Hajóval a Müpába és a Nemzeti Színházba

A D11-es és a D12-es hajójárat új végállomása, a Müpa – Nemzeti Színház kikötő

​A budapesti kulturális élet két fontos színterét, a Müpát és a Nemzeti Színházat is bekapcsolja a fővárosi menetrend szerinti hajózásba a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV: 2017. április 25-étől a D11-es és a D12-es hajójárat új végállomása délen a Müpa – Nemzeti Színház kikötő. Az új hajóállomás ünnepélyes átadásán Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató hangsúlyozta: a BKK továbbra is azért dolgozik, hogy a személyhajózás a közösségi közlekedés teljes értékű elemévé váljon, és ne csupán a nagy forgalmú, hanem a turisztikai szempontból kiemelt csomópontok is legyenek a közösségi közlekedési hálózatban. Az új kikötő elkészülte a Fővárosi Önkormányzat, a BKK, a BKV, a Müpa és a Nemzeti Színház összefogásával és együttműködésével jött létre.

A D11-es és a D12-es hajójárat ez idáig Újpesttől a Haller utcáig, illetve a Rómaifürdőtől a Boráros térig közlekedett, április 25-étől azonban mindkét menetrend szerinti hajójárattal meghosszabbított útvonalon, a Müpa – Nemzeti Színház H kikötőig lehet utazni. A fővárosi kulturális élet két kiemelkedő intézményének közvetlen közelében elhelyezkedő új hajóállomás ünnepélyes átadásán Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hangsúlyozta a fejlesztés szimbolikus értékét, hiszen Budapest vezetése számára minden közlekedési mód egyaránt értékes. „Egy ilyen utazás – miközben Budapest csodálatos panorámájában gyönyörködhetnek a hajó fedélzetéről – remek nyitány az ezt követő kulturális élményhez” – utalt arra, hogy a Müpába és a Nemzeti Színházba tartók egy újabb választási lehetőséggel gazdagodtak.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója felidézte: amikor a Müpa elkészült, sokan feltették a kérdést, nincs-e túlságosan kívül a városon. Az elmúlt 12 évben a nemzetközileg is elismert kulturális központ a főváros emblematikus intézményévé és valódi találkozóhellyé, a város szerves részévé vált és a Müpa vonzáskörzetében egy új kulturális városközpont formálódik. Megközelítési lehetősége a Müpa – Nemzeti Színház kikötő átadásával tovább javult, és most már nemcsak sínen és közúton, de hajójárattal is elérhető.

„Széchenyi István szomorú arca talán mosolyra derül most, hogy két megvalósult főművétől, a Magyar Tudományos Akadémiától és a Lánchídtól az általa megálmodott Nemzeti Színház kései utóda nemcsak kényelmesen, de gyorsan is megközelíthető, immár hajóval is" - mondta A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, Budapest legszebb közösségi közlekedési útvonalának nevezve a Dunát.​

​​

A BKK azon dolgozik, hogy a személyhajózás a főváros és a környező települések közösségi közlekedésének teljes értékű elemévé váljon. Ehhez olyan projektet kell megvalósítani, amely összefüggéseiben kezeli a járművek, a kikötők, a különféle utasforgalmi és karbantartó létesítmények működését, valamint a turisztikai és városfejlesztési szempontokat – mondta el Dr. Dabóczi Kálmán. A BKK vezérigazgatója példaértékűnek nevezte a Müpa, a Nemzeti Színház, a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV együttműködését, amelynek eredményeképpen létrejöhetett az új kikötő és bővülhet a szolgáltatás.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra: öt éve indult újra a menetrend szerinti közösségi közlekedés a Dunán. Sokan kételkedtek abban, hogy sikeres lesz, azonban az idő igazolta a döntést: naponta mintegy kétezren veszik igénybe a D11-es és a D12-es hajójáratot.

A dunai hajózás az 1960–70-es években élte virágkorát, amikor a hajók évi 2 millió utast szállítottak. A rendszerváltást követő lassú leépülése után 2009-ben kezdett az ágazat újjáéledni, amikor 2009–2012 között Budapesten európai uniós támogatással 9 kikötőt alakítottak ki, illetve újítottak fel, melyeket a BKK a D11-es, a D12-es (és a mára megszűnt D13-as) járattal kapcsolt a közlekedési hálózatába. A ma menetrend szerint közlekedő hajókat a korábbi, jóval kisebb kihasználtságú, hagyományos jegyekkel és bérletekkel nem igénybe vehető vonaljáratok helyett indított el a BKK a meglévő hajóparkot használva, de teljesen új útvonallal, megállókkal és menetrenddel. Az újjászervezett dunai hajóközlekedés egyértelműen sikertörténet, a járatok a turisztikai szezonban maximális kihasználtsággal róják a hullámokat. A Budapesti Közlekedési Központ számára a dunai menetrend szerinti hajózás megindítása kiemelten fontos lépés volt, hiszen az elmúlt évtizedekben nem közlekedtek hasonló, a városi közösségi közlekedés rendszerébe illeszkedő hajójáratok a fővárosban.

A D11-es és a D12-es hajójárat tavaszi menetrendje a Müpa – Nemzeti Színház H kikötő átadásával sem változik, menetrendje azonban kiegészül az új végállomási indulási és érkezési időpontokkal. A D11-es és a D12-es hajó menetrendje elérhető a BKK honlapján: www.bkk.hu/menetrendek.

Budapesti Közlekedési Központ

Budapesti Közlekedési Zrt.

Müpa

Nemzeti Színház

Hírek

RSS megtekintés