A februári közgyűlés legfontosabb döntései a gyermekvédelem körül forogtak


A fő fókusz a vizsgálóbizottság felállításán és a családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló stratégia elfogadásán volt. De a közgyűlés döntött a közvetlen elnökválasztást érintő felterjesztésről, a péntektől érvénybe lépő, olcsóbb Budapest bérlet áráról és egy új, a lakótelepi zöldfelületi-gondozási pályázat kiírásáról is.

Bizottság felállításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés, miután a főpolgármester utasítására a főjegyző elkészítette a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatos belső vizsgálati jelentést. A jelentés a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történt visszaélésekről 2011-ben a Fővárosi Önkormányzathoz mint fenntartóhoz érkezett bejelentésben foglaltakkal összefüggésben az Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal szerepét és felelősségét vizsgálta. 

A megrázó irat egyik konklúziója, hogy az nem lehet, hogy egy ilyen súlyú ügyben feltárt hiányosságokat követően ne készüljön egy cselekvési terv és szakpolitikai javaslat annak érdekében, hogy ilyen és ehhez hasonló eset újra ne fordulhasson elő. Az öttagú bizottság elnöke Kiss László óbudai polgármester, alelnökne Wintermantel Zsolt frakcióvezető, tagjai pedig Gajda Péter kispesti, Soproni Tamás terézvárosi polgármester és Dódity Gabriella képviselő leszek. 

A második napirendi pont a családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló fővárosi stratégia elfogadása volt. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a javaslat ismertetése kapcsán megrázó számokkal támasztotta alá, mekkora szükség van egy átfogó intézkedéscsomag foganatosítására. 

A 2022-es adatok alapján akkor Budapesten 135 regisztrált kapcsolati erőszak bűncselekmény történt, és összesen 833 esetben történt jelzés a gyermekjóléti szervek felé olyan esetekről, amikor kiskorú is jelen volt családon belüli erőszaknál. A családon belüli erőszak áldozatainak közel ötöde kiskorú – és ezek csak az ismert estek, mondta el Kiss. 

A közbizalom visszaépítése ezért is fontos, hangsúlyozta, mert csak ennek meglétével lehet azt biztosítani, hogy az áldozatok valóban tudnak és fognak az ellátórendszerhez fordulni segítségért. A stratégia feladata így egyaránt a megelőzés, a korai azonosítás és az áldozatok segítése. Az azonnali teendőket egy ötpontos intézkedéscsomag tartalmazza. 

1. Az észlelés kapcsán meglévő, jelenleg diszfunkcionális működés felszámolására egy Fővárosi Áldozatvédelmi Fórumot hoznak létre. Ez nem egy új intézmény lesz, hanem egy olyan kerekasztal, amely a kerületek, szociális- és egyházi intézmények és állami szervek illetékes szakambereit ülteti le egy asztalhoz, a tapasztalatok összehangolására. 

2. A gyerekeknek sok esetben komoly traumákat okozó kényszerláthatás intézményére vonatkozóan a Főváros módszertani ajánlást dolgoz ki BMSZKI és a Családok Átmeneti Otthonának szakmai segítségével, ami a szakmai vita után előterjesztésre is kerül. 

3. Mivel a családon belüli erőszak és kortárs bántalmazás között erős korreláció van, tavasszal a főváros kidolgozza annak a módszerét is, hogy hogyan tudják eljuttatni minél több iskolába azokat a civil szervezeteket és üzenetüket, akik a témában segítséget tudnak nyújtani. 

4. Már tavasszal olyan védett közösségi tereket szeretne nyitni a főváros civilek bevonásával, ahol meg tudnak nyílni a bántalmazottak és segítségért tudnak folyamodni.

5. A családon belüli erőszak áldozatai számára jelenleg a telefonos segítségnyújtás elérése korlátozott, ennek mielőbbi felülvizsgálata és azonnali javítása az intézkedések utolsó kiemelt eleme. 

A közgyűlésen több követendő kerületi példa is elhangzott, a védett lakások, az újrakezdés támogató intézkedési csomagok és áldozatvédelem kapcsán. 

A 3. napirendi pont tartalmazta a javaslatot, hogy a Főváros éljen a felterjesztési jogával a közvetlen elnökválasztás érdekében, ami szintén az elmúlt hetek – a köztársasági elnök lemondását is eredményező – kegyelmi botrány kirobbanásának folyománya. 

Új, lakótelepi zöldfelületi-gondozási pályázat kiírásáról is döntött a közgyűlés, összhangban a Radó Dezső terv azon törekvésével, hogy a a főváros támogassa a közösségi kertészkedést a panel vagy tégla építésű lakótelepi területeken. A programra azok a lakótelepi társasházak és lakásszövetkezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek lakóépülete úszótelkes ingatlanon, közterületi ingatlannal körülvéve található. A pályázati támogatás 22 000 000 Ft keretösszegben nyújt lehetőséget, hogy társasházak és lakásszövetkezetek 50 000 – 380 000 Ft összeg közötti vissza nem térítendő támogatásban részesüljenek a lakóhelyükön lévő kerületi vagy fővárosi önkormányzati tulajdonban álló közterületen kialakított közösségi fenntartású zöldfelületek gondozásához.

A 7. napirendi pontban egyhangúlag elfogadta a közgyűlés a javaslatot a fővárosi és az agglomerációs közösségi közlekedést érintő változásokról, azaz péntektől, március 1-től jön az olcsóbb Budapest-bérlet és a kölcsönös bérlet elfogadás

Öt új, eddig névtelen közteret neveztek el kiemelkedő női alakokról a VIII. és XIV.kerületben. A Corvin negyedben ezentúl lesz Dirnfeld Janka tér, míg Zuglóban Gyenes Gitta, Radák Olga, Hajnal Anna és Ungár Margit park. 

Több fővárosi fenntartású kiemelkedő kulturális intézmény, mint az Örkény, a Katona és a Radnóti Miklós Színház, valamint a Trafó, a Szabad Tér Színház, a művész mozikat tömörítő Budapest Film, a Budapesti tavaszi Vásárt és a Karácsonyi Vásárt is szervező Budapest Brand és a Budapesti Sportszolgáltató Központ üzleti tervének elfogadásával a főváros biztosította ezeknek az intézményeknek a működését is. 

részletes előterjesztési lista az alábbi linken olvasható.