Egészséges utcák program

Új szemlélettel újulnak meg Budapest utcái

2025. június 24. Az Egészséges Utcák pályázat keretében megvalósult beruházások

Tisztább levegő, gyalogos- és kerékpárosbarát közterületek, élhető városi terek

Ezek a legfontosabb elemei a most induló Egészséges Utcák programnak.

A pályázaton olyan projektekkel lehetett indulni, amelyek célja, hogy a városi utcák ne csupán közlekedési útvonalak, hanem zöld és biztonságos közösségi terek legyenek, amelyek hozzájárulnak a budapestiek egészségéhez és mindennapi jóllétéhez.

A program Európai Uniós forrásból valósul meg a Fővárosi Önkormányzat és a BKK szakmai irányításával.

A 25 milliárd forintból megvalósuló Egészséges utcák program célja, hogy városszerte megújuljanak a fővárosi kerületek kezelésébe tartozó helyi jelentőségű utcák.

Az érintett közterek ne csupán közlekedési útvonalak legyenek, hanem olyan terek, ahol mindenki jól érzi magát. A program koncepcióját és módszereit tekintve kapcsolódik a Fővárosi Önkormányzat által menedzselt komplex köztérmegújítási programhoz, melynek keretében számos fővárosi jelentőségű főutat, sugárutakat és körutakat építenek át az elkövetkezendő években, például a kerékpáros infrastruktúra átalakításával, vagy annak megteremtésével.

2025. június 24. Az Egészséges Utcák pályázat keretében megvalósult beruházások
2025. június 24. Az Egészséges Utcák pályázat keretében megvalósult beruházások

Az Európai Uniós forrásból megvalósuló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP PLUSZ) részeként szereplő Egészséges utcák program a londoni Lucy Saunders-féle ún. „Healthy Streets” módszertan hazai átültetésén alapul, amely tíz szempont mentén értékeli az utcák emberközpontúságát.

A projekteknek különös figyelmet kell fordítania a gyalogosbarát kialakításra, zöldfelületek növelésére, köztük fasorokra, valamint a biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedésre.

Itt valósulnak meg az első Egészséges utcák

A kerületi önkormányzatok által a következő években, 2029-ig megvalósítandó projekteket egy szakmai zsűri véleményezte a pályázat beadását megelőzően, a Healthy Streets-módszertan szempontjait is figyelembe véve.

A kerületi önkormányzatok által benyújtott pályázatokat egy magas szintű szakmai tervzsűri értékelte: az értékelésben a BKK mellett az Építési és Közlekedési Minisztérium Zöld Infrastruktúra tervzsűrije, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkárságának Kerékpáros tervzsűrije, valamint Budapest főépítésze és főtájépítésze is részt vettek.

A tervezés során a Magyar Kerékpárosklub és a Magyar Tájépítészek Szövetségének képviselői is segítették szakmai észrevételeikkel a kerületeket.

2025. június 24. Az Egészséges Utcák pályázat keretében megvalósult beruházáso
2025. június 24. Az Egészséges Utcák pályázat keretében megvalósult beruházások

A 2029-ig megvalósítandó projektekben közös, hogy megvalósulásukat követően kisebb lehet a gépjárműforgalom a lakóövezetekben, biztonságosabban és kényelmesebben közlekedhetnek a gyalog és kerékpárral közlekedők, illetve több helyen is megnövelik a zöldfelületek arányát, akár fasorok ültetésével, kiegészítésével, valamint ivókutak és padok teszik komfortosabbá a köztérhasználatot.

A program keretében 25 milliárd forint összértékben megvalósuló projektek:

  • III. kerület: a Hunor utca egészséges utcává történő átalakítása – 1 milliárd 495 millió forint
  • VI. kerület: Árnyékos Eötvös utca - 598 millió forint
  • VII. kerület: a Dembinszky utca (793 millió forint), a Wesselényi utca (882 millió forint), a Dohány utca egy-egy szakaszának átépítése (749 millió forint)
  • VIII. kerület: a Práter utca (Szigony utca és Illés utca között – 989 millió forint), a Német utca (Rákóczi tér és Horváth Mihály tér között – 690 millió forint), a Dankó utca (Mátyás tér és Kálvária tér között – 869 millió forint) megújítása;
  • IX. kerület: a Viola utca (1 milliárd 360 millió forint), az Ipar utca (927 millió forint), az Angyal utca (Soroksári út és Mester utca között – 298 millió forint) és a Sobieski János utca (1 milliárd 162 millió forint) komplex felújítása
  • XI. kerület: a Budafoki út megújítása a Szent Gellért tér és a Karinthy Frigyes út között – 2 milliárd 400 millió forint
  • XIV. kerület: a Tábornok utca – Őrnagy utca – Utász utca átépítése (1 milliárd 200 millió forint), valamint a Németpróna utca–Pöstyén utca felújítása (1 milliárd 456 millió forint), és a Cserei utca felújítása (1 milliárd 52 millió)
  • XVI. kerület: a Jókai utca átépítése – 1 milliárd 879 millió forint
  • XIX. kerület: a Katica utca fejlesztése – 1 milliárd 759 millió forint
  • XXI. kerület: a Kossuth Lajos utca felújítása – 2,5 milliárd forint
  • XXII. kerület: a Játék utca zöld folyosóvá alakítása – 1 milliárd 996 millió forint

A projektek szakmai megfelelőségének érdekében Budapest Főváros Önkormányzata tervzsűrit működtetett, amelyben zöldfelületi, közlekedési és városfejlesztési szempontok alapján értékelték az egyes területek képviselői a kerületek által benyújtott terveket.

Emellett a főváros szakcégei is jelezhették észrevételeiket az egyes fejlesztések kapcsán, így biztosítva, hogy a projektek illeszkedjenek a főváros hosszú távú zöldfejlesztési, közlekedési és környezetvédelmi terveibe.

2025. június 24. Az Egészséges Utcák pályázat keretében megvalósult beruházások
Egészséges Utcák kördiagram.

Tudásközpont

A Tudásközpont az Egészséges Utcák irányelveinek népszerűsítését és alkalmazását támogatja. Az oldalon segédletek, útmutatók és jó példák találhatók, amik hazai gyakorlatokon keresztül mutatják be az élhető közterek kialakításának lehetőségeit.

Nemcsak szakemberekhez szól, hanem a budapestiekhez és a látogatókhoz is, ösztönözve, hogy felismerjék a környezeti problémákat és dolgozzanak a kényelmesebb, biztonságosabb terekért. Az oldalon hírek, események és fejlesztések is elérhetők.

Bővebben
Utoljára módosítva: 2025. 09. 04.
|
Létrehozás dátuma: 2025. 09. 04.