Ingyenes komolyzenei koncert a Városháza udvarán

A Városháza udvarán ezen a nyáron is kulturális programokkal várják az érdeklődőket. A Friss Hús Budapest Nemzetközi Filmfesztivál filmjeinek vetítése után egy ingyenes komolyzenei koncertre várják a városlakókat június 5-én, szombaton.

A Városmajori Szabadtéri Színpad is csatlakozott a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének kezdeményezéséhez, és a 2018-ban ifj. Baranyi Zoltán által alapított 10 fős CISZ Gypsy Soloists kamarazenekar koncertjével vesz részt a „Grand Opening – Összefogás”: az első élő kulturális találkozás hétvégéjén.

Június 5-én pedig a Szabadtér Színház szervezésében a Városháza díszudvarán lép fel a kamarazenekar, az estén magyar szerzők műveit, illetve magyar tematikájú zeneműveket adnak elő.

Karácsony Gergely főpolgármester a Városházi Esték megnyitóján elmondta: mindig lelkiismeretfurdalása volt, hogy a gyönyörű díszudvart csak a városházi dolgozók használhatják. „A járvány egyik hatása az volt, hogy újra felfedeztük a szabadtéri tereket, mi is újra felfedeztük ezt az udvart, és most megnyitjuk a budapestiek előtt.” 2021 nyarán a Városházi Esték keretében több kulturális program helyszíne lesz a Városháza díszudvara, filmvetítések, jazzkoncertek és színielőadások váltják egymást a színpadon, a közreműködők között van a Budapest Film, a Budapest Jazz Club, a Városmajori Szabadtéri Színpad, Kolibri Színház és a Trafó is.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes is hangsúlyozta: a Főváros erején felül szeretne tenni azért, hogy a kultúra mindenkié legyen. A Városháza díszudvarán avatott kulturális helyszín is ennek az egyik lépése.

„Ahogy a jövőnkre is büszkék lehetünk, úgy a múltunkra is büszkék vagyunk: Budapest 2023-ban ünnepli 150. születésnapját, 1873-ban egyesült Pest, Buda és Óbuda. A Fővárosi Önkormányzat megkezdte a munkát a Budapest150 emlékéven, és bízunk benne, hogy ez a városházi udvar is egy központi helyszíne lehet majd a rendezvényeknek" - vázolta főváros jövőbeli terveit a főpolgármester-helyettes.

 „Megnyitotta kapuit a Városmajori Szabadtéri Színpad június 2-án a Nagyvárosi fények című Chaplin film színpadi adaptációjával. A nagy közös nyitást egyszerre ünneplik a szabadtéri színpadok, a Városmajori Színpad ezzel az ingyenes hangversennyel járul hozzá a fények ragyogásához” - mondta Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad vezetője.

A 2018-ban alakult zenekar azokat a kulturális kincseket szeretné megőrizni és ápolni, amelyek kezdenek eltűnni a koncertzenei életből, vagy soha nem is lehettek részei annak. Mivel a zenekar diplomás, roma származású fiatalokból áll, egy széles rétegű komolyzenei repertoárjuk van, amiben egyszerre vannak jelen a barokk kor és a jelenkor művei is. Repertoárjukban megtalálhatóak a 19. század ismert verbunkosai és magyar nótái is, melyek nélkül nem jöhettek volna létre a legismertebb komolyzenei szerzők (Haydn, Brahms, Liszt, Kodály stb.) magyaros jellegű művei sem.

Az előadás a Városháza II-es díszudvarán lesz 20 órától, belépni a Városház utca felől a 2-es kapun lehet 19 órától. Mivel ez egy szabadtéri ültetett komolyzenei koncert, így védettségi igazolvány nem szükséges. A belépés ingyenes!

Műsor:

1. Kodály Zoltán - Háry János Intermezzo

2. Bartók Béla - Román népi táncok

3. Weiner Leó - Divertimento

4. Liszt Ferenc - II. Magyar Rapszódia

5. CiSz feldolgozás - Elindultam szép hazámból

6. Kodály Zoltán - Galántai táncok

7. Astor Piazzola - Oblivion

8. Johannes Brahms - I. Magyar táncok

9. Johannes Brahms- V. Magyar táncok

 

A koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet:

https://artfestivals.jegy.hu/


 

Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Csoport