A győztes civil szervezet tevékenységének jelképes elismeréseként 5.000.000 forint pénzjutalom és a Városháza szimbolikus kulcsa jár.
2026. március 1-ig szavazhat minden olyan városlakó, aki elmúlt 14 éves, budapesti lakóhellyel vagy munkahellyel rendelkezik vagy budapesti oktatási intézményben tanul.
Eredményhirdetés: 2026. március
(Ezen az oldalon a pályázó szervezet bemutatkozása olvasható, ami nem feltétlenül tükrözi a Fővárosi Önkormányzat álláspontját.)

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2016 óta dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek jogaira. Azt szeretnénk elérni, hogy a társadalom az élet minden területén vegye figyelembe a gyerekek szempontjait és érdekeit, hogy valóban odafigyelhessünk a gyerekekre.
Ennek érdekében számos területen dolgozunk együtt a gyerekvédelemben dolgozó szakemberekkel, a szülőkkel és magukkal a gyerekekkel is hazai és nemzetközi fronton egyaránt.
A Hintalovon Alapítvány székhelye 2016 óta Budapesten van, és főbb tevékenységeit is itt folytatja. Az elmúlt 9 évben több mint 2000 esetben nyújtottunk ingyenes tanácsadást a hozzánk forduló családoknak, szakembereknek, gyerekeknek, fiatal felnőtteknek – leggyakrabban válás, kapcsolattartás, gyermekbántalmazás és oktatási konfliktusok ügyében.
Az elmúlt években számos gyermekjogi képzést tartottunk Budapesten, többek között a Kürt Alapítványi Gimnáziumban, a Szabó Magda Magyar–Angol Kéttannyelvű Általános Iskolában, a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában, az ELTE-n, a BME-n, a Közép-Európai Mediációs Intézetben és az Engame Akadémián. A Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal is szakmai kapcsolatot ápolunk.
A TEGYESZ dolgozói közül többen részt vettek az Alapítvány által nyújtott gyermekbántalmazás felismeréséről szóló képzésen, és nagy örömmel konzultáltunk több alkalommal is az izlandi mintát alapul vevő Terápiás és Meghallgató Központ munkatársaival.


Az alapítvány minden tevékenységét átszövi az együttműködés. Kevés olyan tevékenységünk, vagy projektünk van, amelyet egyedül, önállóan valósítunk meg.
A legintenzívebb és legerősebb együttműködés a szakemberekkel valósul meg, a gyerekek védelme érdekében rendszeres egyeztetés, esetmegbeszélés, konzultáció, fogadóóra, és közös projekt megvalósítása a jellemző. Nem csak egyéni szakemberekkel, hanem partnerekkel (önkormányzatok, vállalatok, szakmacsoportok) is rendszeres az együttműködés.
Nemzetközi projektek megvalósítása szintén csak együttműködés keretében tud megvalósulni. A Hintalovon Akadémia képzésein keresztül szülőkkel és szakemberekkel is rendszeres a kapcsolat.
Számunkra kiemelten fontos, hogy a gyerekeket ne csak célcsoportként, hanem aktív szereplőként vonjuk be a munkánkba.


Az alapítvány 9 éve működik, évről évre egyre nagyobb hatást elérve. 2024-ben 8500 szakember és szülő vett részt a Hintalovon Akadémia képzésein. 5170 laikust és szakembert értünk el előadásokkal, képzésekkel.
293 ügyben nyújtottunk gyerekjogi tanácsadást.60 alkalommal találkoztunk és dolgoztunk együtt az alapítvány fiatal önkénteseivel, a kiskorú kollégáinkkal.280 szakmai cikk és interjú készült a közreműködésünkkel.
Még nincs vége a 2025-ös évnek, de már látható, hogy ebben az évben még szélesebb kört tudunk megszólítani és a gyerekek védelmével kapcsolatos legfontosabb üzenetünket eljuttatni.