A Fővárosi Közgyűlés 2011. június 22-i ülése

A városatyák mintegy száz napirendi pontot tárgyaltak meg a Fővárosi Közgyűlés június 22-i ülésén. Döntöttek Budapest új lobogójáról. További 125 millió forintot szavaztak meg a vadplakát- és falfirka-mentesítési programra. Elfogadták az új taxidroszt-rendeletet, az 1-es és 3-as villamosvonalak fejlesztését, a közösségi kerékpáros-közlekedés rendszerének (BuBi) elindítását. 350 millió forint támogatást kap a Heim Pál Gyermekkórház, a Szent Margit Kórház pedig visszakapja önállóságát. 
 
A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a napirendet. Az ülés kezdetén a CET-beruházáson korábban dolgozó vállalkozók demonstráltak, a nagyjából egy tucat vállalkozó plakátokat emelt a magasba, amelyeken Bagdy Gábort, pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettest megszólítva az állt: "Ne kenjék másra a pénzünk jogtalan elvételét! Bagdy Úr! Vissza az 1 milliárdot! Valakinek csak jogi tévedés. A vállalkozóknak a kenyere!"
 
Fehér az új Budapest-zászló, címerrel és nemzeti színű háromszög-díszsorral

 

Elfogadta a közgyűlés a Budapest új zászlójáról szóló rendeletet 21 igen szavazattal, két nem voks ellenében. Az új lobogó fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszög-díszsorral szegélyezett zászló, közepén a város címérével. A vörös, arany(sárga), égszínkék zászló ereklyeként, mellérendelt feladatkörben kap szerepet ezután a Fővárosi Közgyűlés ülésein és más ünnepi alkalmakkor. A rendelet augusztus 15-től lép hatályba. A javaslatot Tarlós István főpolgármester azzal indokolta, hogy a korábbi zászló könnyen összetéveszthető volt más lobogókkal. Az MSZP szerint nem méltó a város hagyományaihoz a zászló átrajzolása, és hiányolták a szakmai és politikai egyeztetéseket, ezért nem vettek részt a szavazásban. Az LMP nem támogatta az előterjesztést, mert az szerintük nem képviseli a főváros teljes lakosságát. Németh Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője szerint "az új zászló kifejezi, hogy Budapest a nemzet fővárosa, kifejezi a nemzet egységét". A Fidesz és a Jobbik képviselői igennel szavaztak.

Plusz 125 millió vadplakátok és graffitik eltüntetésére

További 125 millió forintot kap a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a vadplakát- és falfirka-mentesítési programra, a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag fogadta el az erről szóló indítványt.    György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a 2008 és 2010 közötti program sikeres volt, és egyre kevesebb a "visszafirkálás" is. A program során több mint százezer négyzetméteren távolították el a falfirkákat, a vadplakátoktól és graffitiktől megtisztított épületek száma pedig meghaladja a 3700-at.
 
Húsz igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés az új taxidroszt-rendeletet, amely jövő januártól lép hatályba. E szerint az eddigi évi 20-ről 30 ezer forintra nő a droszthasználati díj. György István főpolgármester-helyettes ezt azzal indokolta, hogy a tarifa öt éve változatlan.
 
Júliusban rendkívüli közgyűlés lesz az Alstom-ügy miatt
 
Július elején várhatóan rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés az Alstom-metrókocsik ügyében - jelentette be Tarlós István főpolgármester. Kedden, több hónapig tartó vita és a francia bíróság által hozott, a BKV számára kedvező döntés után Budapesten tárgyalóasztalhoz ült Tarlós István és Patrick Kron, a francia Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója. A találkozó után a főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy rendkívül közel kerültek a megoldáshoz. Patrick Kron pedig azt mondta, a főpolgármester meghívására néhány hét múlva visszatér Budapestre, és lezárhatják a megbeszéléseket.
Hét további projekt kerül a BKK-hoz
 
Hét új fejlesztési projekt kerül át a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK), ezek előkészítésére összesen csaknem félmilliárd forintot fordítanak - erről 20 igen, 3 nem szavazattal, kilenc tartózkodás mellett döntött a közgyűlés. A fejlesztések közé tartozik az elektronikus jegyrendszer és a dugódíj bevezetésének, a Széll Kálmán tér felújításának az előkészítése, a Nyugati tér és aluljárója közterületeinek fejlesztése (az elővárosi közlekedés-fejlesztésekhez kapcsolódva), a Budapest Szíve program újabb üteme (amely a Széchenyi István tér átalakítását is magába foglalja), valamint a tömegközlekedést előnyben részesítő projektek.
 
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a közgyűlés előtt azt mondta, szó sincs arról, hogy csak tanulmányok készítésére fordítsák a hét projekt összesen félmilliárd forintos előkészítési költségét. Az e-jegyrendszerrel kapcsolatban a legjobb szakembereket akarja szerződtetni a BKK, hogy ne külsős cégeket kelljen megbízni, a költségkeret kivitelezési munkákat is tartalmaz (például a Mészáros utcai buszsáv meghosszabbítását). Hangsúlyozta, hogy a szükséges összeget eddig a fővárosi költségvetés tartalmazta, ez kerül át a BKK-hoz.
 
Félmilliárd forint plusz a Főkertnek
 
Állagmegóvó és minőségjavító fenntartási feladatokra, valamint a szabványváltozás miatt szükséges játszótéri átalakításokra 460 millió forint többletforrást kap a Főkert Nonprofit Zrt - határozott egyhangúlag a közgyűlés. György István, városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint a korábbi forráshiány miatt a Főkert nem tudta kellő gyakorisággal elvégezni az ilyen jellegű feladatokat, emiatt a parkok állapota látványosan romlott. Mint mondta, a városvezetés az ígérete szerint próbálja láthatóvá tenni a változást, hogy az itt élők és az ide látogatók komfortérzete javuljon.
 
Indulhat a BuBi
 
Újraindulhat a közösségi kerékpáros közlekedés rendszerének (BuBi) projektje Budapesten - döntött a közgyűlés 19 igen, két nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes javaslata szerint a Parking Kft.-től a projekt átklerül a Budapesti Közlekedési Központhoz, illetve a főváros vállalja az uniós támogatású projekt önrészének biztosítását. Az európai közösség 900 millió forintot ad a projektre. Az úgynevezett BuBi olyan alternatív közösségi közlekedési szolgáltatás lenne, amely lehetőséget biztosítana a kerékpáros közlekedésre azok számára, akik nem tudják a saját biciklijüket használni.
 
A projekt lényege, hogy egymástól átlagosan 560 méter távolságra lévő 74 helyszínen összesen több mint 1000 kerékpárt lehetne kölcsönözni. A kerékpárok leadása az automata gyűjtőállomásokon önkiszolgáló módon történhet bankkártya/hitelkártya, chipkártya, illetve mobiltelefon használatával. Ezzel párhuzamosan a BKK egyéb, kerékpározást támogató fejlesztésekbe is belekezdett, ilyen a közterületi kerékpártámaszok létesítése, a közlekedési hálózat korrekciója, a belvárosi kerékpárútvonalak bővítése és a jelzőlámpás csomópontok közlekedési rendjének "kerékpárbarát" áthangolása
 
350 milliós támogatás a Heim Pál Gyermekkórháznak
 
350 millió forint vissza nem térítendő támogatást szavazott meg egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés a budapesti Heim Pál Gyermekkórház működési költségeire.  Az intézménynek júniusban 120 millió, július és december között pedig 230 millió forintot folyósítanak a költségvetés általános tartalékából. A többletforrást az indokolta, hogy a kórház működési kiadásai hónapról hónapra jelentősen meghaladták a bevételek mértékét. A működési hiány rövid távú fedezésére a városvezetés elkészítette három, alacsony kihasználtságú telephelyének (XIII. kerületi, Gyermek téri anyatejgyűjtő állomás; X. kerületi, Ligeti utcai kijáró ügyelet és raktár; pilismaróti üdülő) felszabadítási ütem- és költségtervét. A telephelyeket az év végén veheti át a főváros, ezek becsült értéke 857 millió forint. A többletforrást az ezekből származó későbbi bevételek terhére kapja a kórház.
 
Tizenötmillió forint vissza nem térítendő támogatást szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés a Központi Stomatológiai Intézet likviditási helyzetének rendezésére. Az intézményhez önkormányzati biztost rendelnek ki. Az intézet áprilisi lejárt tartozásállománya meghaladta a 60 millió forintot, ebből a 60 napon túl lejárt állomány több mint 27 millió forint volt. A városvezetés szerint emiatt bármelyik szállító kezdeményezhette volna a Fővárosi Önkormányzattal szemben az adósságrendezési eljárást.
 
Svéd támogatással ökojátszótér épülhet a Margitszigeten
 
Ökojátszótér épülhet a Margitszigeten a budapesti svéd kereskedelmi kirendeltség 10 millió forintos ajándékaként. A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag támogatta a terület rendezéséhez szükséges 30 millió forintos beruházást.  A játszótér a Margitsziget északi részén, az Árpád híd és a parkoló között épülhet fel. Olyan különleges játszó- és pihenőhelyet alakítanak ki, amely jellegével és építésével felhívja a figyelmet a környezet védelmének fontosságára. (Az előzményekről itt olvashat.)
 
Végre átérhet Budára az 1-es villamos a Lágymányosi hídon
 
Megindulhat az 1-es és a 3-as villamosvonalak fejlesztése – döntött 22 igennel, hét tartózkodás mellett a közgyűlés. A projekt összesen 40 milliárd forintba kerül, ebből 2,4 milliárdos önrészt biztosítottak a közgyűlés döntésével. A két villamosvonal már olyan rossz műszaki állapotban van, hogy a fejlesztés nélkül veszélybe kerülne a következő években a forgalom fenntartása: több szakaszon 5-20 kilométeres sebességkorlátozást vezettek be, gyakran púposodnak fel a sínek.
 
Elsőként, 2012-es kezdéssel az 1-es villamos Bécsi út és Kerepesi út közötti, legrosszabb állapotú szakaszát hozzák rendbe. A kiviteli tervek a nyáron elkészülnek, a többi szakasz rekonstrukciója 2013-ben indulhat,és egy évre rá fejeződhet be.
 
Mindkét vonalon akadálymentesítik a peronokat (rámpákkal vagy liftekkel), áthangolják a jelzőlámpákat és más forgalomtechnikai megoldásokkal fog előnyt kapni a villamos. Az 1-es villamost végre átvezetik Budára a Lágymányosi hídon át, egészen a Fehérvári útig. A pálya óbudai és újbudai szakaszát befüvesítik. A 3-as villamos jelenleg egyvágányú, Bihari utcai szakaszát kétvágányossá bővítik, és felújítják a síneket a Mexikói úton, az Erzsébet királyné útján, a Fehér úton, az Élessaroknál és a Kőrösi Csoma úton. E szakaszon a Liget tér és a Szent László tér között füvesítik be a villamospályát.
 
Felújítják az óbudai gázgyár életveszélyes épületeit
 
950 millió forintot különített el a közgyűlés az életveszélyes állapotban lévő óbudai gázgyári épületek felújítására. A statikai szakvélemény szerint a száz éves torony tetőszerkezete életveszélyes, az épület alapjai és falai még megfelelő állapotúak.
 
Hat fővárosi tulajdonú cégetBudapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., Főkert Nonprofit Zrt., Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft., Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. - apportálnak a a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt-be – döntött 19 igen, 3 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett a közgyűlés. A BVK Zrt. alaptőkéje így a jelenlegi 25 millió forintról 35 milliárd 319 millió forintra növekszik.
 
Visszakaphatja önállóságát a Szent Margit Kórház
 
Decembertől ismét fővárosi intézmény lehet az óbudai Szent Margit Kórház, az erről szóló előterjesztést 17 igen, 9 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés. Több szocialista képviselő kifogásolta a javaslatot, annak kapcsán, hogy megállapodás született a fővárosi kórházak állami kézbe adásáról. Tarlós István főpolgármester szerint az MSZP-SZDSZ kormány idején indokolatlanul szüntették meg az intézmény önállóságát, és érthetetlen módon áthelyezték annak kapacitását a rosszabb infrastruktúrájú  Szent János Kórházhoz.
 
budapest.hu

Közgyűlés - 2011.06.22.