A Fővárosi Önkormányzat is csatlakozott a TUBA Mozgalomhoz


A Magyar Tudományos Akadémia idén ünnepli fennállásának 200. évfordulóját, Könyvtára pedig 2026-ban lesz kétszáz éves. A magyar tudósok és kutatók a világ tudományos és technológiai előrehaladásában való szerepének elismeréseként, valamint a MTA a magyar nemzet és tudományosság érdekében tett szolgálatát tekintve az Országgyűlés a 2025. és 2026. évet a Magyar Tudomány Évévé nyilvánította. A jubileumi programokhoz kapcsolódóan az MTA útjára indította 2025. augusztus 20-án a Tudománybarát Település Mozgalmat (TUBA Mozgalom).

A Mozgalom keretében az Akadémia együttműködést kezdeményez az önkormányzatokkal közös céljaik, többek között a tudományos értékek és tehetségek támogatásának, valamint a kiváló tudósok emlékének megőrzésének elősegítésére. A Fővárosi Közgyűlés február 25-i ülésén döntött arról, hogy Budapest is csatlakozik a mozgalomhoz.

A Főváros bemutatkozó nyilatkozatában kiemelte: Budapest Főváros Önkormányzata elkötelezett a tudományos értékek, a tehetségek támogatása és a kiváló tudósok emlékének ápolása mellett.

A Fővárosi Önkormányzat és a fenntartásában működő szervezetek tevékenységeikkel biztosítják, hogy a fővárosi polgárok számára a tudomány eszközei, módszerei, illetve társadalmi jelentősége minél szélesebb körben válhasson ismertté és a tudomány eredményei beépüljenek mindennapjaikba. A budapestiek minden korosztálya vonatkozásában célunk, hogy a közösségek a tudományos ismereteket felhasználva fejlődhessenek. Szervezeteink szakmai feladatvégzésének alapvetése a tudományos ismeretek integrálása, legyen szó az állat- és növénykert működtetéséről, a levéltári feladatok ellátásán át a városi zöldfelületek üzemeltetéséig.

A fővárosi fenntartású intézmények közül a közművelődési tevékenységek különös jelentőséggel bírnak a tudományos megközelítés széleskörű megismertetésében, néhány példa:

A Budapesti Történeti Múzeum sokoldalú tudományos műhely, amely korszerű muzeológiai szemlélettel, hitelesen, magas színvonalon tárja a látogatók elé, és teszi átélhetővé a múlt és a jelen emlékeit, tudományos értelmezésüket. Emellett a fővárosi tulajdonú köztéri szobrok, emléktáblák vagyonkezelőjeként felel a tudósok emlékműveinek fenntartásáért.

Budapest Főváros Levéltára kutatói tevékenysége mellett a szolgáltató levéltár feladatkörében nyitott intézményként ügyfél- és kutatóbarát szolgáltatásokat nyújt, (pedagógiai) programjaival, elősegíti a levéltári anyag jobb megismerését a társadalmi tudásbővítés érdekében.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár biztosítja a magyar és az egyetemes kultúrához, a hazai és a nemzetközi információkhoz és tudásanyaghoz való szabad hozzáférést az általános tájékozódás, művelődés, a tudományos és szakmai munka és a szabadidő hasznos eltöltése érdekében a valós és a virtuális térben egyaránt.

A Fővárosi Állat- és Növénykert mára az élővilág megismerésének és védelmének kiemelkedően fontos műhelye, és egyben a környezeti nevelés jelentős intézménye is számos oktatási programmal.

A Fővárosi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, illetve a város fejlődése szempontjából is kiemelkedő tudományos teljesítmények elismerésére. Előbbit a minden évben kiírásra kerülő, a fővárosi ifjúságot célzó ösztöndíjprogramokon keresztül valósítja meg; utóbbit elismerések (díjak) adományozásával.

A Fővárosi Önkormányzat kiemelt fontosságúnak tartja a Budapest fenntarthatóságát és fejlődését szolgáló klíma- és energiatudományi, valamint urbanisztikai szempontok érvényesülését, melynek érdekében több budapesti egyetemmel (BME, BCE, ELTE, ÓE) és intézettel (MATE, HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont) ápol aktív szakmai együttműködést.

A Fővárosi Önkormányzat – a kiragadott példák alapján is jól látható módon – lehetőségei szerint mindent megtesz, hogy a budapestiek könnyen hozzáférhessenek a tudományos ismeretekhez és ezek mentén saját életükben is meghatározó legyen a tudomány ethosza.

TUBA Csatlakozási szándéknyilatkozat 

A Fővárosi Közgyűlés előterjesztése