Budapesti fiatalok vehették át az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díjakat

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elismerő oklevelet ad át az "Élen a sportban, élen a tanulásban" díjátadó ünnepségen a Városháza dísztermében 2019. december 17-én

​​A budapesti Városháza dísztermében három kategóriában harminckét fiatal fővárosi sportoló kapta meg az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díjat. Az elismerést a kiemelkedő teljesítményt nyújtó általános iskolások, középiskolások, valamint egyetemisták és főiskolások vehették át.

1969-es megalapítása óta olyan legendás sportolók is a díj birtokosai lettek, mint Egerszegi Krisztina, Gyarmati Andrea, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Regőczy Krisztina, Sallay András vagy Taróczy Balázs.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes köszöntőjében kiemelte a példaképek fontosságát. Örömmel nyugtázta, hogy a díjazottak „birtokában vannak a tudásnak, miszerint a szellem és test együtt legyőzhetetlen”.

​​​
A 2018/19-ES ÁLTALÁNOS ISKOLAI EREDMÉNYEK ALAPJÁN DÍJAZOTT SPORTOLÓK
(Név, évfolyam, oktatási intézmény – sportág)
Babinyecz Anna , 7., Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola – atlétika
Basa Lili, 8., Budapest XIV. ker. Liszt Ferenc Általános Iskola – öttusa
Boros Barbara Anna, 6., László Gyula Gimnázium és Általános Iskola – öttusa, atlétika
Budaházy Ambrus, 7., Kandó Téri Általános Iskola – vívás
Erdős Judit Eszter, 7., ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium – atlétika
Gábor Áron, 8., Szabadság Sugárúti Általános Iskola – cselgáncs
Gyóni Maksa Levente, 6., Zuglói Hajós Alfréd Német-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – atlétika
Hepp Marcell, 7., Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – atlétika, öttusa
Juhász Barbara, 6., Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola – szinkronúszás
Kovácsi Sára Kata, 6., Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola – vívás, sakk
Lakk Zsombor József, 8., Kispesti Gábor Áron Általános Iskola – cselgáncs
Máté-Tóth Boglárka, 7., Babits Mihály Gimnázium – öttusa, atlétika
Máté-Tóth Nóra, 5., Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Öttusa – atlétika
Pánovics Vivien 5,., Budapest XV. kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola – cselgáncs
Persányi Barnabás, 8., Toldy Ferenc Gimnázium – sakk
Pintér Bulcsú, 7., Berzsenyi Dániel Gimnázium – cselgáncs
Pleszkáts Dóra Barbara, 6., Zuglói Hajós Alfréd Német-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – fitnesz
Rajcsányi Boldizsár, 6., Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium – öttusa, úszás
Takács Fanni, 7., ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium – művészi tánc
Tőrincsi Lilla, 5., Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola – öttusa, triatlon, úszás
A 2018/19-ES KÖZÉPISKOLAI EREDMÉNYEK ALAPJÁN DÍJAZOTT SPORTOLÓK
Bakó Oszkár, 11., Budapest XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium – asztalitenisz
Barczikay Ákos, 9., Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium – cselgáncs
Jenei Enikő, 9., Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium – kajak
Komáromi Krisztina Panna, 10., ELTE Randóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium – sportlövészet
Kőhler Zsuzsanna, 11., Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium – cselgáncs
llosvay Beatrix Nikolett, 9., Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium – fitnesz
Negyeliczky Barna Brúnó, 9., Budapest II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium – szörf
Tremmel Flóra, 12., Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium – evezés
Varga Ádám, 12., Budapest XII. kerületi Ady Endre Gimnázium – kajak
Varga Virág Judit, 11., Budapesti Madách Imre Gimnázium – aerobik

A 2018/19-ES EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI EREDMÉNYEK ALAPJÁN DÍJAZOTT SPORTOLÓK
Mógor Boglárka, 1. évfolyam, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar – atlétika
Polivka Dóra, Msc 2. évfolyam, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – evezés 

​Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes köszöntője az alábbiakban olvasható:

Kedves Díjazottak, Hölgyeim és Uraim!

Nem kell mesélnem Önöknek azokról a mondatokról, amelyek úgy kezdődnek: „oh, ezek a mai fiatalok!”. Ezt mondták nagyszüleink szüleinkre, édesanyánk, édesapánk ránk, és az itt helyet foglaló fiatalok is hallhatták már.

Én csak mosolygok ezen, legyünk megértőek! Mindenkinek jár, hogy egy picit kiadja magából az érzését, hogy a világ változik, és benne persze a fiatalok is.

Őszinte leszek, nem lehet ma könnyű fiatalnak lenni. Ezer impulzus és élmény éri ugyanis őket. Fiataljaink napjainkban a valós tér mellett egy digitális, határ nélküli mezőt szántanak be. Amikor annyi benyomás éri őket, nagyon komoly erőfeszítés kell, hogy ne veszítsék el szemük elöl a fontos dolgokat.

Önök pedig olyan koncentrációról, komolyságról és elhivatottságról tesznek tanúbizonyságot, amellyel kiemelkednek nemzedékükből. És nem csak azzal, hogy a tanulást követően az edzőszerelés után nyúlnak. Vagy éppen fordítva. Önök és családjaik tudják csak igazán, mennyi lemondással jár az, amit nap mint nap véghez visznek.

Így lesznek Önök egy nemzedék zászlóshajói, példaképei kortársaiknak, és nekünk felnőtteknek is.

Kérem, ezt ne értsék úgy, hogy ezzel terhet raknak Önökre a felnőttek. Jól tudják, hogy minden olyan elismerésre okot adó teljesítmény, mint az itt állóké, óriási felelősség is. De abban is biztos vagyok, hogy Önöket erről nem is kell meggyőzni.

Birtokában vannak ugyanis annak a tudásnak, hogy a szellem és a test együttesen legyőzhetetlen.

Tudják, hogy napjainkban az élet minden területén meg kell felelnie annak, aki be akarja magát írni a történelemkönyvekbe. Nagy az iram a versenyeken, és a nagy a verseny a tanulásban.

Önök mindkettő területen az elsők között vannak.

Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel gratuláljak ehhez, és nemcsak Önöknek, hanem családjaiknak is, akik hátteret és biztonságot nyújtanak kiemelkedő teljesítményeikhez.

Ezek fokozásához kívánok sok sikert és jó egészséget Budapest új, fiatal példaképeinek!

Hírek

RSS megtekintés