„Elmúlt az a krízis, az a szorítás, amelyben korábban voltunk” – Tízéves az Adománytaxi

Horn Tamással, a szervezet alapítójával és kuratóriumi elnökével, valamint Tóbiás Lilla kommunikációs munkatárssal ültünk le egy kisebb számvetésre és eredményértékelésre a nyár kellős közepén. A hazai civil szektor éppen levegőért küzd ezekben a hónapokban, Az Év Fővárosi Civil Szervezete elismerést 2025-ben elnyerő Adománytaxinak komoly segítséget jelentett a díjjal járó ötmillió forint és a nagyobb láthatóság. A szervezet a cudar idők ellenére stabilabb és elhivatottabb, mint valaha – de ehhez a korábbi kudarcokból építkező kőkemény munka, szisztematikus építkezés és megszámlálhatatlan önkéntes kellett.

Most értetek haza a Bánkitó Fesztiválról. Mennyire volt sikeres a kitelepülés, hogy éreztétek magatokat?

Horn Tamás: Van egy belsős játékunk. A kihívás lényege, hogy sikerül-e évről évre megdönteni a bevételi rekordunkat Bánkon, és idén is sikerült. Minden évben nagyon jó ott lenni, sajnos ez volt az utolsó, vagyis reméljük, hogy valamilyen formában azért folytatódik a fesztivál. Nekünk ez kikapcsolódás és bulizás egyszerre, miközben munka és bevétel is, tehát valamiféle hibrid célja van, de mindig nagyon jól érezzük magunkat.

Keményen végigdolgozzátok a fesztiválszezont?

H. T.: Nagyon tudatosan megtervezzük, mennyi helyre mehetünk. A Kolorádón másodszor voltunk – ami sajnos szintén megszűnik –, Bánkon már negyedszerre, és jön még az Ördögkatlan, a legrégebbi helyszínünk. Ennyit bírunk el, ennyit tudunk felelősen végigcsinálni. Két-három napra szoktunk kitelepülni, önkéntesekkel, diákokkal, ami abszolút win-win helyzet: ők eljutnak ingyen egy-egy jó fesztiválra, nekünk pedig segítenek. Persze leginkább a közösségről szólnak ezek a kitelepülések, kevésbé az óriási bevételekről. A TAXITURI szolgáltatásunkat szoktuk vinni, ami a célcsoport körében nagyon népszerű, szívesen turkálnak a fesztiválozók különleges holmikat jó ügyet támogatva.

Ti lettetek Az Év Fővárosi Civil Szervezete. Mit jelentett ez a díj az Adománytaxi életében?

Tóbiás Lilla: Ne is innen kezdjük, menjünk még egy kicsit hátrébb az időben, a kampányidőszakig, sőt korábbra. Az elmúlt egy-két év anyagilag nagyon nehéz volt a szervezet életében, emiatt nagyon erősen dolgozott bennünk, hogy erre az ötmillió forintra nagyon nagy szükség lenne.

H. T.: Pontosan. A 2023-as elcsúszást, amikor anyagilag megzuhantunk, 24-ben nagyon-nagyon kemény munkával és strukturális változtatásokkal sikerült ugyan megfordítanunk, de nagyon akartuk ezt a díjat, fontos volt, hogy elhozzuk. Úgyhogy mondtam a csapatnak, hogy ezt most meg kell nyerni, nincs olyan, hogy nem. Egy évvel korábban is ott voltunk az első tízben, kampányolgattunk, de azért az nem volt az igazi. Tisztában voltam vele, hogy ennél sokkal több kell, és szerencsére ezt a közösség is komolyan vette. Nagyon eredményes kampányt építettünk fel, jól mozgósítottuk az önkénteseket, rengeteg energiát tettünk bele.

T. L.: És meg is lett az eredménye: jó sok szavazattal sikerült nyernünk. Ez a siker óriási lökést adott a szervezetnek, az egész közösségnek. A stábon hónapokig érződött ez az extra öröm és motiváció.

H. T.: Hihetetlen érzés volt, amikor kihirdették a díjat. Emlékszem a kollégák arcára, egyikük sírt, ő egyáltalán nem hitte el, hogy nyerhetünk – én ennél azért optimistább voltam. Elmondhatatlanul jó volt látni őket, és átélni, hogy ez mekkora csapatsiker, ráadásul, ne legyünk álszentek, ez az ötmillió forint nagyon megkönnyítette ezt az évet. Adott egy komolyabb lökést év elején, olyan stabilitást, amelynek hála végre tudunk egy picikét nyugodtabban dolgozni. Ettől függetlenül ugyanúgy meg kell minden forrásért küzdenünk, de elmúlt az a krízis, az a szorítás, amelyben korábban voltunk.

Helyi lakosok turkálnak az Adománytaxi közösségi piacán (2019. január, Selyeb, Borsod) 

Embert és szervezetet próbáló idők állnak most a civilek mögött, és még nincs vége. Nektek ez az ötmillió forint, valamint a díjjal érkező, még nagyobb reflektorfény és figyelem jelentős segítség volt. De védőburok is? Nagyobb biztonság, kisebb kitettség?

H. T.: Mivel a díj úgy van kialakítva, hogy a budapestiek szavazata számít, és a mi kampányunk is arra épült, hogy megszólítsuk a közvetlen köreinket és az ő közvetlen köreiket, mindez világosan megmutatta, hogy rendkívül erős közösség van jelenleg az Adománytaxi körül. Azt tudtuk, hogy vannak elkötelezett önkénteseink, akik hétről hétre jönnek az adományutakra, ott vannak az adománybegyűjtéseken, de hogy ez egy ennyire élő, erős, mozgósítható közösség… Ezt fontos volt megtapasztalni. Azóta többet is találkozunk, rendszeresebben, és figyelünk arra, hogy ne mindig csak a munkáról legyen szó. Rengeteg ember belerakja az erejét, a kapcsolatrendszerét, a figyelmét ebbe a szervezetbe, ezt nagyon megbecsüljük.

Akkor a díj egyrészt összerántotta a közösséget, másrészt a sikeröröm meg az ötmillió segített az egész szektor nehézségei, elkeseredettsége közepette is stabilan, motiváltan működni.

H. T.: Abszolút. A győzelem megadta az egész év alaphangulatát, és bár nagyon-nagyon turbulens volt ez az időszak, amikor bejelentették ezt a szuverenitásvédelminek nevezett valamit, de mi eközben éppen azt tapasztaltuk, hogy rengeteg önkéntes jelentkezett, nőtt az érdeklődés és az aktivitás. Nagy láthatósága és ereje van a díjnak. Az igazság az, hogy mi mindig kilógunk ezekből a mintázatokból. Amikor covid volt, vagy jött az ukrán háború, mi megerősödtünk. Teljesen alulról szerveződő szervezet vagyunk, nekünk nincsenek olyan forrásaink, amelyek erősen függenének pályázatoktól. Ezért azt is gondoljuk – vagy reméljük –, hogy nem vagyunk fönn a céltáblán. Persze sokan gondolják ezt. Egyfelől tehát nem hagyjuk magunkat ezektől a tényezőktől befolyásolni, és erről a kuratóriumon is beszéltünk, hogy bármi történjék is, mindent ugyanúgy csinálunk tovább. Másfelől, mivel nincsenek nagy pályázati forrásaink, függetlenként próbálunk működni, és kőkemény munkával minden forintért megdolgozunk. Ha nem is erősek, de függetlenek vagyunk. Miközben, és ezt muszáj hangsúlyozni, nagyon érzékenyen érintett minket is az elmúlt pár hónap, ilyenkor összezár a civil szektor. De attól azért nem félünk, hogy januártól megszűnnénk, mert forrásokat vonnak el.

Ötmillió forint egyszerre tűnik soknak és kevésnek egy ekkora szervezet életében.

H. T.: Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a fővárostól és a budapestiektől kaptuk ezt a díjat, ráadásul szabadon felhasználható, tehát valódi segítség. Nincs kikötés, hogy erre vagy arra kell költeni, ami nagyon ritka. Talán egy kicsit unalmasan hangzik, de működésre költöttük ezt az összeget, erre volt most a legnagyobb szükségünk. Tehát nem valósítottunk meg semmilyen új projektet, arra költöttük, amit amúgy is csinálunk.

A szemléletformálást mint feladatot, mint célt mindig hangsúlyozzátok. Az Adománytaxi lassan tízéves fennállása óta hogy alakult az adományozás kultúrája itthon? Milyen trendeket láttok?

T. L.: Egyre többen adományoznak a Taxin keresztül, nagyon jók a tapasztalataink, de azért újra és újra el kell mondani az alapvetéseket. Az adományszervező munkatárs szerint évről évre jobb minőségű adományokat ajánlanának föl, de időszakos visszaesések mindig vannak. Éppen mostanában volt egy olyan érzésünk a válogatások során, mintha megint több lenne a használhatatlan dolog, a szemét.

H. T.: Úgy tapasztaljuk, hogy a felajánlások nagyjából egy-két százaléka szemét. Tíz év távlatából ez nagyon-nagyon jó arány, és büszkék is vagyunk rá. Havi fél tonna adomány esetében ez kivételes. Más szervezetekkel összehasonlítva, amelyek ilyennel foglalkoznak, kimagasló nálunk a jó adományarány: máshol tíz, de akár húsz százaléka is lehet a felajánlásoknak, ami nem adományozható – tehát klasszikusan a lomtalanított holmi. Kevés jó tendencia van ebben az országban, de az, hogy az adománykultúra fejlődött, biztosan az. Ehhez ugyan jelentősen hozzájárult a menekültválság, a covid, az ukrán háború és az energiaválság is, tehát sajnos volt hol gyakorolni az országnak, de jól látható, mennyi ember és cég akar segíteni, csak nem találták korábban a módját.

T. L.: Folyamatosan kell foglalkoznunk azzal, hogy olyan adományok érkezzenek be hozzánk, amelyeknek mások is nagyon fognak örülni. A felajánlóinkkal is folyamatosan kommunikálunk, igyekszünk minden fontos információt megadni. Manapság már azt látom, hogy amikor az adománypiacon járok, az egész ruhatáramat föl tudnám építeni abból, amit viszünk. Tényleg nagyon jó minőségű dolgok kerülnek hozzánk, és tőlünk tovább. Ez nagyon nagy eredmény.

Az Adománytaxi önkéntesei látogatnak családot egy Nógrád vármegyei szegregátumban (2021. május, Magyargéc, Nógrád) 

És a másik, a fogadói oldalról hogy néz ki ugyanez? Milyen eredményekről tudtok beszámolni? Mennyire hat még újszerűnek vagy furcsának, hogy az adományokért, ha jelképes összeget is, de fizetni kell, és nem vihetők el ingyen?

T. L.: Nemrég beszéltem Berki Judittal, aki szociális munkásként felépítette a bátonyterenyei tanodahálózatot, és nekik köszönhetően rengeteg nógrádi kapcsolatunk lett mára. Azt mondta, hogy amikor az Adománytaxi bejelentkezett hozzá 2017-ben, ott tartottak, hogy ha kaptak adományt, vitte mindenki, amit ért. Nem volt értéke az adománynak. Olyat is elvittek, amire nem is volt valójában szükségük, amire pedig lett volna, abból sokszor nem maradt, szétkapkodták. Az Adománytaxival fölépített adományozói modelltől rengeteget kap az egyén is, a közösség is. Szükség van erre a fajta pénzügyi tudatosságra, hogy nem ingyen fognak kapni, és nem mindent. Hanem kis összeget fizetniük kell a tárgyakért, amelyekre éppen szükségük van, tehát erre készülni kell, akár spórolni is. Cserébe mindig megválogatják, hogy mit visznek haza. Ezt a rendszert pedig kiegészíti az, hogy amit az adományért adnak, tehát ami bevételként befolyik a közösségi piacokon, arról a közösség dönt a helyi partnerrel, hogy mire szeretnék költeni.

H. T.: Ez tehát emeli a rászorultat, hiszen vásárló lesz ebben a rendszerben, másrészt adományozó is, hiszen ő maga is hozzájárul valamilyen közösségi célhoz. A partnerektől tudjuk, hogy kifejezetten várják is ezeket az eseményeket.

Akkor nem ütközik ellenállásba, rosszallásba ez a gyakorlat, működik a modell? Az adomány attól adomány, hogy ingyen van alapvetést sikerült felülírni itthon?

H. T.: Korábban még azt láttuk, hogy először furcsállották, nem értették, de másodjára már átment. 30 évig ez a rendszer csak szórta az adományt a rászorulókra, borzalmas károkat okozva. Én ebben nem hittem, szerettem volna máshogy csinálni. Így épült fel az Adománytaxi, hogy ez ne egy fölülről lefelé mutató rendszer legyen, amikor megy az okos, gazdag budapesti segíteni. Inkább egy szolgáltatást, egy piacot szerettünk volna vinni, ahová eljöhetnek, és vásárolhatnak. Így nincs semmi megalázó benne. Ha hitelesen csinálod, nagyon hamar komoly eredményeket lehet elérni. És mivel mi mindig helyi partnerekkel dolgozunk, ők hitelesek, hiszen őket ismerik. Ha ők azt mondják, hogy ez egy jó piac, akkor ez egy jó piac. Ráadásul demokratikus értékeket is belecsempésztünk, hiszen a vásárlók szavazhatnak, hogy A vagy B cél legyen, amit végül támogatnak a helyiek. Volt olyan, hogy egy csapatépítőn részt vett cég megduplázta a vásárlásokból befolyt összeget, máskor egy-egy helyi vállalkozó egészítette ki, de olyanról is tudunk, hogy az önkormányzat átvette ezt a modellt, sőt sok helyen már a helyiek is felajánlják a nem használt értékeiket a közösbe. Persze azt, hogy hosszú távon milyen attitűdváltást érünk el, nem tudjuk, hiszen sosem tudtuk mérni. Pedig nagyon kellene. Hatásmérést, saját kutatást évek óta tervezünk, reméljük, a közeljövőben összejöhet valami ezen a téren is.

A megkereséseitek alapján hogy látjátok, az elmúlt években jelentősen bővült a rászorulók köre?

H. T.: Erre nehéz válaszolni, mert mi olyan kicsik vagyunk országos mértékkel mérve, hogy nehéz igazi statisztikákat mondani, amilyen más, nagy cégeknél kimutatható, hiszen mi most körülbelül egy évben 25-30 faluba járunk, miközben, valljuk be őszintén, járhatnánk 300-ba is. Mindig kapunk megkereséseket, és nemet is kell mondanom, mert pontosan megvan, hogy mekkora a kapacitás, és hány piac, hány út fér bele idén.

Bővülni, növekedni fogtok?

H. T.: Igény lenne rá, szokták mondani, sajnos, végtelen. Egyébként mindkét oldalon végtelen, tehát az adományozók és az adományt fogadók részéről is. Nemrég stratégiailag arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem tehetjük meg, hogy megállunk itt, nekünk kötelességünk nőni. A növekedés persze forrás kérdése – de éppen most adtunk be egy nagyobb pályázatot, az a célunk, hogy három éven belül már 50 települést érhessünk el. Tegyük is hozzá gyorsan, ez is nagyon kevés.

Az Adománytaxi egyik első útja bejegyzett szervezetté válása előtt (2016. szeptember, Alsószentmárton, Baranya)

Tízéves az Adománytaxi. Hogyan tovább?

T. L.: Igen, idén tízéves a szervezet, november 16-án lesz egy hatalmas születésnapi fesztiválunk a Turbinában, ahol szeretnénk nagyon átfogóan megjeleníteni mindent a tevékenységeink közül. Színházzal, koncerttel, kiállítással, szakmai beszélgetésekkel várjuk az érdeklődőket, rengeteg önkéntesünket is bevonjuk, lesz például charity market, ahol ott lesznek a vidéki partnereink, akik valamilyen saját terméket készítenek, és szívesen árulják is, legyen az lekvár, szőnyeg vagy gyertya. A bevétel természetesen az övék lesz. Készülünk egy saját kiadvánnyal is, ami bemutatja a közeget is, amelyet az Adománytaxi támogat. Írunk benne a vidéki partnereinkről, valamint az elmúlt tíz évünkről, hogy mi mindennel foglalkoztunk, hogyan növekedtünk, mit értünk el, kiket értünk el, és kik vannak a közösségünkben. Hatalmas munka, de ebbe mindent szeretnénk belerakni, ami mi vagyunk.

(Nyitókép: Az Adománytaxi munkatársai az Év Fővárosi Civil Szervezete díj átadóünnepségén Karácsony Gergely főpolgármesterrel 2025. február 1-jén. A cikkben közölt képeket az Adománytaxi Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre.)