Tarlós István válasza a Népszavának hajléktalanügyben

A Népszava kérdései:

Önök szerint pontosan hogyan lehet meghatározni az életvitelszerű közterületen tartózkodás fogalmát? Ha egy hajléktalannak tűnő ember kicsit hosszabb ideig időzik el egy padon ülve, ő is számíthat a rendőrök közbelépésére? Egyáltalán: hogyan kell elképzelni a hatóságok fellépését a hajléktalanokkal szemben (bilincsbe verik őket is beviszik egy szálláshelyre)? A szálláshelyek, szociális intézmények megakadályozhatják-e, hogy a hajléktalan távozzon és továbbra is az utcákon töltse hétköznapjait? Biztosan van-e (lenne-e) elegendő férőhely minden hajléktalan ember befogadására? Vannak-e adatok arról, mennyi hajléktalan ember él Budapesten?

A főpolgármester válasza:

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Megkeresésére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom.

A magam részéről a hajléktalanproblémát mindig is két komponensű kérdésként fogtam fel.

Egyrészt szociális probléma, amit humánus módon illik kezelni, másrészt a város élhetőségével, funkcionális használatával összefüggő kérdés, amit a lakosság túlnyomó többsége alapvető érdekeinek alapján szintén nem tanácsos figyelmen kívül hagyni.

A hivatásos segélyszervezetek (alapvetően a Máltai Szeretetszolgálat, a BMSZKI) állítása szerint ma csak az a hajléktalan nem részesülhet megfelelő ellátásban (incl. szállás) Budapesten, aki nem hajlandó azt igénybe venni. Az ellátás paramétereit 2010 óta cáfolhatatlanul folyamatosan javítjuk.

A feltett kérdései részleteiről szólva hadd kérdezzek én is ahhoz, hogy konkrétabb választ tudjak adni. Ön szerint mit kell azon érteni, hogy „hajléktalannak tűnő”? Mit ért Ön azon, hogy „kicsit hosszabb ideig”? A hajléktalanokkal „szembeni fellépés” az én felfogásomban azt jelenti, hogy a törvény szelleme és betűje szerint.

Egyébként az „életvitelszerű tartózkodás” nem olyan bonyolult fogalom. Ha például lakossági bejelentések érkeznek, hogy egy játszótéren hetek óta ott alszik valaki a padon, és kizárólag a közeli bokorban végzi a dolgát, az ugye nem egy nehezen megfejthető történet. Hasonló a helyzet, ha azt látjuk, hogy az aluljáróban vagy mondjuk a Deák téri végállomáson ugyanazok az arcok hetek óta heverésznek mocskos, nem kizárhatóan fertőzött pokrócokon, és spárgán vezetett kövér házi kutyával ijesztgetik a gyalogosok tömegét, valamint mindig le van vizelve mellettük a fal, akkor az szintén egyértelműnek tűnő szituáció, ugye. (Miközben van hely a ma már nem rossz színvonalú szállókon.) A Főváros jelenleg is dolgozik a hajléktalanellátás feltételeinek további javításán.

Az pedig, hogy mi van, ha nem tartják be a törvényt, és következetesen visszamennek folytatni a jogsértő magatartást, nem értelmezhető kérdés. Nem vagyok benne biztos, hogy biztatni kell őket erre.

Nem tudni „pontosan”, mennyi hajléktalan él Budapesten, mert naponta fluktuál ez a létszám, és vannak rejtőzködők is. Nagyságrendről vannak a hivatalos szervezeteknek becslései, de pontos számot senki sem tud.

A magam részéről annyit tudok, hogy egy egyértelmű kisebbséggel törődni kell a lehetőségek keretei között, de nem úgy, hogy közben a túlnyomó többség elemi állampolgári jogait következetesen semmibe vesszük.

Tisztelettel:

Tarlós István