

Az állatvédelem fejlesztése és népszerűsítése érdekében, valamint azért, hogy az emberek jobban megértsék az állattartás felelősségét, az Országgyűlés 2022. november 4-én elfogadott egy törvényt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról. Az alapítványt a kormány hozta létre, és az alapítás során az államot az igazságügyi miniszter képviselte.
Az alapítványt 2023. február 21-én hivatalosan is bejegyezték. Közhasznú szervezetként működik, vagyis olyan tevékenységet végez, amely a társadalom egészének javát szolgálja.
Az Alapítvány indulásakor 5 millió forintos vagyonnal jött létre, amelyhez a kormány további 250 millió forintos támogatást adott. A működéséhez szükséges pénzügyi hátteret a továbbiakban is a kormány biztosítja, és 2024-től kezdve minden évben támogatást nyújt a fenntartásához.
Az Alapítvány irányítását a (új ablakban nyílik meg)Kuratórium végzi, amely a legfontosabb döntéshozó és vezető testület. Tagjai különböző szakmai területekről érkező szakemberek, élén Dr. Vetter Szilvia áll. A működés ellenőrzésére egy háromtagú Felügyelőbizottság is működik, amely biztosítja, hogy az Alapítvány a céljainak megfelelően és átlátható módon használja fel a rendelkezésére álló forrásokat.
Az Alapítvány célja, hogy az állatvédelem kulcsszerepet töltsön be a fenntarthatóságban, a természeti értékek és a hazai különlegességek megőrzésében, valamint a társadalom erkölcsi fejlődésében és biztonságában. Munkájával nemcsak környezeti és társadalmi, hanem gazdasági szempontból is jelentős hatást kíván elérni.
Ennek érdekében képzési programokat indít, amelyek egyrészt a lakosság tájékoztatását szolgálják, másrészt az állatvédelem területén dolgozó szakemberek munkáját segítik, hogy az ügyek kezelése hatékonyabb és szakszerűbb legyen. Emellett támogatja a civil állatvédő szervezetek hosszú távú fejlődését és tervezését, szakértők bevonásával, megalapozott, tudományos szemlélet mentén.
