Új sportparkot adták át a Hajógyári-szigeten

A Hajógyári-sziget felújított sportparkját 2020. június 22-én hétfőn adták át és nyitották meg a látogatók előtt. A fejlesztés a „Budapest 2019 – Európa Sportfővárosa” program keretében valósulhatott meg, amelynek során a tervezést és a kivitelezést a FŐKERT Nonprofit Zrt. végezte.

Az átadón beszédet mondott Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, aki kiemelte a környezet ápoltságának közérzetünkre, életminőségünkre gyakorolt hatásának fontosságát. A kerületi vezető szavaival élve „ép, kiegyensúlyozott élet csak minél zöldebb, tisztább környezetben képzelhető el”. A polgármester üdvözölte az új sportparkot, hiszen az jelentős mértékben hozzájárulhat a lakosok lelki és fizikai egészségének megóvásához.

Zakar András, a FŐKERT Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a parkban 1700 m2-rel növekedett a zöldfelület, ennek keretében a Hajógyári-sziget ökológiai viszonyaihoz jól illeszkedő 60 db extra méretű fa került elültetésre (fűzek, égerek, platánok, szilfák, amerikai kőrisek, hegyi juharok, júdásfák, ginkgok). A fejlesztés során a helyi zöldfelület megújult, biodiverz évelőkkel gazdagított növényágyásokkal egészült ki a többszintes növényállomány. A vezérigazgató a helyszín újdonságaként számolt be arról, hogy a terület szélén, a ligetes faállomány védelmében rovarhotel telepítése történt meg, amely a pollinátorok, azaz a beporzó rovarok élőhelyét gazdagítja.

Danada Judit, a Főpolgármesteri Hivatal Sport Osztályának vezetője az átadó ünnepségen elmondta, hogy a sportnak nagy szerepe van a közösségépítésben is és ez a sportpark része lehet majd minél több közösség létrejöttében.

 

Az Óbudán található sziget sportpályáján már régóta esedékes volt egy átfogó fejlesztés, amelynek során cél volt az egykori sportfunkció modernizálása, jól illeszkedve a parki környezetbe, minél több korosztályt és igényt megszólítva. A parkterület aktív rekreációs lehetőségét bővítve egy gumiburkolatos sportpálya, két gyepes röplabdapálya, ping-pong asztal, fitnesz tér, valamint burkolt és gyepes pihenőterek kerültek kialakításra, mindezt egy többszintes növényállománnyal ellátott pihenőparki környezetben. A központi részen helyet kapott egy ivókút és egy okos oszlop is, amely a park ezen területére sugározza a wifi jelet.

A multifunkciós sportpálya mellett megtalálható egy teljesen automatizált, önkiszolgáló illemhely is, pelenkázóval, amely így a parkhasználókat képes kiszolgálni. Ennek beüzemelésére és a látogatók számára használhatóvá tételére is hamarosan sor kerül.

Az elhagyatott sportpályák elbontásakor több mint 3200 m2 burkolat felszedésére került sor, így 1700 m2-rel növekedett a zöldfelület a parkban. A bejárati útvonalak mentén burkolt pihenőhelyek kerültek kialakításra, utcabútorokkal, valamint ivókúttal és illemhellyel, továbbá padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók is telepítésre kerültek.

A területről eltávolították a balesetveszélyesnek minősített fákat, helyükre 60 db extra méretű fa került elültetésre. A sziget speciális ökológiai viszonyait szem előtt tartva az új fafajták az időszakosan magas talajvíz szintet jól viselik, párás környezetben jól teljesítenek, a tavaszi virágzás során pedig kellemes illatot árasztanak, nyugalmat és szemet gyönyörködtető színpompás látványt nyújtanak.