Pályázati felhívás: óvodai komposztálók és magaságyások létesítése, a komposztálás kultúrájának erősítése


Ez egy 2023. júniusi pályázati felhí​vás, amely már nem aktuális. Ugyan​ebben a témában 2023. októberben új pályázatot hirdettünk, amely ide kattintva érhető el.


Budapest Főváros Önkormányzata a 457/2023. (V.24.) Főv. Kgy. határozatával pályázatot ír ki óvodai komposztálók és magaságyások létesítésére, a komposztálás kultúrájának erősítésére.

A pályázat célja, hogy komposztálók és magaságyások beszerzésének támogatásán keresztül elősegítse a szerves anyagok körforgásával, a biológiailag lebontható hulladékok komposztálásával kapcsolatos ismeretek átadását a fővárosi óvodák, óvodapedagógusok és rajtuk keresztül a gyermekek részére, erősítve ezáltal a komposztálás kultúráját.

A Projekt keretein belül a fővárosi illetőségű óvodák komposztálókra és magaságyásokra fordítható pénzbeli támogatásra pályázhatnak, a támogatást elnyerő pályázók a komposztálók és magaságyások beszerzését követően szemléletformáló, ismeretterjesztő képzési programokon vesznek részt, amelyeken elsajátítják a komposztálás és biokertészkedés szakmai ismereteit.


A nyertes pályázó a támogatás összegéből köteles a pályázati kiírás mellékletét képező műszaki leírásban meghatározott követelményeknek és feltételeknek hiánytalanul megfelelő, rendeltetésszerű használatra alkalmas legalább 1 darab, legfeljebb 2 darab komposztáló eszközt és legalább 1 darab, legfeljebb 4 darab magaságyást, valamint a komposztáló eszköz és a magaságyás rendeltetésszerű használatához szükséges anyagokat, eszközöket beszerezni.

A nyertes pályázó köteles továbbá 1 fő – vele vagy fenntartójával alkalmazotti jogviszonyban álló – óvópedagógus részvételét biztosítani a Fővárosi Önkormányzat által szervezett, a komposztáló eszközök és a magaságyások rendeltetésszerű és szakszerű használatáról és általában a komposztálásról, biokertészkedésről, azokkal kapcsolatos jó gyakorlatokról szóló ismeretterjesztő képzésen. A képzésen résztvevő óvópedagógus mint komposztmester köteles a képzésen megszerzett tudást, tapasztalatot és információkat az óvodába járó gyermekeknek, a szülőknek, óvópedagógus kollégáinak átadni az óvoda vagy fenntartója által szervezett események, bemutatók során, amelyekről a nyertes pályázó rendszeres szakmai beszámolót köteles készíteni és a Fővárosi Önkormányzat felé továbbítani.

A nyertes pályázó köteles – amennyiben rendelkezik vele – saját honlapján, fenntartója honlapján, a közösségi média felületein, valamint az óvodába járó gyermekek szüleivel fenntartott kommunikációs csatornán (mint például faliújság, elektronikus levelezőlista, közösségi médiában fenntartott csoportok) a Fővárosi Önkormányzat által előzetesen jóváhagyott kommunikációs anyagot közzétenni, amelyben beszámol a támogatás elnyerésének tényéről, a támogatás összegéről, a támogató nevéről, valamint arról, hogy a támogatás a Közösségi Költségvetés finanszírozásából valósult meg, továbbá bemutatja a Fővárosi Önkormányzat által a rendelkezésére bocsátott ismeretterjesztő anyagot.


Pályázatot nyújthatnak azok a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (1) bekezdése szerinti óvodai nevelést folytató intézmények – az ilyen intézményeket fenntartó jogi személyiséggel rendelkező szervezet útján –, amelyek esetében az óvodai nevelés Budapest közigazgatási határain belül fekvő telephelyen folyik. Egy pályázó szervezet külön-külön pályázat formájában több általa fenntartott óvoda vonatkozásában is benyújthat pályázatot. A Fővárosi Önkormányzat az értékelés során előnyben részesíti a budapesti kerületi önkormányzatok, illetve a budapesti kerületi önkormányzatok tulajdonában álló, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek, mint fenntartók által működtetett óvodákat.


Jelen felhívásban rendelkezésre álló forrás: 40 000 000 Ft a Közösségi Költségvetés keretéből. A támogatás formája: vissza nem térítendő pénzbeli támogatás. A Fővárosi Önkormányzat szándéka szerint a rendelkezésre álló forrás erejéig annyi nyertest fog hirdetni, ahány pályázat megfelel a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek azzal, hogy az egy pályázatban – azaz óvodánként (telephelyenként) – elnyerhető támogatás összege legfeljebb 250 000 Ft, azaz kétszázötvenezer forint.

​​​

A pályázatot online kell benyújtani. A pályázat kiírása és részletes útmutatója, a kapcsolódó űrlapok elérhetők az oldal alján.

 

A pályázat benyújtási határideje: 2023. augusztus 31.

A pályázatok bírálati határideje: 2023. november 30.

 

Mellékletek:

 

1. sz. melléklet Műszaki leírás​
3. sz. mellék​let Pályázati Kiírás és Útmutató
4. sz. melléklet Költségvetési terv
5. sz. melléklet ÁFA nyilatkozat
6. sz. melléklet Átláthatósági nyilatkozat 1
7. sz. melléklet Átláthatósági nyilatkozat ​2
8. sz. melléklet Támogatás szerződés mintája
9. sz. melléklet Adatkezelési tájékoztató

 

Az online pályázati űrlap ezen a linken található: https://forms.office.com/e/Jv3YrvBis8