához, valamint része a part menti közúti, közösségi és dunai közlekedés átgondolása.
 
Talajradarral térképezik fel Aquincum eddig feltáratlan részeit a Budapesti Történeti Múzeum és az Osztrák Régészeti Intézet szakemberei, a Fővárosi Közgyűlés egyhangú döntéssel hozzájárult az idei munkálatokhoz.A magyar és az osztrák intézmény korábban öt évre szóló megállapodást kötött egymással közösen végzendő régészeti kutatásokra, illetve mérésekre. Ezen együttműködés részeként indítanak most projektet az aquincumi polgárváros nyugati, jórészt eddig "kutatlan" részének geodéziai felmérésére. Ez - az előterjesztés szerint - egyedülálló lehetőséget biztosítana föld alatt rejtőző utcák, házak, úgynevezett roncsolásmentes régészeti feltérképezésére. A vizsgálat eredményeit, tehát az így elkészülő aquincumi térképet a magyar és az osztrák fél várhatóan már a 2012-es bulgáriai limes-kongresszuson bemutatja.
 
Jogi lépéseket tehet Budapest vezetése a CET-ügyben a Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülésen született határozata értelmében.A zárt ülésen tárgyalt előterjesztésben felhatalmazták Tarlós István főpolgármestert, hogy tegye meg a jogi lépéseket annak érdekében, hogy a szerződés megszüntetéséből eredő igényeket peren kívül, vagy per útján érvényesítse. 
 
Mintegy négy százalékkal emelkednek a térítési díjak a főváros által fenntartott szociális intézményekben.A díjemelésekről szóló javaslatot a Fidesz-KDNP 18 igen szavazatával, 7 szocialista nemmel, 4 jobbikos és LMP-s tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés. A fővárosi önkormányzat 22 intézményében, 47 telephelyen több mint 4 ezer dolgozóval lát el mintegy 10 ezer embert, az úgynevezett "tartós bentlakást" biztosító ellátórendszerben. Az ellátottak idősek, pszichiátriai betegek, valamint fogyatékosok otthonaiban, továbbá hajléktalanszállókon élnek.
 
Nyolc Pest megyei önkéntes tűzoltó-egyesület működését támogatja a főváros összesen mintegy 6 millió forinttal, erről egyhangúlag döntöttek a városatyák. Ugyancsak egyhangú döntés született arról, hogy a főváros közszolgáltatási szerződés megkötésével, kétmillió forintos támogatással segíti az Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány (Merlin Színház) művészeti tevékenységét.
 
budapest.hu

Közgyűlés - 2011.09.21.