Ezer álláshelyet kínálnak Józsefvárosban

Mintegy ezer betöltetlen álláshelyet kínálnak a főváros VIII. kerületében az ötödik tavaszi állásbörzén, amelyet Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté józsefvárosi polgármester nyitott meg a Kesztyűgyár Közösségi Házban. A börze a főváros, Józsefváros és a Munkaügyi Központ Baross utcai Kirendeltségének közös szervezésében valósult meg.
 
Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy Budapesten a nagy üzletközpontok túl közel kerültek a belvároshoz, és ez hátrányosan érintette a helyi ipart és kereskedelmet. Kijelentette: ezek védelemre szorulnak, és ezt a korábbi városvezetés nem ismerte fel. „A sajnálatosan sajátos világvárosi mániába, ami évekig uralta Budapestet, ez a fajta európai szemlélet nem fért bele” – fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette, a munkaadók, munkavállalók mellett az államnak, az önkormányzatoknak és az érdekképviseleti szervezeteknek is megvan a maguk szerepe a foglalkoztatásban, de munka csak abból származhat, ha valaki talál magának állást. A rendszerváltás előtti "látens" munkanélküliséggel párhuzamot vonva kiemelte: meghatározó, hogy a munka valódi, tényleges, értelmes legyen és ezzel arányban álljon a bérezés. Ez ma még nincs így, de az erre való törekvés kötelező – tette hozzá Tarlós István.
 
Kocsis Máté üdvözölte, hogy a főváros által is támogatott foglalkoztatásbővítő programoknak köszönhetően 2012-ben nőtt a foglalkoztatottság Budapesten. Arról is beszámolt, hogy a józsefvárosi önkormányzat az idén csaknem 200 millió forintot fordít a foglalkoztatás bővítésére. Hangsúlyozta: az állásbörzén már nem csak a kerületi cégek, vállalkozások kínálnak álláshelyeket, hanem kerületi és állami intézmények is, amelyből az látszik, hogy utóbbiak is képesek állásokat teremteni. A Magdolna-negyed Programmal a kerület négymilliárd forintot nyert a megújulásra, amely nem csak a városrész küllemére, az utcák, házak felújítására vonatkozik, hanem a foglalkoztatás bővítésére, a szociális felzárkóztatásra és a bűnmegelőzésre is, tette hozzá.
 
A Kesztyűgyár Közösségi Házban 2008 óta működik sikerrel az Állásklub, valamint az évente két alkalommal tartott Állásbörze. A rendezvényeken 50-60 kiállító cég fogadja az álláskeresőket, akik feltehetik kérdéseiket, és leadhatják önéletrajzukat a kiválasztott állásajánlatokra.

Hírek

RSS megtekintés