Egész hétvégén ónos esőre és havazásra lehet számítani


A forgalmi adatok alapján január 8-án, csütörtökön már sokan visszaültek az autóba, azonban továbbra is minden fórumon azt kérik a sofőröktől, hogy a szokásosnál is óvatosabban vezessenek.

A rég nem látott havazás a szokottnál is több feladatot jelent,

A HungaroMet előrejelzése szerint január 9-én, pénteken délután pedig megint fokozatosan megnövekszik a felhőzet, egész hétvégén ónos esőre, fagyott esőre, hószállingózás és havazásra is lehet számítani, amiket viharos széllökések kísérhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -10 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakulhat.

A fővárosi cégek továbbra is folyamatosan végzik a fővárosi utak és megállók síkosságmentesítését és a hóeltakarítást.

Az FKF több mint 100 speciális célgépe és 550 munkavállalója hétfő óta folyamatosan dolgozik a főváros több mint 5000 kilométer hosszúságú szilárd burkolatú közúthálózatának, továbbá a közjárdák, közlépcsők, 69 gyalogos aluljáró, hidak, felüljárók, buszmegállók, összesen több mint 25 millió négyzetméter fővárosi kezelésű közterület síkosságmentesítésén.

A rendkívüli hóhelyzet kezdete, január 5., hétfő reggel óta az FKF síkosságmentesítést végző járművei január 9., péntek reggelig összesen 85 ezer kilométert tettek meg.

A fővárosi útszakaszokat az FKF egyébként rendeletben meghatározott szigorú prioritási sorrendben takarítja: először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait.

A fővárosban már szerda napközben is többségében feketék, vagy sónedvesek voltak a fő és közösségi közlekedési útvonalak, ezért az FKF munkatársai csütörtökön több kerületben is már a mellékútvonalak síkosságmentesítését kezdték.  

A közösségi közlekedés az időjárási körülmények ellenére is üzemel. Az éjszakai havazás idején a BKV 20 munkatársa 4 HÓMUKI hóseprővel és 12 töretővillamossal takarította üzemszünetben Budapest villamoshálózatát. A BKK forgalomirányításban dolgozó kollégái szintén megfeszített munkával dolgoznak azon, hogy működjön a város, azonban a hóhelyzet miatt fennakadások előfordulhatnak.

Mindemellett folyamatosan takarítják a főváros 4804 felszíni megállóját is. A takarítás ebben az esetben is ütemezetten, fokozatosan történik: elsőbbséget élveznek a legnagyobb utasforgalmú átszállóhelyek, végállomások és fő közlekedési csomópontok, majd ezt követik a hálózat további megállói.

A főpolgármester már hétközben megköszönte a kollégák kitartó munkáját, és a budapestiek türelmét, együttműködését. Mint írta, „ismét bebizonyosodott, hogy az FKF dolgozóira számíthatnak a budapestiek”. „Dolgozunk tovább” – tette hozzá egy pénteki posztjában.

A forgalmi adatok alapján már csütörtökön sokan visszaültek az autóba, azonban továbbra is minden fórumon azt kérik a sofőröktől, hogy a szokásosnál is óvatosabban vezessenek.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Budapesti Közművek is napok óta hangsúlyosan kérik, hogy kizárólag jó műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt járművekkel induljanak útnak.

A BKM arra is felhívja a figyelmet, hogy ezekben a napokban lehetőség szerint válasszák a közösségi közlekedést, saját és a fővárosban közlekedők testi épségének megóvása, a balesetek elkerülése, valamint a síkosságmentesítés folyamatossága érdekében.

A közleményükben arra is kitérnek, hogy vigyázzanak a városban dolgozó, közfeladatot végző munkatársaikra is. Mint írják, fontos, hogy az autósok vezetés közben ne előzzék meg a síkosságmentesítésben, hóeltakarításban résztvevő járműveket, hiszen a munkagépek mögött értelemszerűen tisztább az útburkolat, jobbak az útviszonyok.