A későmodern építészeti örökséget bemutató kiállítás nyílt a Városháza Parkban


A Későmodern épületek Budapesten - Virtuális leletmentés című projekt anyagból nyílt plakátkiállítás a Városháza Parkban.

A hazai későmodern építészet sorsa az utóbbi években enyhén szólva is mostohán alakult – sok, nívós és fontos épület tűnt el a föld színéről, mint a várbeli Teherelosztó vagy a Diplomata ház, esetleg fenyegeti bontás, mint például a Déli pályaudvart. 

Hosszú háttérmunka után 2022. februárjában indult el a köz számára is látványosan az folyamat, ami során nagy számban kerültek fővárosi védettség alá kifejezetten későmodern épületek. Egy több helyszínen is megtekinthető vándorkiállítás Az eklektikától a brutalizmusig címmel szintén kiemelt figyelmet szentelt ennek a korszaknak, a tárlat anyagából kiadvány is készült

Ennek az örökségvédelmi folyamatnak a háttérmunkáiba enged most betekintést ez a kiállítás, ugyanis a BTM Kiscelli Múzeum munkatársai 2014 óta folyamatosan dokumentálják az 1945 utáni budapesti későmodern épületeket, majd a fotókat a múzeum honlapján teszik elérhetővé. A virtuális leletmentés azért is különösen fontos, mert nem egy épület mára eltűnt a városszövetből – így az időben elvégzett dokumentáció pótolhatatlan forrást jelent a jövő számára. 

Későmodern
Kép: BTM Kiscelli Múzeum/

plakát formában bemutatott 12 kiválasztott épület között ott van a közelmúltban lebontott Teherelosztó, a VITUKI toronyház, a Kossuth-téri MTESZ székház épülete, de a ma is bejárható Honvéd Művelődési ház és a Déli pályaudvar utascsarnoka is szerepel a plakátokon.

A kiállítás figyelemfelhívás a tizedik éve zajló dokumentáló munkára, a Virtuális leletmentésre. A cél az, hogy minél többen megismerjék ezt a gyűjtést, és ellátogassanak a bővebb fotóanyagot bemutató weboldalra is.

A kiállítás kurátora: Branczik Márta

A kiállítás megtekinthető 2024. október 20-ig a Városháza parkban.