Október 1-től a bérleteseknek olcsóbb lesz a reptéri 100E busz


A digitális és papíralapú bérletesek holnaptól a 100E járatot kedvezményesen, mindössze két vonaljegy áráért – azaz 1000 forintért – vehetik majd igénybe. A kiegészítő jegy a BKK BudapestGO alkalmazásában érhető el, és felszálláskor az érvényes bérlet bemutatását követően lehet érvényesíteni.

Aki érvényes Budapest-bérlettel (kivéve félhavi Budapest-bérlet), a Pest vármegyebérlettel vagy az országbérlet teljes árú vagy kedvezményes változatával papíralapon vagy digitális formában rendelkezik, az október 1-től két vonaljegy áráért – azaz 1000 forintért – vehet jegyet a 100E Repülőtéri Expressz járatra a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján.

A kiegészítő repülőtéri vonaljegy a BudapestGO applikáción belül az „Egyéb közlekedési jegyek” menüpont alatt lesz elérhető, és kizárólag érvényes (digitális vagy papíralapú) bérlet megléte esetén vásárolható meg, illetve érvényesíthető. Felszálláskor az utasoknak be kell mutatniuk az érvényes bérletüket, majd ezt követően tudják érvényesíteni a kiegészítő repülőtéri vonaljegyet – írja közleményében a BKK

Az új jegytípus bevezetése mellett további változás, hogy október 1-jétől a nem bérlettel vásárolt 100E járatra érvényes vonaljegy ára 2200 Ft-ról 2500 Ft-ra emelkedik. Tehát amennyiben az utas nem rendelkezik érvényes Budapest-bérlettel, Pest vármegyebérlet vagy országbérlet teljes árú vagy kedvezményes változatával, nem jogosult kiegészítő repülőtéri vonaljeggyel utazni. Ha mégis vásárolt kiegészítő repülőtéri vonaljegyet, a fel nem használt terméket vissza tudja váltani, illetve az applikációban vásárolhat 2500 Ft-ért repülőtéri vonaljegyet, amellyel igénybe tudja venni a 100E Repülőtéri Expressz járatot.

A 14 év alattiak, a 65 év felettiek, valamint a nyugdíjas bérlettel, MÁK-igazolvánnyal rendelkezők továbbra is díjmentesen vehetik igénybe a 100E Repülőtéri Expressz járatot.