Minden második nő érintett – Interjú Petrás Boglárkával, a PATENT Egyesület munkatársával

 

Az egyik alapítónk, Spronz Júlia már a ’90-es évektől foglalkozik nők elleni erőszak  áldozatainak jogi képviseletével. A jogelődünk egy általánosabb emberi jogi szervezet volt, de 2006-ban létrejött a PATENT Egyesület, amelynek specialitása, hogy kifejezetten a nők elleni erőszak áldozatainak nyújt jogi segítséget. Ez az egyetlen olyan szervezet Magyarországon, amely kizárólag ezzel a területtel foglalkozik. Csak olyan jogászokkal dolgozunk, akik magas szintű képzettséggel rendelkeznek a nők elleni erőszak különböző formáiról és az azt fenntartó társadalmi struktúrákról. Ügyfeleinknek traumatudatos ellátást biztosítunk, amihez szociális munkás szemléletű kísérés is társul. 

 

A 06 80 80 80 81-es számon heti két napban 2-2 órában elérhető ingyenes jogsegélyvonalon kívül számos más területen is aktívak vagyunk. A másik nagy témánk a reprodukciós jogok védelme – ebben is egyedülállóak vagyunk Magyarországon, ide tartozik a fogamzásgátláshoz és az abortuszhoz való hozzáférés. A jogi környezet miatt ezen a téren főként köztudatformálással foglalkozunk: kutatásokat készítünk, workshopokat és offline alkalmakat szervezünk.  

 

Harmadik pillérünk a prevenció: a NANE Egyesülettel közösen 13–18 éves fiataloknak tartunk foglalkozásokat, újabban fiatal felnőtteknek is. Iskolai és iskolán kívüli programokat szervezünk, például a „Lázadó lányok” tábort, amely a nehéz iskolai hozzáférésre reagálva jött létre. A témák széles skálán mozognak: párkapcsolati erőszak megelőzése, szexuális felvilágosítás, nemi szerepek, szépségkultusz, online erőszak, a pornó káros hatásai. 

 

Jövőre lesz 20 éves a PATENT, ma már más típusú problémákkal kell foglalkoznotok, mint a kezdetekben. Mi a legfőbb változás?  
 

2006-ban főként családon belüli erőszakkal foglalkoztunk, ma már sokkal szélesebb a fókusz. Megjelentek új problémák, például a pornóipar robbanásszerű fejlődése, amire reagálnunk kellett, így bővült a repertoárunk, részben azért, mert a társadalom érzékenyebb, fogékonyabb lett ezekre a kérdésekre.  

 

A 21 Kutatóközponttal közös kutatást végeztetek a párkapcsolati erőszak magyarországi megítéléséről, mit mutatnak az eredmények?  

 

Bár nőtt a témára irányuló figyelem, ezáltal nagyobb lett a társadalmi érzékenység, mindez nem zárja ki azt, hogy azok az adatok, amelyek a kutatásban vannak, eléggé szomorúak. De általános jelenség, hogy amikor egy társadalom elkezd figyelni ezekre a problémákra, akkor kilőnek ezek a mutatók: a nagyon rossz statisztikai adatokkal együtt jár általában a nők elleni erőszak láthatósága is. Az emberek is jobban odafigyelnek, és a nők is jobban felismerik a saját helyzetüket.  

 

Magyarországon minden második nő szenved el valamilyen erőszakot párkapcsolata során, ami európai szinten is kiemelkedően rossz adat. A tévhitek és az elkövetők felelősségének elismerése terén még rengeteg munka van. Nagyon erős áldozathibáztató reflexek élnek a társadalomban, nagyon nehéz azt elérni, hogy az elkövetők megfelelő büntetést kapjanak.  

 

 

Fontos tisztázni, hogy ahhoz képest, hogy mekkora láthatóságunk van, egy nagyon pici szervezet vagyunk, és ha minden második nő érintett a kérdésben Magyarországon, akkor nem lehet a problémát az állam nélkül hatékonyan ellátni. Állami támogatást soha nem kaptunk, miközben nem végzünk politikai tevékenységet, hiszen áldozatsegítéssel foglalkozunk, mégis minden feketelistán szerepelünk – például azért, mert támogatjuk az Isztambuli Egyezményt, amely előírná, hogy az államnak kell biztosítania a 0–24 órás segélyvonalat.  
 

Jogsegély és szemléletformálás mellett képzéseket tartunk az intézményrendszer szereplőinek: szociális munkásoknak, tanároknak, rendőröknek. Korábban bíróknak is tartottunk, de ez ma már ellehetetlenült. A rendőrségnél sincs alapképzés családon belüli vagy szexuális erőszak kezelésére, protokollok sem léteznek. Mi próbáljuk pótolni az állami hiányosságokat, de ez csak tűzoltás: Budapesten azokban a kerületekben tudunk képzést tartani, ahol a rendőrfőkapitány érzi a súlyát és jelentőségét annak, hogy nagyon fontos, hogy az a járőr, akit kihívnak egy-egy ilyen esethez, tudja, hogy hogyan kell az áldozattal beszélni, hogy nem az elkövető jelenlétében hallgatjuk meg őt, hogy lehet távoltartást adni ott helyben.  

 
Budapesten több kerülettel volt egy pilot kezdeményezésünk, hogy az Isztambuli Egyezmény ajánlásait így piciben, kerületenként, amit tudunk, megvalósítunk, és a holisztikus szemlélet jegyében a teljes intézményrendszert kiképeztük helyben, hogy mindenkinek azonos szintű tudása legyen a nők elleni erőszakról.  

 

 
Óriási segítség lenne, mert Magyarországon nincs kiszámítható állami finanszírozás. A többi civil szervezethez hasonlóan mi is projektalapú pályázatokból élünk, amelyeknek az a hátulütője, hogy mindig új és új programokat várnak, miközben nekünk az alapműködés fenntartása a legfontosabb: az iroda bérleti díja, a telefonszámla az ingyenes jogsegélyvonal után, vagy a jogászok bérének előteremtése, amelyek nyilván és sajnos messze nem tükrözik a szükséges szakértelmet.  

 

Amikor kitört az orosz–ukrán háború, akkor megjelentek Magyarországon is az emberi jogi szervezetek, amelyek a menekült nők ellátására biztosítottak forrást. Mi is indítottunk egy reproduktív jogi programot, nőgyógyászhoz kísértük a menekült nőket, ha abortuszra volt szükségük, akkor a papírmunkában segítettünk nekik. Erre több forrást elnyertünk, de mi nem egy menekültekkel foglalkozó szervezet vagyunk, erre egy csomó kapacitásunk elment.  

Ezért a civil díjhoz hasonló, szabadon felhasználható támogatások a legértékesebbek, mert az évről évre kiírt pályázati rendszer kiszolgáltatottá tesz minket, és ez hosszú távon fenntarthatatlan, ezért szeretnénk társadalmi finanszírozásra építeni. 

 

 
A legfontosabb, hogy támogassa azokat a szervezeteket, amelyek régóta dolgoznak ezen a területen. Emellett a hétköznapokban is sokat számít, ha valaki kiáll az áldozathibáztatás és a szexista megjegyzések ellen. 

 

 

Nem cserélném el semmire, annak ellenére hogy egyszerre megterhelő és inspiráló. Nehéz, főleg krízishelyzetekben, amikor három nap alatt tüntetést kell szervezni, és közben folyamatosan csörög a telefon. A legmegtartóbb erő a csapat: elhivatott emberek dolgoznak nálunk, akik hisznek az ügyben. A legnagyobb motivációt az adja, amikor látjuk, hogy a munkánknak kézzelfogható eredménye van – például amikor egy Facebook-posztból országos rendőrségi együttműködés születik. Így történt a japán ügyfelünk esetében, akit a volt férje felgyújtott a lakásában: sikerült elérnünk, hogy a BRFK együttműködjön velünk, létrejött egy forródrót a rendőrség és a PATENT között. Ez óriási előrelépés. 
 

Mit jelent számotokra a civil díj jelölése? 
 

Ritka élmény, hogy hivatalos elismerést kapunk. Általában feketelistákon látjuk viszont magunkat, ezért különösen jó érzés, hogy valaki látja: fontos, amit csinálunk. 

 

 

És akkor zárásként négy gyors kérdés, amit mindenkinek feltettünk:

 
Civilnek lenni mindenekelőtt azt jelenti: 

Függetlenséget és szabadságot: azt, hogy az elveinknek megfelelően dolgozhatunk a társadalomért. 

 

A 2025-ös évetek egyetlen szóban: 
Sisterhood. 

 

Amikor a lánytábor után kamaszlányok azt mondják: „Mintha felkapcsolták volna a villanyt a fejemben.” Ezek a pillanatok mutatják, hogy van értelme a munkánknak. 

 

Mert a PATENT az egyetlen szervezet, amely kézzelfogható segítséget nyújt a bántalmazott nőknek – más nem végzi el ezt a munkát.