A Fővárosi Önkormányzat idén is elismerésben részesíti azokat a fiatalokat, akik a sport és a tanulás területén egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, ezért a hagyományokhoz hűen meghirdeti az „Élen a tanulásban, élen a sportban” pályázatot. A pályázatok benyújtásának határideje 2026. január 30. 12:00 óra. A jelentkezés online űrlap kitöltésével, valamint a szükséges igazolások és nyilatkozatok csatolásával történik.
Az „Élen a tanulásban, élen a sportban” Díj a Fővárosi Önkormányzat egyik legrégebbi és legelismertebb díja, amelyet 1969 óta adnak át. A pályázat célja, hogy elismerje azokat a fővárosi köznevelési intézményekben, iskolarendszerű szakképző iskolákban és felsőoktatási intézményekben tanuló diákokat és hallgatókat, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeikkel és magas szintű sporttevékenységükkel egyaránt példát mutatnak. A díjra olyan fiatalok jelentkezhetnek, akik az iskolai és sportteljesítményükben egyaránt elismerésre méltó eredményeket értek el.
A pályázat benyújtása online történik egy űrlap kitöltésével, valamint a szükséges dokumentumok és igazolások feltöltésével. Fontos, hogy a jelentkezőknek nincs lehetőségük a hiánypótlásra, ezért érdemes minden szükséges iratot időben és pontosan beküldeni.
A díjazásban azok a pályázók részesülhetnek, akik megfelelnek a Fővárosi Önkormányzat által meghatározott, objektív és szakmai szempontoknak. A beérkezett pályázatok rangsorolásáról és elbírálásáról egy négy fős szakmai testület dönt.
Tavaly közel 300 pályázó közül 46 diák vehette át az elismerést.
Ez az elismerés nem pusztán a sportban és a tanulmányokban elért eredményeket díjazza, hanem egyben arra is motiválja a fiatalokat, hogy mindkét területen kimagasló teljesítményt nyújtsanak, valamint követendő példává váljanak kortársaik számára.
Honlap linkje: https://budapest.hu/szabadido/aktiv-budapest/elen-a-tanulasban-elen-a-sportban
Űrlap linkje: https://budapest.hu/urlapok/sportpalyazat
