Újabb havazás várható, ismét fokozott készültségben dolgoznak az FKF munkatársai


Az előrejelzések szerint már közeleg a melegfront, de előtte újabb havazás, ónos eső közeledik a fővároshoz.

A rég nem látott havazás eddig is a szokottnál több feladatot jelentett:

A meteorológiai előrejelzések szerint a január 12-én, hétfőn az esti, éjszakai órákban nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából ugyanis a főváros tágabb térségében havazás várható, ami ónos esőre, fagyott esőre válthat.

Az előrejelzések még kedd reggelre is havazást valószínűsítenek, sőt kedd délutánig vegyes csapadékra és ónos esőre is komoly esély van. A tartósan fagypont alatti hőmérséklet és a már egyébként is fagyott talaj miatt a csapadék lefagyása valószínű, az erre hulló ónos eső pedig jelentős síkosságveszélyt okozhat.

A Főpolgármesteri Hivatal bejelentése szerint ennek megfelelően január 12-én, hétfőn és január 13-án, kedden a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divíziójának munkatársai ismét fokozott készültségben dolgoznak.

A várható csapadék előtt és alatt a kritikus útszakaszokon megelőző szórást végeznek, de szükség esetén az azonnali beavatkozásra is felkészültek. Ennek ellenére arra kérnek mindenkit, hogy fokozottan figyeljenek egymásra a következő napokban is!

A fővárosi útszakaszokat az FKF egyébként rendeletben meghatározott szigorú prioritási sorrendben takarítja: először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait.

A főpolgármester beszámolójából pedig kiderül, hogy hétvégén sem állt meg a munka. A hétvégén, ahogy többnyire hétfőn is, az elmúlt időszakhoz hasonlóan alapvetően a mellékútvonalakat takarították.

Az összesen több mint 25 millió négyzetméternyi fővárosi kezelésű közterületen a több mint 100 speciális célgép és a több mint 550 munkavállaló folyamatosan végezte a kézi, gépi síkosságmentesítést. Az elmúlt egy hétben a síkosságmentesítést végző járműveik összesen közel 140 ezer kilométert tettek meg Budapest útjain.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Budapesti Közművek is napok óta hangsúlyosan kérik, hogy kizárólag jó műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt járművekkel induljanak útnak.

A BKM arra is felhívja a figyelmet, hogy ezekben a napokban lehetőség szerint válasszák a közösségi közlekedést, saját és a fővárosban közlekedők testi épségének megóvása, a balesetek elkerülése, valamint a síkosságmentesítés folyamatossága érdekében.

A közleményükben arra is kitérnek, hogy vigyázzanak a városban dolgozó, közfeladatot végző munkatársaikra is. Mint írják, fontos, hogy az autósok vezetés közben ne előzzék meg a síkosságmentesítésben, hóeltakarításban résztvevő járműveket, hiszen a munkagépek mögött értelemszerűen tisztább az útburkolat, jobbak az útviszonyok.

A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás többszereplős feladat, az ingatlanok előtti járdák síkosságmentesítése ugyanis az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek kötelessége, társasházak esetében a lakóközösségnek kell gondoskodnia az épület előtti járdaszakasz takarításáról, valamint ezúttal is megköszönte a kollégák erőfeszítéseit.

A hét első felében ugyan továbbra is az átlagosnál hidegebb időre van kilátás, az előrejelzések szerint már közeleg a melegfront.