Elkezdődik a metróállomások beléptetőkapuinak tesztje

Az M3-as metró Corvin-negyed állomáson 2013. június 8-ától – kísérleti, átmeneti jelleggel – beléptetőkapukat szerel fel a Budapesti Közlekedési Központ tapasztalatszerzés céljából. A tesztidőszak előreláthatólag 3 hónapig tart, amit a BKK döntése szerint további 3 hónappal meghosszabbíthat.
 
A teszt során négy, a BKK honlapján a közelmúltban közzétett felhívásra jelentkezett és az előírt kritériumoknak megfelelt gyártó terméke lesz elhelyezve a Corvin-negyed metróállomáson. A széleskörű nemzetközi referenciákkal rendelkező, a tömegközlekedésben használt, speciális kapukat gyártó cégek a budapesti igényeknek és lehetőségeknek leginkább megfelelő kapuikat bocsátják rendelkezésre díjmentesen. A gyártók által működtetett kapuk végzik a beléptetést többek között Párizs, Lyon, Stockholm, Barcelona, Brüsszel, Bilbao állomásain. Az új kapuk legalább 180 cm magasak lesznek, hogy ezzel is meggátolják azok átugrásával történő bliccelést a rendszer kiépülte után. A végleges rendszerben a jelenlegi tesztben szereplő 60 cm széles kapuk mellett 90 cm széles kapuk is lesznek, amelyek a kerekesszékkel, kutyával, babakocsival, nagyobb csomagokkal közlekedők számára biztosítanak könnyebb áthaladást. A széles kapuk mellett szervizkapuk is rendelkezésre állnak majd; ezek egyrészt a személyzet munkáját segítik, másrészt csoportos áthaladásra is alkalmasak lesznek.

A próbaüzem során nyert információk

A próbaüzem során átfogó képet kapunk majd a berendezések áteresztőképességéről, megbízhatóságáról, utasvédelmi tulajdonságairól, bevételvédelmi hatékonyságáról, valamint tartósságáról. A próbaüzem annak meghatározását is célozza, hogy a beléptető kapuknak mi az a legcélszerűbb elhelyezése, műszaki kiépítése, amely az utasforgalomban a lehető legkisebb fennakadást okozza. A mindennapos működés során meg fog mutatkozni a kapugyártók termékei közötti műszaki, minőségi különbség is. Ezek az információk beépülnek a beszerzési eljáráshoz kapcsolódó műszaki specifikációba annak érdekében, hogy a végleges kapuk a lehető legmagasabb biztonsági, technikai és üzemeltetési színvonalat képviseljék. Ez rendkívül fontos, hiszen a kapuknak éveken át nap mint nap óránként több ezer utast kell tudniuk átengedni, és az egyik leginkább kritikus rendszerelemét képzik majd az elektronikus jegyrendszernek.

Próbálja ki Ön is!

Az utasok a tesztidőszak alatt továbbra is a most is használatban lévő, papíralapú menetjeggyel vagy bérlettel utazhatnak, a jegyeket az eddig megszokott módon kell kezelni, és ugyancsak az eddig megszokott módon ellenőrzik az utazási jogosultságot is. Az utasok az ellenőrzés után a felállított beléptető kapukon keresztül haladnak, vagyis a kapuk az ellenőrzésben most nem kapnak szerepet. A kapuszekrény mindkét végére nyomógombot szereltek, amely a teszt időtartama alatt a jövőbeni jegyrendszerben az elektronikus jegy ellenőrzését végző készüléket fogja helyettesíteni. Ennek segítségével az ellenőrzés becsült időszükségletét is mérni lehet majd, így pontos adatok lesznek a kapuk átbocsátó képességéről. Az utasoknak ezt a gombot kell megnyomniuk ahhoz, hogy a beléptető kapu ajtaja kinyíljon. A közeljövőben a kifelé menő utasokra is szeretnénk kiterjeszteni a tesztet alapvetően vagy nyomógombos, vagy nyomógomb nélküli, azaz mozgásérzékelő általi, automatikus nyitást biztosító üzemmódban. Természetesen a tesztben részt venni nem kívánó utasok a kapukat ki is kerülhetik.

Corvin-negyed, mint alkalmas helyszín

A teszthez ideális metróállomás kiválasztásakor elsődleges szempontként szerepelt, hogy csak olyan helyszínek jöhettek szóba, amelyek már most, beléptető kapukkal ellátva is kellő helyet biztosítanak a torlódásmentes utasforgalom számára, valamint utasforgalmuk optimális a teszt eredményes lebonyolításához. Az M3-as metróvonalat részletesen megvizsgálva a fenti kritériumnak leginkább a Corvin-negyed állomás felelt meg.
 
A próbaüzem időtartama alatt a beléptető kapuk felügyeletéről a BKK gondoskodik. A felügyelet kettős: egyfelől folyamatos személyes felügyeletet jelent, és az itt szolgálatot teljesítő munkatársak segítik az utasokat a kapuk használatában. A zökkenőmentes utasforgalmat a helyszínen kihelyezett, a kapuk működésével kapcsolatos egyszerű, könnyen értelmezhető piktogramokat tartalmazó tájékoztató jellegű anyagok és hangos utastájékoztatás segítik. A kampányban szerepelnek a mozgólépcső melletti plakátok, a gumikapaszkodók közötti balusztrád csíkok, valamint az állomáson található óriásplakát, citylight és tartóoszlop felületek. 

Az új elektronikus jegyrendszer

A Fővárosi Közgyűlés 2011. április 6-i döntésének értelmében az új elektronikus jegyrendszer kidolgozásával és megvalósításával a Budapesti Közlekedési Központot, mint a fővárosi tömegközlekedés jegy- és bérletértékesítésért felelős közlekedésszervezőjét bízta meg. A még ugyanebben az évben elkészült megvalósíthatósági vizsgálat alapján 2014-től fokozatosan egy modern, az utazóközönség szempontjait szem előtt tartó elektronikus jegyrendszert vezetnek be.
A tervek szerint a BKK 2013 nyarán írja alá az EBRD-vel a rendszer beszerzésére vonatkozó hitelmegállapodást, amelynek megtörténte után rendelkezésre fog állni a kiépítéshez és az üzemeltetéshez szükséges pénzügyi forrás. A teljes rendszer 2014 és 2016 között párhuzamosan épül ki a különböző tömegközlekedési járműveken.
 
További információ itt olvasható.   
Budapesti Közlekedési Központ
 

Hírek

RSS megtekintés