Újabb nyilvános konzultációk a részvételi költségvetés megvalósuló ötleteivel kapcsolatban

​​​​​​A k​orábbi három nyilvános konzultáció után most újabb két megszavazott ötlettel kapcsolatban hívja nyilvános egyeztetésre az érintett szakmai, civil szervezeteket és az érdeklődőket a Főpolgármesteri Hivatal Nyitott Budapest Osztálya.   
 
Augusztus végén született meg az első, fővárosi részvételi költségvetés eredménye, melynek keretében 1 milliárd forint felhasználásáról a budapestiek dönthettek. A budapestiek által benyújtott ötletek közül újabb két megszavazott ötlet megvalósításáról tart november folyamán nyilvános konzultációkat a Főpolgármesteri Hivatal. (A részvételi költségvetésről és az első szavazás eredményéről itt olvashat bővebben.) 
 
A nyilvános konzultáció célja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatást adjon az alábbi lakossági ötletek megvalósítására vonatkozó terveiről és feltérképezze a projekt szakmailag magas szintű megvalósításához szükséges információkat.   
 
A konzultációra meghívtuk az eredeti ötleteket benyújtó ötletgazdákat, az Esélyteremtő Budapest és Zöld Budapest civil munkacsoportok tagjait, valamint a szakmailag releváns tudást képviselő szervezeteket. Emellett várunk rá minden budapestit, aki hozzátenne a megvalósítás sikeréhez.  
 
Az alábbi megvalósuló ötletekkel kapcsolatos konzultációkra várjuk:

 
Konzultáció időpontja:  2021. november 15. (hétfő) 17:00-19:00 
Regisztráció a konzultációra: ezen a linken(legkésőbb 5 nappal a találkozó előtt) 
Konzultáció helyszíne: Főpolgármesteri Hivatal (1052 Bp., Városház u. 9-11.)
A hivatalba való belépéshez személyi igazolvány szükséges.



Ötlet neve:  Ülőfelületek a Duna-parti rézsűn
Konzultáció időpontja:  2021. november 16​. (kedd) 14:00-16​:00 
Regisztráció a konzultációra: ezen a linken (legkésőbb 5 nappal a találkozó előtt) 
Konzultáció helyszíne: Főpolgármesteri Hivatal (1052 Bp., Városház u. 9-11.)  
A hivatalba való belépéshez személyi igazolvány szükséges.​

 
További információk a nyertes projektről a fent linkelt online adatlapokon, valamint annak jobb oldalán „Kapcsolódó projektek” címszó alatt az eredetileg beadott ötletleírások is megismerhetőek.  
 
A konzultációkat élőben tervezzük megvalósítani, ám a járványhelyzet alakulásának függvényében online formátumra is készülnünk kell. A részleteket a regisztráltakkal időben egyeztetni fogjuk. Élő konzultációk esetén orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező, kérjük, ezt vegye figyelembe.