Lezajlott a Nyitott Budapest munkacsoport idei első plenáris ülése


2024-ben először ülésezett a Nyitott Budapest civil munkacsoport, amely a Fővárosi Önkormányzat állampolgári részvétellel, átláthatósággal, innovációval, valamint a kultúra értékeinek megőrzésével és fejlesztésével foglalkozó civil munkacsoportja.

2024. április 10-én lezajlott a Fővárosi Önkormányzat állampolgári részvétellel, átláthatósággal, innovációval, valamint a kultúra értékeinek megőrzésével és fejlesztésével foglalkozó civil munkacsoportjának idei első plenáris ülése. A Nyitott Budapest munkacsoport ülésén a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. munkatársain kívül 7 civil szervezet képviselői vettek részt.

Az ülésen három napirendi pontot tárgyaltak a megjelentek. Elsőként a közösségi költségvetés 2023-24-es ciklusának állásáról tájékoztatták a civil munkacsoportot, majd a Budapest Tuning városformáló ötletpályázat eredményeiről, sikereiről és a 2024-es tervekről volt szó. Ezeken kívül a K-Monitor Közhasznú Egyesület javaslatára a Rákosrendező tervezett beépítésével kapcsolatos kérdéseket vette napirendre a munkacsoport.

A Nyitott Budapest április 10-i üléséről készült teljes emlékeztető itt olvasható, a munkacsoport korábbi üléseiről készült összes anyag pedig itt érhető el.

Ha szervezeted szeretne a Nyitott Budapest vagy más civil munkacsoporthoz csatlakozni, azt ezen a linken lehet megtenni.