Tarlós István főpolgármester közleménye

​A BKK által menedzselt elektronikus jegyrendszer projekttel kapcsolatban ellenzéki hírforrások összekevernek két különböző szerződést, és ebből mindjárt túlzó, valóságon túli tényadatokat és kilátásokat is levezetnek.

A Fővárosi Önkormányzat eredetileg valóban kötött egy finanszírozási szerződést az EBRD-vel, de ez a szerződés továbbra is érvényben van. A BKK pedig teljesen önállóan kötött 2014-ben egy másik szerződést, kivitelezői szerződést egy szállítóval. Több határidő-módosítást követően ez utóbbi szerződést bontotta fel végül a minap, hosszú vívódást követően a BKK igazgatósága.

A BKK részéről a kivitelezési bonyodalom súlyának elhúzódó téves értelmezése, illetve szofisztikus magyarázatai folytán mára semmiképp sem indokolható időveszteség következményeként az illetékes, BKK-t felügyelő főpolgármester-helyettes feladata a jövőben a városüzemeltetésre korlátozódik. A fejlesztések közvetlen felügyeletével ezt követően általánosan dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest bízom meg.

A történtek miatt kezdeményezem továbbá a BKK vezérigazgatójának e pozícióból való felmentését.

Tarlós István

főpolgármester