Karácsony Gergely főpolgármester a pedagógusnap alkalmából átadta a Bárczy István-díjakat


Bárczy István-díj Budapest Főváros területén, a köznevelés vagy a gyermekvédelem területén működő intézmény azon munkatársának adományozható, aki hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményével hozzájárult a jövő generációjának neveléséhez, képzéséhez. Idén a 25. díjat rendhagyó módon azoknak a bátor pedagógusoknak és gyermekvédelmi szakembereknek ajánlották fel az idén, akik bejelentőként hozzájárultak, hogy a közoktatási, gyermekvédelmi intézményekben történt bántalmazásokat kivizsgálják.

Budapest Főváros Közgyűlése 2024-ben Bárczy István-díjat adományozott:

Albertné Gávris Éva, a Budapest V. Kerületi Hild József Általános Iskola megbízott igazgatója részére a kiemelkedő, lelkiismeretes, magas színvonalú, innovatív szakmai munkája, példaértékű pedagógiai elhivatottsága, valamint hiteles vezetői tevékenysége elismeréséül.

Bálint Vilmosné, az I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium matematika-fizika szakos tanára részére az emberséges, segítőkész hozzáállása, magas színvonalú, elkötelezett pedagógusi és vezetői munkája elismeréseként.

Csoma Gergely, a Fővárosi Önkormányzat Cseppkő Óvodájának óvodapedagógusa részére kimagasló szakmai tevékenységéért, lelkiismeretes, megbízható munkájáért, illetve a hátrányos helyzetű gyermekek esélyteremtése érdekében végzett tevékenységéért.

Danczák Árpád Attiláné, a Fővárosi Önkormányzat Cseppkő Óvodájának óvodapedagógusa részére a több évtizedes, szolgálatkész és elhivatott pedagógiai munkájáért, a gyermekotthonból és családból érkező gyermekek együttnevelését segítő tevékenységéért.

Fabók Ágnes, a Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatóhelyettese, a Csepel Hangja énekkar vezetője részére a csepeli diákok zenei nevelése érdekében folytatott pedagógiai munkájáért, áldozatos és fáradhatatlan lelkesedéssel végzett közösségépítő és szemléletformáló tevékenységéért.

Fazekas Nóra, a Terézvárosi Családok Átmeneti Otthonának szakmai vezetője részére az otthontalanná vált gyermekek védelme, nevelése érdekében hosszú éveken át végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

Gombos Albertné, a III. kerületi Pitypang Művészeti Óvoda nyugalmazott óvodavezetője részére a pedagógus pályán eltöltött negyvenhat éves, folyamatosan felfelé ívelő munkássága, céltudatos vezetői munkája, valamint a pedagógus-utánpótlás érdekében végzett oktatói tevékenysége elismeréseként.

Hári Zsuzsanna, az Erzsébetvárosi Bóbita Óvoda igazgatója részére a fejlődés és a minőség iránt elkötelezett szakmai és vezetői munkája, a kerületi óvodák szakmai együttműködését segítő szervező tevékenysége elismeréséül.

Horváth-Medla Anikó, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda Csemetekert tagóvodájának igazgatója részére a megújulásra képes, a sajátos nevelési igényű gyermekek integrálása, fejlesztése iránt elkötelezett, több mint harmincéves, kiemelkedő pedagógiai és vezetői munkájáért, a szakmai utánpótlás érdekében végzett oktatói tevékenységéért.

Höltzl Antal Gáborné, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda Szivárvány Tagóvodájának igazgatója részére több évtizedes minőségi nevelés-oktatást célzó, gyermekközpontú környezetet teremtő munkája, a gyermekek környezettudatosságra és a fenntarthatóságra nevelésében végzett példamutató tevékenysége, valamint hiteles és kiemelkedő tagóvoda-igazgatói tevékenysége elismeréseként.

Kropog Erzsébet, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium biológia-kémia szakos tanára, vezetőtanár részére a kiemelkedő tanári és tankönyvírói munkásságáért, komplex szemléletű tehetséggondozó tevékenységéért és példaértékű pedagógiai elhivatottságáért.

Mári Gáborné, a XII. kerületi Zugliget Óvoda igazgatója részére az elkötelezett, kimagasló nevelő munkája, hivatástudata, pozitív és példaadó vezetői tevékenysége elismeréséül.

Marosi Józsefné, a Budapest XVII. Kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola nyugalmazott intézményvezető-helyettese részére kiemelkedő szakmai színvonalon végzett, példamutató pedagógusi és vezetői tevékenysége elismeréseként.

Márton András, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola történelemtanára részére a sokoldalú, kísérletező, mindig megújulni kész szakmai munkájáért, támogató hozzáállásáért, nyitottságáért, a pályakezdő pedagógusok mentorálásában végzett tevékenységéért.

Nényei Pál, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára részére az irodalom megszerettetéséért, különleges stílusáért, igazodástól mentes, kimagasló tanári és alkotói tevékenységéért.

Novákné Sárosi Andrea, a II. kerületi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője részére a megalapozott szakmai tudással, jó kommunikációs készséggel, kiváló problémamegoldó gondolkodásmóddal folytatott vezetői munkájáért, a kerület két új bölcsődéjének létrehozásában végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Perge Zsoltné, a BP18 Egyesített Óvoda igazgatóhelyettese részére a kimagasló, innovatív szakmai tevékenysége, hivatása iránti elkötelezettsége, a XVIII. kerületi gyermekekért és szakmai közösségért végzett több évtizedes munkája elismeréseként.

Ráczné Gujgiczer Lívia, a Fővárosi Önkormányzat Óvodájának pedagógusa, mesterpedagógus, szaktanácsadó részére a népi kultúra és hagyományok megőrzése, a gyermekek esztétikai nevelése érdekében folytatott munkájáért, az óvoda szakmai hírnevének öregbítéséért, valamint szaktanácsadóként a budapesti és a Pest megyei pedagógusok munkájának több évtizedes, magas szintű támogatásáért.

Sinka Mihályné, a XVI. kerületi Szentmihályi Játszókert Óvoda igazgatója részére a hivatása iránt elkötelezett, példamutató, feltétel nélküli elfogadással végzett, kiemelkedő pedagógiai, szakmai munkája és példamutató vezetői tevékenységének elismeréseként.

Szászhalmi Edit, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodájának vezetője részére lelkiismeretes, elkötelezett, magas színvonalú óvodapedagógusi tevékenysége és eredményes vezetői munkája elismeréseként.

Szekeres Erika, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Gyermekkert Tagóvodájának vezetője részére 41 éves lelkiismeretes, elkötelezett, magas színvonalú óvodapedagógusi tevékenysége és eredményes vezetői munkája elismeréseként.

Ullmann Ágnes, a soroksári I. sz. Összevont Óvoda Grassalkovich Tagintézményének igazgatója részére szakmája iránt elkötelezett, magas színvonalú munkájáért, a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséért, innovatív vezetői tevékenységéért.

Uzdi Lucia Ágnes, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára-korrepetitora részére a több évtizede elhivatottan, töretlen lelkesedéssel végzett, áldozatos szakmai munkája, példaértékű emberi magatartása elismeréseként.

Zsigmondné Tamasics Katalin, az I. kerületi Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola biológia és földrajz szakos tanára részére a közösség összetartó erejét valló, több évtizedes, a természettudományos oktatás iránti elkötelezettséggel végzett, kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül.

Bárczy
Kép: Merész Márton/Énbudapestem