A városvezetés közleménye a Budapesti Fesztiválzenekar támogatásáról

Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját. Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását. Továbbra is elismerjük az ő kvalitásait, de fordíthatjuk ezt a pénzt más, szintén nemzetközi hírű magyar zenekarok bármelyikére, amelyik nem rúg bele a feléje nyújtott kézbe. Akkor lesz kiváló ürügye karnagy úrnak politikai motivációról beszélni, ócsárolni a városvezetést, hergelni a közvéleményt.

A Budapesti Fesztiválzenekar egyébként – amely nem a Fővárosi Önkormányzat intézménye – a Fővárosi Önkormányzattól csak 2010 óta 1 milliárd 978 millió forint támogatást kapott, 1993 óta pedig összesen 6,99 milliárd – azaz 7 milliárd – forintot.

Ez az összeg természetesen nem tartalmazza az állami támogatásból, a TAO-ból és a zenekar saját bevételeiből származó forrásokat.

Az utolsó Demszky évben az államtól, a fővárostól és TAO-ból 1,2 milliárdot kapott a zenekar, míg 2013-ban 1,9 milliárdot, 2014-ben 1,85 milliárdot.

Tarlós István

főpolgármester

dr. Bagdy Gábor

pénzügyi főpolgármester-helyettes​