Júniustól több lépésben a villamos és HÉV-szerelvények járművezető fülkéin is jegyérvényesítő matricákat helyez ki a közlekedési társaság, hogy mindenkinek lehetősége legyen időben „lecsippantani” a jegyét. Július végére az autó- és trolibuszok mellett immár minden felszíni járműtípus utasterében egységesen elérhetővé válik a belső mobiljegy-érvényesítés.
A belső kódmatricák kontrollált kiterjesztése növelheti a jegyérvényesítési hajlandóságot – vonta le a következtetést az ügyfél-visszajelzéseket és az ügyfélelégedettségi kutatások eredményeit elemezve a Budapesti Közlekedési Központ. Így a közlekedési társaság június 13-tól – több lépésben – a villamosokon és HÉV-szerelvényeken is elérhetővé teszi a belső jegyérvényesítési lehetőséget – írják közleményükben.
A villamosok elején és végén a járművezetői fülke oldalára egy-egy, míg a HÉV-járatokon szerelvényenként kettő, NFC-vel is ellátott kódmatrica kerül ki, így az utastérben is könnyen és gyorsan lehet majd jegyet érvényesíteni. A BKK tervei szerint július végére a teljes felszíni fővárosi járműflottán egységesen elérhető lesz ez a lehetőség.
Az újonnan kihelyezett kódmatricák a többi matricához hasonlóan használhatók az egylépéses jegyérvényesítéssel (NFC funkció), vagy a jól megszokott kamerás kódbeolvasással is. A társaság továbbra is azt javasolja, hogy az utasok felszálláskor érvényesítsék - az előkészített - digitális jegyüket. Ezeket a matricákat a villamosokon és HÉV-eken csak az eseti jegyeknél kell használni, hiszen a bérlettel utazóknak pusztán ellenőrzés esetén kell felmutatni a bérletet.
A társaság 2022 nyarán már tesztelte a belső jegyérvényesítési lehetőséget: a 4-es és a 6-os villamosok utasterében, ahol minden ajtó belső részén is elhelyezett matricát. A tesztidőszaban a BKK azt tapasztalta, hogy a belsőajtós elhelyezés visszaélésekre adhat okot, ugyanis többen a jegyellenőrök megjelenésekor érvényesítették csak a mobiljegyüket. A társaság ugyanakkor továbbra is az ügyfélélmény növelésére, a jegyérvényesítés megkönnyítésére törekszik, ezért felülvizsgálta a belső matricák kihelyezésének módját a villamosok és HÉV-kocsik esetében. Ezeken a szerelvényeken – az autóbuszokhoz és trolibuszokhoz hasonlóan - a vezetőfülke ajtajára kerül a jegyérvényesítésre alkalmas matrica.
A BKK bliccelés elleni programjában rövid időn belül ez a második olyan ügyfélbarát intézkedés, amely a jegyvásárlási és -érvényesítési hajlandóságot kívánja növelni. Május 12-én egy teljes napon át csak ellenőriztek, de nem pótdíjaztak a társaság jegyellenőrei. Az akcióval arra kívánta felhívni a figyelmet a BKK, hogy közös érdekünk és a közlekedési kultúra része az, hogy mindenki fizessen a közösségi közlekedésért.
A digitális jegyek a könnyű hozzáférhetőség és a bővülő érvényesítési lehetőségek miatt általában is csökkentik a bliccelési hajlandóságot, valamint a bliccelés társadalmi elfogadottságát, a BKK bliccelés elleni programja pedig ezt a folyamatot kívánja támogatni.
Mára a jegy- és bérletértékesítésből származó bevételek már mintegy 26 százalékát a digitális jegyek és bérletek adják, a felnőttbérletek közel 40 százalékát, a diákbérleteknek pedig a közel 50 százalékát használják okostelefonjukon az utasok.