Még több zöldfelület, beton helyett fák és bokrok


Több zöldprojekt megvalósítása is lendületet vett, a fővárosi közösségi költségvetésen nyertes ötleteknek köszönhetően növelni tudjuk a városi zöldfelületeket, vagy rendezni tudjuk őket. A tervek készen állnak, a betonfelületek feltörése már zajlik is.

Két helyszínen is zajlanak már a zöldfelület-kialakítási munkák: (új ablakban nyílik meg)a Kerepesi út és a Fogarasi út találkozásánál lévő terelőszigeten, illetve a budai oldalon, az Árpád fejedelem útjának a (új ablakban nyílik meg)Margit hídhoz közel eső végén található hosszú középszigeten, 50 négyzetméternyi területen.

Beton

A burkolatbontást követően olyan zöldfelületet hozunk létre, amely a szélsőséges, városi viszonyok között is jól működik, de a járműforgalom szempontjából a beláthatóságot nem befolyásolja. Mindkét helyszínre a száraz, meleg füves puszták, sziklagyepek növényeit telepítjük, részben magvetéssel, részben pedig már kifejlett évelő növényekkel.

Ezzel is hozzájárulunk a városi zöldfelületek és a biodiverzitás növeléséhez, a csapadék helyben tartásához, valamint a városi hőszigethatás mérsékléséhez.

Kecskerágó, ördögszem

A Margit hídnál a kialakítandó zöldfelület nagyságát korlátozza, hogy a középső burkolati sáv kiszélesedő része alatt (a Margit híd irányába) a HÉV alagútja húzódik, így ezen a szakaszon – a födém veszélyeztetése miatt – nem volt lehetőség burkolatbontásra. Az aszfaltburkolat bontását követően az alépítményben található közvilágítási és forgalomtechnikai kábeleket védelembe kellett helyezni, amelyek fölé geotextília került.

Az elbontott aszfalt helyét speciális összetételű ültetőközeg veszi át (45% salak, 45% folyami homok, 10% komposzt), majd erre a párolgást és a gyomosodást akadályozó ásványi mulcs kerül. Ebbe az alacsony szervesanyag-tartalmú, nem tömörödő, levegővel jól átjárt, jó vízmegtartó képességű közegbe ültetünk majd, a növénytársulás az intenzív utógondozási időszakot követően alacsony fenntartási igényű lesz.

Beton

Elsőként a szárazságtűrő cserjék (bibircses kecskerágó, törpemandula, veresgyűrű som), valamint az évelő növények (gyepes sédbúza, ördögszem, árvalányhaj, ligeti zsálya, fehér üröm, keskenylevelű kakukkfű, lila ökörfarkkóró) telepítése történik. Az évelők és a cserjék telepítését követően az őszi időszakban hagymás növények ültetésére, valamint virágos magkeverék vetésére kerül sor.

Ligetes jellegű városi erdő

Két további projekt terve is elkészült. A (új ablakban nyílik meg)„Zöldebb Üllői út” kiviteli tervei alapján a meglévő növénykazetták megnövelésével és egybenyitásával 44 négyzetméter új zöldfelület jön majd létre a Kisfaludy utca és a Vajdahunyad utca közötti szakaszon.

zöldfelület,

A (új ablakban nyílik meg)„Rendezett zöldterület a Határ útnál” projekt keretében a megújítás célja a terület rendezettebbé tétele és a meglévő növényzet minőségi átalakítása az invazív növények visszaszorításával, valamint fatelepítéssel. A terület közepén található 520 négyzetméternyi betonlap burkolat el lesz bontva, a helyén facsemeték és cserjék (som, galagonya, fagyal, madárbirstölgy, hárs, szilfafélék) telepítésével ligetes jellegű városi erdőt hozunk létre.

Nemrég ünnepeltük több, a közösségi költségvetésen nyertes zöldprojekt egyéves szülinapját is: tavaly adtuk át a  (új ablakban nyílik meg)Szent Rókus-kápolna előtti zöldterületet, a (új ablakban nyílik meg)gazdagréti és a (új ablakban nyílik meg)zuglói közösségi kertet is.

Fővárosi közösségi költségvetés