Fővárosi Közgyűlés: tulajdonosi kölcsön a BKV-nak

Mintegy hatvan előterjesztést tárgyalhat meg január 25-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A BKV-nak nyújtandó tulajdonosi hitelről, valamint a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról is döntés születhet. Határozhatnak az elektronikus jegyrendszer fokozatos bevezetéséről, valamint arról is, hogy HÉV- és metróállomások mellett összesen hét P+R parkolót alakítanak ki. Az ülésről az élő közvevítést itt követheti.
 
Az ülés kezdete előtt egy perces néma tisztelgéssel emlékezett meg a Fővárosi Közgyűlés a közelmúltban elhunyt Garas Dezső színművészről, Budapest díszpolgáráról. Ezután Tarlós István főpolgármester Arany Katedra díjat adott át Zétényiné Gál Máriának, a Modell Divatiskola igazgatójának és Keresztúri Józsefnek, a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola igazgatójának.
 
Az ülés napirendjét a képviselők 22 igen és  5 MSZP-s tartózkodás mellett fogadták el.
 
Tulajdonosi kölcsön a BKV-nak
 
9 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt és 6 milliárd forint közszogláltatási ellentételezést nyújt a BKV-nak - erről 20 igen, 1 nem szavazattal, 11 tartózkodással döntött a Fővárosi Közgyűlés. (A kölcsönt a BKV-nak április 30-ig kell visszafizetnie.) A városatyák által elfogadott előterjesztés szerint a főváros kinyilvánítja, hogy a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozását a fővárosi önkormányzat és a BKV saját erejéből nem képes. A főváros kötelezettséget vállalt, hogy az idei költségvetésben 10 milliárd működési forrást biztosít a közösségi közlekedésre, ezen belül 6 milliárdot a BKV javára.
 
A döntés szerint az idei költségvetésben az intézményi működési kiadások 10 százalékát zárolják, amíg a BKV finanszírozása kérdésében a kormánnyal zajló tárgyalások eredményesen lezárulnak. Az áprilisban lejáró közszolgáltatási szerződést a BKV-val pedig úgy fogják megújítani, hogy a mai, indokolt szolgáltatási színvonal és szint legyen annak a kiindulási alapja. A közgyűlés egyben felkérte a főpolgármestert, hogy a 2012-es BKV-hitelek megújítása érdekében a szükséges állami garancia biztosítása céljából járjon el.
 
Ennél jobb eredmény nem volt kihozható - jellemezte a döntést a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján a főpolgármester. Mint fogalmazott, BKV-ügyben a főváros "elment a falig, sőt, azon is túl". (A sajtótájékoztatón elhangzottakról bővebben itt olvashat.)
 
A vitában Tarlós István főpolgármester kiemelte, hogy április 30-ig meg kell egyezni a kormánnyal, akkor jár le ugyanis a BKV-val 2004-ben kötött közszolgáltatási szerződés. Ha forrás hiányában azt nem tudják megújítani, akkor május 1-tőnem indulnak el a metrók, buszok, villamosok és trolik. Több szocialista képviselő is azt hangoztatta, hogy a városnak inkább vissza nem térítendő támogatásként kellene a kilencmilliárdot nyújtania, a főpolgármester pedig azt mondta, ez a működés fenntartásához szükséges összeg, majd hozzátette: nem érti az ellenzék hitelfelvétel miatti kritikáját, az elmúlt nyolc évben ugyanis a BKV 27 milliárd forint hitelt vett fel a működés biztonságának megőrzése érdekében. Hangsúlyozta: a főváros az utolsó tartalékait éli fel a BKV miatt. 
 
Németh Zoltán Fidesz-frakcióvezető a szocialistáknak azt tanácsolta, hogy csendesebben szónokoljanak, hiszen amíg ők feleltek a BKV-éért, felelőtlen ígéreteket és lépéseket tettek. Idézte a BKV-ügyében nemrégiben készült állami számvevőszéki jelentést, amely szerint a cég eladósodottságt a 2002-2010 közötti időszak hitelfelvételei eredményezték. Együttműködést kért az ellenzéktől, mint mondta, a főváros a kormánnyal együtt keresi a hosszú távú és tartós megoldást a BKV finanszírozási gondjaira. Elismerte, hogy ezek között vannak köztük fájdalmas lépések, de Budapestnek mindent meg kell tennie BKV helyzetének rendezésére, hogy a budapestieknek legyen mivel tömegközlekedniük.
 
Fokozatosan vezetik be az elektronikus jegyrendszert
 
Elektronikus jegyrendszert vezetnének be 2014-től több lépcsőben Budapesten, erről 30 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az elfogadott javaslat szerint megjelenhet az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége is, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük mellől hosszabbíthatnák meg bérletük érvényességét.
 
Több lépésben vezetnék be az új rendszert, a Budapesti Közlekedési Központegy több mint háromszáz oldalas tanulmánya alapján. Első lépésként a bérleteket kártyákra cserélnék. A BKK olyan rendszert dolgozott ki, amely gyakorlatilag hamisíthatatlan, a kártya közlekedésben való használatát egy központi rendszer ellenőrizné. A bérlet a gyakorlatban hasonlóan működik majd, mint egy bankkártya. Emellett lehetőség lesz a helyszínen is jegyet, vagy bérletet vásárolni.
 
Az időalapú jegyet 2013-tól vezetnék be, amely korlátlan átszállást biztosít majd a meghatározott időhatárokon belül. A harmadik ütemben a metróknál teljesen, a HÉV-eknél részben automatizált be- és kiléptető kapuk váltják majd fel 2015-ben az ellenőröket. Végül bevezetik az érintés nélküli bankkártyás fizetést; bankkártyák, vagy mobiltelefonok segítségével külön kártya kiváltása és az ehhez tartozó ügyintézés nélkül, utólagos fizetéssel lehet majd utazni.
 
budapest.hu

Hírek

RSS megtekintés