A Baltazár Színház közel három évtizede végez hiánypótló munkát. Az ország egyetlen, hivatásos, fogyatékossággal élő színészekből álló társulata magas színvonalú művészi produkciókkal és együttműködésen alapuló projektekkel segíti nézők és partnerek ezreit itthon és világszerte, hogy befogadóbbá, nyitottabbá váljanak. A társulat alapító vezetőjével, Elek Dórával beszélgettünk sikerekről, kihívásokról és a tíz döntős közé jutás jelentőségéről.
Mik voltak a 2025-ös év legfontosabb, legkiemelkedőbb eseményei a társulat életében?
A Covid előtt erős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztünk, sokat utaztunk. Aztán évekig teljes volt a zárlat, amit most végre sikerült megtörni. Bepótoltunk egy indiai meghívást májusban, Delhiben és Kalkuttában is játszottunk. Újra felmelegítettük a nemzetközi kapcsolatainkat, és nyert egy EU-s pályázatunk is, ami óriási eredmény, mert csak ketten nyertünk Magyarországról ebben a ciklusban. Ennek köszönhetően elindul egy kétéves nemzetközi projekt lengyelekkel és örményekkel. Ezenkívül voltunk egy tanulmányúton Grúziában, meglátogattunk egy grúz társulatot. A nemzetköziség végre újra bekerült az életünkbe.
Kemény, küzdelmes időszak áll a hazai civil szektor szereplői mögött. Ti hogyan menekültök előre? Mi a stratégiátok?
Nekem stabil a hitem, hogy amit csinálok, az jó. És ha jó, akkor egyszerűen anyagi szinten is meg kell ennek jelennie az életünkben. Próbálunk több lábon állni. Mivel értelmi sérült színészekkel dolgozunk, ez sokkal szélesebb spektrumot ölel fel, tehát amikor figyelem a lehetőségeket, akkor nemcsak a kulturális és a művészeti pályázatokat adom be, hanem azokat is, amelyek esélyegyenlőséggel, társadalmi innovációval kapcsolatosak. Minden lehetséges pályázatot beadok, tényleg rengeteget. Ezenkívül próbálunk mecénásokat is magunk mellé állítani, ami kicsit nehezebb. Vannak ugyan támogatóink, de olyanok, akik rendszeresen havonta vagy évente adnának nekünk egy bizonyos összeget, nincsenek. Pedig ez lenne a legbiztonságosabb megoldás. De van egy csodálatos házunk, ami a sajátunk, 13 éve nyertük egy dán pályázaton. Ez a ház alkalmas arra, hogy például vállalatok számára programokat kínáljunk. Egyelőre nem jártunk sikerrel, de igyekszünk előrelépni ebben is. Bízom benne, hogy igenis vonzó lehetőség cégeknek, hogy a csapatépítő tréningjeiket esélyegyenlőséggel és érzékenyítéssel kössék egybe.
Hogy érzed, a társulat és a hazai közönség az elmúlt évtizedekben mekkora utat tett meg, honnan hová jutott?
Az alapvető célkitűzésünk az, hogy ez a láthatatlan társadalmi réteg láthatóvá váljon a színpad és a produkcióink által: az értelmi sérültek, egyáltalán a sérült emberek. Hiszen dolgoznak velünk látássérült, mozgássérült, autista színészek is. Ezt a célt elértük. Sokak elképzeléseit meg tudtuk, meg tudjuk változtatni. Le tudunk bontani előítéleteket. Nagyon hiszek abban, hogy a színház, a művészet képes robbanásszerű változást okozni – akkor, ha az előadásaink olyan minőséget képviselnek. Különösen fontosnak tartom, hogy mindig profi produkciók szülessenek. A közönségszervezés borzasztó nehéz dolog, a nézői réteg kiszélesítése mindig feladat. Sokat szerepelünk a médiában, ami önmagában nagyon jó, de hogy át is lépjék a nézők a színház küszöbét, az nagy kihívás.
Rendkívüli sikerek vannak mögöttetek, sok rangos elismerést kaptatok már. Mit mondanál a kevésbé látható, kevésbé csillogó, de számotokra jelentős sikerekről?
A társulat 28 éve működik, lassan átalakul. Van utánpótlás-nevelésünk, működtetünk egy művészeti központot, ahol nem az a célunk, hogy profi színészeket képezzük, hanem hogy sérült emberek tudjanak magas színvonalon művészetet tanulni. Aki színész akar lenni, az úgyis kiderül. Ami nekünk belülről nézve különösen szép és fontos… Tudod, egy ilyen színház olyan, mint egy nagy család. Belefolyunk a családok és egymás életébe, például minden évben megrendezzük a karácsonyi ünnepségünket, ami nagyon meghitt, és egészen megható látni ezt a 28 évet, az emberöltőnyi találkozásokat a társulaton belül. Az is hatalmas siker, amikor egy néző azt mondja, hogy élete legnagyobb élménye volt egy előadás. Valakinek például egy régi, rólunk készült film adott óriási erőt, amikor a lánya szült, nagyon meghatározó alkotás lett az életében. Azt mondanám, az egyén visszacsatolása az igazi eredmény. Az a hatás, amit kiváltunk, a változás, amit elindítunk.
Ha ti nyernétek a díjat, mire fordítanátok az ötmillió forintot?
Nagyon földhözragadt válasznak tűnhet, de a napi működésünkre. Működési pályázatból van a legkevesebb. Projektekre aránylag sok elérhető, de a működésre alig. És arra nagyon kell. A házunkat fenn kell tartani, csak a fűtés egy vagyon telente.
És a fővárosi civil díj értékét, fontosságát te miben látod?
A közönség szavazza meg, ez önmagában megadja az értékét. Tudom, hogy ebben az időszakban a közösségi oldalakon az ügyesség sokat számít, én ebben például nem vagyok annyira jó, de én is versenyalkat vagyok, hiszek abban, hogy a teljesítmény számít. Ha az embereknek mi lennénk a legszimpatikusabbak, azt nagyon nagy dolognak tartanám.
Mik a legambiciózusabb terveitek 2026-ra?
A nemzetközi projektek mellett a Radnóti Színházzal együtt szerveztünk egy nyílt napot, amelynek keretében a mi színészeinkkel közös workshopot hirdettünk meg színészeknek. Művészek, akik a színház területén alkotnak, sokszor el sem tudják képzelni, hogy hogyan lehet sérült emberekkel együtt dolgozni. Jövőre szeretnénk olyan kurzusokat tartani, színházi szereplőknek, akár tanulóknak is, amelyek egy kicsit közelebb hozzák az ilyen munkamódszereket, és fontos tapasztalatokat kínálnak. Ezt nagyon szeretném folytatni. A jövőre nézve pedig van egy személyes nagy álmom is... Az, hogy a művészeink ugyanúgy megkaphassanak rangos elismeréseket, amilyen egy Kossuth-díj. A művészet az egyetlen olyan terület, ahol egyenlő eséllyel indulsz a rajtvonalnál. A sportban ezt nem tudod megcsinálni, de a művészetben igen. A színészeink közül van olyan, aki megérdemelne ilyen szintű elismerést, tud úgy játszani, mint bármelyik Kossuth-díjas művész. Az a vágyam, hogy társadalmi szinten fennálljon legalább a lehetősége annak, hogy ne „para” művészi díjat kapjanak ezek a kiváló művészek, hanem ugyanazt az elismerést. Ez komoly előrelépés lenne.
Az Év Fővárosi Civil Szervezete díj tíz döntőse közé került 2026-ban a Baltazár Színház is. A társulat tevékenységéről és eddigi eredményeiről itt olvashatsz bővebben. Március 1-jéig tudsz rájuk szavazni itt.
És akkor zárásként négy gyors kérdés, amit mindenkinek feltettünk, azaz a CIVIL GYORS: