Egyetlen év alatt – Föld napi zöldmustra és oszlopspotting


Egyéves a közösségi költségvetés Rákóczi úti kis zöldfelülete a Szent Rókus-kápolna előtt, amit Föld napi helyszíni gratulációval ünnepeltünk, és a szomszédos, új ruhába öltöztetett Tala Lujzát is szemügyre vettük közelről: telis-tele van színnel és dinamikával.

A Föld napja alkalmából szervezett,  (új ablakban nyílik meg)A város, ami megtart címmel megtartott konferencián az előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett vezetett sétákon is részt vehettek az érdeklődők. Aki Bardóczi Sándor belvárosi zöldtúrájára regisztrált, nemcsak egy tempós sétára volt vendég (két látnivaló között nem volt sok lazsálás), de mélységeiben is megérthette: a Rákóczi út fái vagy a Blahán felnövekvő új zöldgeneráció ott vannak a legkeményebb belvárosi aszfaltharcosok között. Szélsőséges körülmények között nyújtanak kivételes teljesítményt. És ez akkor is igaz, ha egyre többféle módon igyekszünk megóvni és támogatni őket.

Föld
Kép: Merész Márton/Főpolgármesteri Hivatal

Nekünk ez most elsősorban a fővárosi közösségi költségvetés zölderedményei miatt érdekes, amelyekről Budapest főtájépítésze is részletesen mesélt az érdeklődőknek.

Soká, soká, soká!

A Rákóczi úti Szent Rókus-kápolna előtti zöldítés eredményeképpen a korábbi betonfelületet feltörték, középre mini esőkert került évelőkkel (afféle szikkasztókút, amely a szivacsváros elvei alapján segíti a vízmegtartást, és a zöldfelület alá vezeti a csapadékot), kiemelt virágágyakkal, padokkal és fákkal. A séta kicsit az ő szülinapi bulijuk is volt: most lesz (új ablakban nyílik meg)egy éve, hogy átadtuk őket.

Föld
Kép: Merész Márton/Főpolgármesteri Hivatal
Föld
Kép: Merész Márton/Főpolgármesteri Hivatal

Csak pár szó az életkörülményeikről. A nagy forgalmú belvárosi autópálya, a hatsávos Rákóczi út a maga súlyos zaj-, por-, fény- és légszennyezettségével, fullasztó betonrengetegével, gyalogostömegével önmagában is óriási próbatétel egy-egy növénynek. Ehhez jön, hogy kutyavizeletből egyre többet, esőből egyre kevesebbet kénytelenek elnyelni, rengeteg csapadék hiányzik a talajból, a forró napok száma nő, a levegő minősége pedig… hát lehetne jobb. Szóval a túlélési esélyek elszomorítóak.

Ehhez képest csodálatra méltó eredmény, hogy az egy éve átadott zsebkendőnyi zöld nemcsak a megmaradás jeleit mutatja, de növekszik, erősödik, virágzik. Bardóczi is arról számolt be, hogy ha az időjárás nem is volt mindig kegyes, de az emberek és az állatok jellemzően megkímélték a felületet (jól működött, hogy nagyobb és élesebb felületű köveket használtak talajtakarónak), a kiültetett növények kifejezetten jó formában vannak, az oszlopos juharok erősek, a kritikus első éven tehát túl vagyunk.

Szent
A kápolna előtti terület a fejlesztés előtt, majd 2025 áprilisának elején és végén

Minden elismerésünk az ünnepelteké – és a főkertes munkatársaké, akik hétről hétre hozzájárultak ahhoz, hogy most legyen mivel büszkélkednünk.

Tala Lujza és a Föld

A séta a Blaha Lujza téri zöldfelületek bemutatásával, a tervezés és a megvalósítás ismertetésével zárult (az ottani flóra és fauna előtt is fejet hajthatunk, igazi csúcsteljesítmény), és ha már ott jártunk, a Föld napja alkalmából átöltöztetett Tala Lujzát is megnéztük, amelyet szintén (új ablakban nyílik meg)tavaly adtunk át.

Blaha
Kép: Merész Márton/Főpolgármesteri Hivatal
Blaha
Kép: Merész Márton/Főpolgármesteri Hivatal

A Színes Erzsébetváros közössége a Corvin Palace-szal és a tervezésért felelős Lépték-tervvel közösen új, színes pixelekkel díszítette fel a randipontot. Az oszlopra kihelyezett QR-kód – szintén a Föld napjára emlékezve – a Blaha Lujza téri fákról és a  (új ablakban nyílik meg)Stockholm módszerről szóló tartalomra visz.

Esőkertek & közösségi kertek

A Föld napi (új ablakban nyílik meg)konferencián sok szó esett a városi esőkertek funkcióiról, hasznosságáról és egyre növekvő népszerűségéről. A vízmegtartás és az ehhez szükséges leghatékonyabb eljárások alkalmazása minden település, önkormányzat, közösség számára nélkülözhetetlenné válik – a fővárosi közösségi költségvetés esőkertjeiről, a megvalósultakról és a megvalósítás alatt állókról is szó volt napközben.

A Szent Rókus-kápolna előtti zöldfelület mellett a (új ablakban nyílik meg)gazdagréti közösségi kertben alkalmazott eljárásokról is beszéltek a témához kapcsolódó kerekasztal résztvevői, és a (új ablakban nyílik meg)Városmajorba tervezett új esőkert kialakításáról is szó esett. Sőt: a legutóbbi közösségi költségvetési ciklusban a  (új ablakban nyílik meg)legtöbb szavazatot elért ötlet is az „Esőkertek a városban” lett (3631 szavazat, 120 millió forint becsült ráfordítás), ami jól mutatja, mekkora az érdeklődés és az igény, ha nagyvárosi esővízmegtartásról és környezettudatosságról van szó.

Gazdagrét,
A gazdagréti közösségi kert 2025-ben, nem sokkal az átadó után

Timár Gábor a konferencián elhangzó, Mi áll az aszályok és özönvizek mögött, és hogyan alkalmazkodhatnak ehhez a városok? című, rendkívül inspiráló előadása itt tekinthető meg.

Fővárosi közösségi költségvetés