Egy hónapig a Testnevelési Egyetemen látható az Aranycsapat-kiállítás

Tarlós István főpolgármester beszédet mond az Aranycsapat kiállítás megnyitó rendezvényén

​Hétfőtől szeptember végéig a Testnevelési Egyetem aulájában látható az Arany pillanatok című vándorkiállítás, amely a legendás Aranycsapat tagjainak relikviáit mutatja be.

A megnyitón Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott: jóleső, sőt spirituális érzés, hogy alkalom adódik felidézni a magyar sport, a magyar labdarúgás egyik legsikeresebb időszakát. Egyben emlékeztetett, hogy az 1953-as londoni magyar-angol 6-3-as mérkőzésen a magyar válogatott - a britek szerint is - felülmúlhatatlanul játszott. Tarlós kiemelte, a magyarok a mai napig hősként emlékeznek az Aranycsapat játékosaira, sőt "nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne ismernék legalább Puskás Ferenc nevét, még a gyerekek is".

A főpolgármester úgy fogalmazott, a futballisták nem egyszerűen sztárok, hanem egyéniségek, példaképek voltak, akik játékukkal iskolát teremtettek. A kiállításról úgy vélekedett, hogy hiteles és átélhető képet ad a játékosok személyes világáról, és a magyarok emlékeztében ma is élő történeteket idéz fel.

Az Arany pillanatok című vándorkiállítás igazi ritkaságokat mutat be, hiszen az egykori kiváló labdarúgók hagyatékának legkülönlegesebb darabjait is tartalmazza.

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete a magyar labdarúgás legkeserűbb, legszomorúbb napjának nevezte 1954. július 4-ét, amikor a válogatott Bernben 3-2-re elveszítette a világbajnokság döntőjét Németországgal szemben, de hozzátette: az azóta eltelt 65 év során kiderült, hogy az volt egyben a magyar futball legnagyobb sikerének napja is.

Mocsai Lajos, a házigazda Testnevelési Egyetem rektora kifejtette, nagy öröm számára, hogy a nyitóhetén veszi kezdetét az Aranycsapatról szóló kiállítás, hiszen a legendás válogatott által képviselt értékek segítségével az egész tanévnek megadhatják az alaphangulatot. Hozzátette, a tárlat nyilvános, vagyis az aula kapui minden érdeklődő számára nyitva állnak.

Balogh Balázs, Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója a gyűjteményről elmondta: "mindig találunk olyan dolgokat, amire nem is gondoltunk". Hozzátette, a közeljövőben a vajdasági Bácskatopolyán is látható lesz a kiállítás.

MTI

A főpolgármester teljes beszéde:

Tisztelt Rektor Úr! Igazgató Úr! Tisztelt Megjelentek!

"Mi az emberi kor a régi dolgok emlékezete nélkül?"  - Cicero elmélkedik így a múlt emlékezetének fontosságáról. A magam részéről én is szeretek a múltba visszatekinteni.

Az Aranycsapat relikviáit rendszerező kiállítás megnyitóján alkalom adódik arra, hogy felidézzük a múltnak a magyarok számára oly kedves emlékeit, minden idők legsikeresebb magyar futball válogatottjának diadalmenetét, a világon ma is a legnépszerűbb sportág tanulságos történetét.

A futball őstörténete állítólag egészen a 3.századig és egészen Kínáig nyúlik vissza, ahol szőrrel, tollal kitömött bőrlabdát kellett a kéz használatát tiltva egy hálóba juttatni.

A modern értelemben vett labdarúgás bölcsője Anglia volt, valamikor a 14. században. A játék képe abszolút eltért a ma megszokott szabályoktól. Az egész napos mérkőzések jórészt nem voltak mások, mint tömegverekedések. Falvak, városrészek játszottak egymással, sokszor akár több száz ember részvételével. A "kapuk" olykor irdatlan távolságra voltak egymástól.

A játék népszerűsége azonban feltartóztathatatlan volt. Elkerülhetetlenné vált bizonyos konkrét szabályok felállítása. 1801-től már hivatalosan is ugyanannyi játékosnak kellett lennie mindkét csapatban, meghatározták a játéktér méretét és a kapuk is kezdtek hasonlítani a maiakhoz.

1857 – ben Angliában megalakult az első labdarúgó klub és 1863. október 26 -án – elsőként a világon – megalakult az angol labdarúgó szövetség.

Az 1870-es években alakult ki a 11 játékosos csapatforma. Ekkor terjedt el európaszerte a jól értelmezhető szabályokkal játszható, sportszerű és élvezetes labdajáték. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1904 – ben alakult, jelenleg már több mint 200 tagszervezete van.

A futballt kemény, férfias sportnak tervezték, és ennek megfelelően játszották. Előrevágták a labdát, majd utánarohantak, megharcoltak érte. A passzolást a gyengeség jelének tartották. Erős, gyors, jól cselez. Ezek voltak az angol játékosok legfontosabb tulajdonságai.

A kemény taktika bevált, mert az angol válogatottat ezzel a harcmodorral 90 év leforgása alatt egyszer sem sikerült megverni hazai pályán. Nem lenne igazságos azonban az angol futballt, a modern labdarúgás bölcsőjét egysíkúnak nevezni.

A 90 év veretlenség önmagáért beszél. Tom Drake, Gil Merrick, Stanley Matthews, Billy Wright, Tom Finney kiválóan képzett klasszisok voltak.

(Később aztán Jimmy Greavesről, B. Charltonról, B. Moorról, Gordon Banksről, Paul Gascoigneről, Kevin Keeganról).

A már 90 éve veretlen Angliát ütötte ki a magyar „Aranycsapat" 1953. november 25 -én, a labdarúgás „szentélyében", a londoni Wembley Stadionban.

1953. november 25-én a magyar válogatott nemzetek közötti viadalra érkezett Londonba.

Százötezer ember várta a helyszínen a mérkőzés kezdetét. Az előzetes találgatások szerint a magyar csapatnak semmi esélye nem volt a győzelemre a futball hazájában A tények megcáfolták a várakozásokat. Már az első percben Bozsik labdaszerzéséből Hidegkúti indított, majd egy remek csel után megszületett az első magyar gól. Az akció annyira váratlan volt, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje. Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak. A huszadik percnél járt a mérkőzés, amikor a bal oldalon Czibor száguldott fel. Beadása Puskást találta meg, aki Hidegkútinak adta tovább, aki ezzel a második gólját szerezte.

A „három aranyásó", Budai, Kocsis és Czibor játéka váratlan helyzetek elé állította az angol védelmet. Puskás, Bozsik bravúros góljai és Hidegkúti mesterhármasa beállította a végeredményt: 6:3 a magyarok javára. Ramsey, Wright, Matthews, Mortensen közelről nézték a mieink villogását.

A Wembley Stadionban az angol közönség sportszerűen vastapssal köszöntötte a magyar válogatottat. Ámult a világ. Harminc évvel korábban még a feledhetetlen angol Jimmy Hogan jött hozzánk, tanítani bennünket a futballra.

A mérkőzést egész Európa és az akkori futballvilág is figyelte. Az angolok az „évszázad mérkőzésének" hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, az „angol oroszlánok" és a „mágikus magyarok", a múlt játékstílusa és az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze.

„Mit is mondhatnánk a magyarokról? Nem elég a szótár jelzőit elővenni, újakat kell kitalálni! A magyar csapat minden tagja felülmúlhatatlanul játszott." -értékelték az angol sportszakemberek a mérkőzést.

Sebes Gusztáv válogatottja londoni győzelmével történelmet írt. Az Aranycsapat bravúros játékával Anglia kilencvenéves hazai veretlenségének vetett véget.

A 6-3-as mérkőzésből legenda lett, a budapesti revánson az angolok még jobban kikaptak. „Az angolok egy hétre jöttek, de hét-egyre mentek". -  összegezték a sportbarátok a visszavágón történteket.

Ahogy az ókori görög városállamok polgárai héroszként tekintettek diadalmas atlétáikra, úgy mi magyarok e legendás focistáinkra vagyunk büszkék. Ma is büszkeséggel tölt el, hogy 2019-ben sincs olyan szeglete a világnak, ahol ne ismernék Puskás Öcsi nevét.

A mesébe illő tizenegy, akiknek névsorát minden futballrajongó álmából felébresztve is kívülről fújja, nemzetünk elmúlt évszázadának sikertörténetét építette fel, váltotta valóra.

Mi volt az Aranycsapat titka? Barcs Sándor adott erre egy találó magyarázatot, (biztos több is van), amikor azt mondta:

„Soha nem egymásnak adták a labdát, mindig az üres térbe..., és valaki már tudta, hogy oda kell indulnia. A játékosok állandóan csereberélték a helyüket. Hányszor előfordult, hogy Kocsis Sanyi a bal szélről, ballal beadta a labdát, és Czibor jobb lábbal, épphogy fölé lőtte a jobbösszekötő helyéről."

Hányszor kiabálta Salamon Béla, a kor nagyszerű komikusa, amikor Sándor elkalandozott: "Csikar, eridj haza, itt a postás!"

Nekem van egy még egyszerűbb magyarázatom: Néha előfordul, hogy ritka szerencsésen jönnek össze feltételek. Itt arról volt szó, hogy valahogy egyidőben összejött vagy 15, de leginkább 11 olyan futballista, akik tényleg kegyetlenül jól futballoztak.

Aranyfej, Öcsi, Párduc, Cucu, Zaki, Púpos, Öreg, Rongylábú és a többiek játékukkal iskolát teremtettek. Nem egyszerűen sztárok, hanem személyiségek, örök példaképek voltak a pályán. A tartalékok, Sándor, Várhidi, Palotás P. is nemzetközi klasszisok voltak.

A Rákosi-rendszer legnyomasztóbb évei egybeesnek a magyar csapat diadalmenetével. Az Aranycsapat volt a magyar nép vigasza.

Az Aranycsapat sikereit látva, a többszörösen megalázott nemzet megízlelhette újra a nagyságot, a páratlanságot, a legyőzhetetlenséget. Mert ez a csapat lényegében verhetetlen volt. Illetve majdnem verhetetlen. Azok a szurkolók, akik 1956 előtt születtek, vagy a semminél valamivel többet konyítanak a futballhoz, soha nem fogják sem megérteni, sem megemészteni, hogyan veszíthette el az Aranycsapat, a világ akkor a világon általánosan elismerten legjobb válogatottja az 1954 -es VB döntőt.

Sir Stanley Matthews, a futball első Aranylabdása, aki 1953 -ban már 38 éves volt, és több mint 20 év profi pályafutás állt mögötte, azt válaszolta egyszer egy kérdésre:

„A legjobb csapat, amely ellen valaha játszottam? A magyar válogatott 1953 -ban."

És ez a csapat, azt követően, hogy az egész VB során a döntőt megelőzően valósággal letarolta a világot – beleértve a német válogatottat is az egyik előmérkőzés során (8:3), a döntőben is 2:0 – ás vezetés birtokában el tudta veszíteni a VB döntőt. Ha az a magyar csapat akkor azzal a német csapattal egymás után tíz mérkőzést játszott volna, abból kilencet biztosan mi nyerünk. Azonban ott – 4 év, és 31 veretlen meccs után az Aranycsapat kikapott.

Idehaza egy darabig hinni sem akarták a dolgot. Aztán komolyabb zavargások is voltak. A játékosoknak, és főleg Sebes Gusztávnak úgy kellett hazasunnyogniuk. Számos teória és magyarázat hangzott el ennek a vereségnek az okairól, de tény, hogy a dolog a mai napig is valószínűleg a magyar labdarúgás legnagyobb rejtélye.

Lehet azt mondani, amit Szepesi mondott – ugyan könnyeivel küszködve – a mikrofonba a közvetítés végén, 1954. július 4 -én:

„Nem tragédia ez, kedves hallgatóim,…egy elveszett labdarúgó mérkőzés."

Igaz, nekünk mégis mindig fájni fog. Hiszen annyi bravúr, annyi ritka csoda után oly közel álltunk egy soha nem múló diadalhoz.

Kedves Megjelentek!

A múltat a rendelkezésre álló források birtokában dokumentálni a mindenkor élő generációk feladata. Napjainkban is belülről jövő feladatunk szurkolni a magyar fociért, és érdemes örülni minden egyes sikernek, de Aranycsapat egy volt.

A Budapesten ma nyíló vándorkiállítás szervezői jól látják, hogy a történetírásnak szólnia kell a „homo ludens", a „játszó ember" történelméről is. A sport, mint játék, mint sajátos küzdelem végigkísérte az emberiség eddigi fejlődését, történelmi forrásai, emlékei felbecsülhetetlen értékek.

Míg az írásban rögzített gondolatok a mondanivaló révén válnak jelentőssé, addig a tárgyi emlékek önmagukban, puszta megjelenésükben is a múltból erős üzenetet hordozó, közvetlen élményt adó forrásokká válnak.

Az Aranycsapat–vándorkiállításon látható tárgyak hiteles és átélhető képet adnak a játékosok személyes világáról is.  Puskás melegítője, belépőjegyek az évszázad meccsére, a századik magyar-osztrák meccs labdája, fényképek Kocsis és Czibor gyárlátogatásáról, Buzánszky öngyújtója - a sportbarátság jegyében - angol címerrel olyan ereklyék, amelyek gondolatban visszarepítenek az időben.

Az Aranycsapat relikviáiból összeállított kiállítás a magyarok emlékezetében ma is élő történeteket idéz fel, lélekkel tölti meg a kiállítóteret, ma is átélhetővé teszi a magyar futball legendás korszakát, miközben teret enged az emlékezésnek.

Említettem, hogy tény az 1954 - es VB elveszítésének örök rejtélye. Azt is hozzáteszem, ugyanúgy tény, hogy annyi örömöt a magyar népnek tán az utóbbi századokban is kevesen szereztek, mint az Aranycsapat. Ahogy azt is megelőlegezhetjük, hogy - bár az Albert, Göröcs, Sándor Varga Zoltán, Tichy, Farkas János, Bene F, Mészöly generáció is világszínvonalon játszott még – de olyan csapatunk nagy valószínűséggel soha többet nem lesz már, mint az Aranycsapat, és a világ labdarúgásának színpadán sem nagyon fogunk többet olyan szerepet játszani, és azt a helyet elfoglalni, mint ők. Ők, akik közül többnek is mai napig ismeri a világ labdarúgást szerető része a nevét, például akik később a Real Madridban és a Barcelonában is világsztárok, alapemberek lettek.

Amikor 2015 januárjában örök nyugalomra helyezték Buzánszky Jenőt, a csodálatos tizenegy utolsóként elhunyt tagját, lezárult egy fenséges korszak a magyar labdarúgás történetében. Az Aranycsapat immár nem a velünk élő történelem része, hanem végérvényesen a múlt dicsőséges és egyben valóságtartalmú mítosza lett, amit mindenkinek, aki szereti a magyar futballt, ameddig csak teheti, ápolnia kell.

 

Élő adás

Hírek

RSS megtekintés