Újabb fejlesztések kezdődnek a fővárosban

Közel 5 milliárd forintból újul meg Budapest két fontos közterülete a következő másfél-két évben. Az id. Antall József rakparton 2021. június 7-én, a Blaha Lujza téren pedig pár héttel később, július elején kezdhetik el a munkát.

Régi tartozása Budapestnek a Blaha Lujza tér felújítása. A főváros és az ország egyik legjelentősebb, legforgalmasabb találkozóhelye mintegy ötven év után kaphat most teljesen új karaktert. Bár a kiviteli tervek 2019-ben elkészültek, azonban az önkormányzati választások után romlott a pénzügyi környezet, jelentősen csökkentek a főváros számára biztosított források és drágultak az építőipari költségek is. Emellett a társadalmi elvárások, illetve a klímaváltozás okozta azonnali feladatok miatt az újonnan megválaszto​tt városvezetés részéről is új igények merültek fel a Blaha Lujza tér felújításával kapcsolatban. A Főváros és a BKK úgy döntött, hogy még a nehéz anyagi helyzet ellenére is gondos gazdája lesz ennek az örökségnek, így júliusban elkezdődik a tér újjáépítése.

 

A felújítás a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a BKK beruházásában, a VII. és a VIII. kerület szakmai támogatásával valósulhat meg 3.47 milliárd forintból. A munkához a kormány 1 milliárd forintot biztosít, amit azonban csak 2021 végéig lehet felhasználni, ezért az intenzívebb munkavégzés többlet ráfordítást jelent majd a kivitelező számára. A felújítás munkái a közbeszerzési eljárás sikeres lezárását követően, leghamarabb nyár közepén, július elején kezdődhetnek meg. 

A munka során a Blaha Lujza tér egységes arculatú, a mai városi igényeket kielégítő, zöldebb belvárosi közösségi térré alakulhat. A gyalogosbarát találkozóhelyek kialakítása érdekében a parkolók helyére árnyas pihenőtereket, kiemelt ágyásban zöldfelületeket, és vízjátékot alakítanak ki. Ugyancsak megújul a Színházi emlékkő és a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút. A felújítás kiemelt feladata, hogy a Blaha Lujza tér akadálymentes csomópont legyen. Ennek szellemében többek között új gyalogos-átkelőhelyek jönnek létre, amelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatóvá teszik a forgalmas kereszteződést.

A rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részen kezdjük el. Az Idősebb Antall József rakpar​t átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A projektnek köszönhetően a Kossuth tér és a Margit híd között megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, amelyek ma feleslegesen foglalják a Duna melletti értékes közterületeket. A lépcsős partfal megmarad, azonban a Garibaldi utcai rámpa támfala beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, sőt, az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd abban a fővárosiak. Mindemellett zöldebbé válik a partszakasz, hiszen 35 fát telepítenek a beruházás során. A rakpart átépítése mintegy 1.5 milliárd forintból valósul meg.

 

A megújult id. Antall József rakpartot 2021 végén, az újjávarázsolt Blaha Lujza teret pedig 2022 végén vehetik birtokukba a fővárosiak.