A következő hetek várható időjárása, de általában a klímaváltozás kapcsán is elsőrangú kérdés, mi lesz a vízzel.
Budapest ivóvízellátásáról és a Főváros vízhelyzetéről (új ablakban nyílik meg)tartott ma sajtótájékoztatót Karácsony Gergely főpolgármester.
A nyári kánikula beköszönte újra reflektorfénybe helyezi azt a kérdést, amely már régóta nem csak meteorológiai, hanem várospolitikai és klímavédelmi ügy is: mi lesz a vízzel Budapesten? A hőség egyre kevésbé tekinthető rendkívüli eseménynek, sokkal inkább az új normává válik, ezért a vízellátás biztonsága és a víz helyben tartása egyszerre vált kulcskérdéssé a főváros működésében.
Jó hír, hogy Budapest jelenleg stabil alapokon áll: a csapvíz kiváló minőségű, és még tartós hőség idején is elegendő ivóvíz áll rendelkezésre. A város nemcsak a hálózaton keresztül biztosítja az ellátást, hanem a köztereken is: a sűrűn lakott részeken 300–500 méterenként elérhetők ivókutak, amelyek helye a BudapestGO applikációban is könnyen megtalálható. A legforróbb napokon a Budapesti Közművek rendszeresen locsolják az utcákat, mérsékelve a hőterhelést és javítva a városi komfortérzetet.
A rövid távú intézkedések mellett azonban egyre hangsúlyosabb a hosszabb távú, a klímaváltozáshoz alkalmazkodó szemlélet. Budapest talajának mélyebb rétegeiben jelenleg is jelentős, mintegy 114 milliméteres vízhiány tapasztalható az aszályos hónapok következményeként, ami különösen a zöldfelületek fenntartását nehezíti. Ebben a helyzetben felértékelődik a „szivacsváros” koncepciója, amelynek lényege, hogy az esővizet ne gyorsan vezessük el a csatornákba, hanem ahol csak lehet, tartsuk meg helyben – például esőkertek, zöldfelületek és vízáteresztő burkolatok segítségével.
A város egyik legnagyobb erőforrása éppen a zöldfelületeiben rejlik: Budapest területének mintegy 52 százaléka zöld. Ezek nemcsak rekreációs terek, hanem természetes víztározók is. Városi léptékben már az is óriási különbséget jelent, ha egyetlen centiméterrel több esővizet sikerül helyben tartani: ez körülbelül 2,7 millió köbméter vizet jelent. Ha a zöldfelületek rekonstrukciójával, talajjavítással, városi rétek létrehozásával és a faállomány védelmével 1–2 centiméterrel növelhető az éves vízmegtartás, az 2,7–5,5 millió köbméter többletet jelent – ami nagyjából 9–17 napnyi budapesti ivóvízfogyasztásnak felel meg.
Ebben a folyamatban a FŐKERT fejlesztései is kulcsszerepet játszanak. Az (új ablakban nyílik meg)önkéntes vízadás program a lakosság bevonásával próbál gyors segítséget nyújtani a kiszáradásnak kitett növényállománynak, miközben hosszabb távon a városi rétek kialakítására helyeződik a hangsúly. A következő 3–4 évben mintegy 5 millió négyzetméter füves terület megújítása zajlik, ami éves szinten közel félmillió köbméterrel növelheti a város vízmegtartó képességét.
Mindezek mellett azonban a vízellátás biztonsága nemcsak helyi, hanem országos kérdés is, különösen az infrastruktúra állapota miatt. Budapest 4600 kilométer hosszú ivóvízhálózatot üzemeltet, miközben a teljes hazai hálózat meghaladja a 92 ezer kilométert. A probléma súlyát jelzi, hogy a csőhálózat mintegy 86 százaléka elöregedett, ami gyakori csőtörésekhez és jelentős vízveszteséghez vezet. Bár a vezetékek várható élettartama 50–100 év lenne, a jelenlegi felújítási tempó mellett akár 280 évbe is telhet a teljes hálózat cseréje.
A finanszírozási környezet sem kedvez a megújításnak. A 2013-ban befagyasztott vízdíjak és a 27 százalékos áfa mellett a szolgáltatók forrásai nem elegendők a szükséges fejlesztésekhez, miközben a rezsicsökkentéshez nem társult olyan rendszer, amely biztosítaná a közművagyon hosszú távú fenntartását. Fontos hangsúlyozni, hogy a vízdíj valójában nem a víz ára, hanem a teljes rendszer – a csőhálózat, a tisztítás, a laboratóriumi ellenőrzés és a biztonságos szállítás – működtetésének költsége. Ennek ellenére a budapesti víz továbbra is olcsónak számít nemzetközi összehasonlításban: míg a Fővárosban egy köbméter ivóvíz körülbelül 219 forintba kerül, addig Prágában nagyjából 1200, Bécsben 920, Pozsonyban pedig 740 forintba. A főpolgármester kérése az volt, hogy az önkormányzatok kapják vissza a jogot hogy meghatározzák a vízdíjat a saját településükön.
A következő évek egyik legfontosabb tanulsága tehát az lehet, hogy a hőséget és az aszályt nem kivételként, hanem tartós állapotként kell kezelni. Budapest vízgazdálkodása akkor maradhat fenntartható, ha egyszerre erősíti a meglévő rendszerek biztonságát, növeli a zöldfelületek vízmegtartó képességét, és országos szinten is biztosítottá válik az ehhez szükséges finanszírozás.