Október 7-ig még szavazhatsz a közösségi költségvetés ötleteire


Idén 175 ötlet szerepel a szavazólistán, ezek közül azok valósulhatnak meg, amik a legtöbb szavazatot kapják az október 7-ig és beleférnek az 5 kategóriára osztott 1 milliárd forintos éves keretbe.

A közösségi költségvetés egy olyan programja a Fővárosi Önkormányzatnak, amelyben a városlakók, és a várost használók tehetnek javaslatokat arra, hogy mire fordítson évi egymilliárd forintot az önkormányzat. Az ötletbeadási időszakot követően a Főpolgármesteri Hivatal és az önkormányzat cégeinek szakértői megvizsgálják a beérkezett javaslatokat, és a megvalósításra alkalmasnak ítéltek közül a budapestiek szavazással választhatják ki, hogy mi valósuljon meg. Ez a szavazás zajlik most, október 7-ig. 

ITT TUDSZ SZAVAZNI!

Mindenki szavazhat, aki rendszeres használója a városnak, tehát nemcsak azok, akik Budapesten élnek, hanem azok is akiknek itt van a munkahelye, vagy az iskolája és elmúlt 14 éves. Idén minden eddiginél egyszerűbb a szavazási folyamat, a helyi ötleteket már térképen is lehet böngészni, a belépést is leegyszerűsítették, és a sok ötletre tekintettel mindenki minden kategóriában 3 ötletre is szavazhat, így összesen 15 szavazatot adhat le.

A tavalyi évben nyertes ötletek még nem léptek látványos megvalósulási fázisba, de minden új városfejlesztési beavatkozásnak egy hosszú tervezési és előkészítési procedúrán kell átmennie, hogy elindulhasson a megvalósítása. Az előző évekből viszont számos ötlet már megvalósult. Több mint egy éve bringázhatunk például azokban a Váci úti, Üllői úti, Szent István körúti és más bringasávokban, amiket a közösségi költségvetés nyertes ötleteiből fejlesztettünk. Szintén a közösségi költségvetésből létrejött Repair Caféba például elvihetjük elromlott használati tárgyainkat, hogy ott egy közösségben, szakértők segítségével szereljük meg, több mint 200 helyen építettünk bringatámaszokat városszerte, Petanque-ozhatunk a Bikás Parknál, új zebrákon kelhetünk át a Rákóczi és a Kerepesi úton, de sok helyen már a közösségi költségvetésből zöldül ki a budapesti betondzsungel. Idősotthonokban indultak állatterápiás foglalkozások, és közös gyerek-nyugdíjas napközi programok, street art akciók, graffiti fal, ivókutak városszerte, de a közösségi költségvetésből jött létre az Autikum, egy felnőtt autista szabadidő és kulturális központ is. 

A közösségi költségvetésre a Budapest Brand készített kampányfilmet, melynek rendezője Korom Anna, a Friss Hús fődíjasa, főszereplője Kizlinger Lilla.