Szavazz, hogy mi valósuljon meg a fővárosi közösségi költségvetés ötleteiből


Már négy éve valósulnak meg a budapestiek városfejlesztő ötletei, ez idén is folytatódik, augusztus 21. és október 7. között lehet szavazni arra, miket valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek által tavaly év végén beadott ötletek közül.

A szavazás idén is elsősorban a közösségi költségvetés honlapján, az otlet.budapest.hu oldalon zajlik. A szavazáson mindenki részt vehet, aki betöltötte 14. életévét, Budapesten él, a fővárosban van a munkahelye, vagy ide jár iskolába. Erről a szavazófelületen kell nyilatkozni, de nem szükséges, hogy valakinek legyen bejelentett budapesti lakcíme. Ez azért fontos, mert a várost nem csak azok használják, akiknek egyessel kezdődik az irányítószáma, ennél jóval többen vagyunk budapestiek. 

 

A szavazáson a 2023 november-decemberben budapestiek által beadott ötletekre lehet szavazni. Ebben az időszakban közel 700 ötlet érkezett be, amelyből a szakmai ötletszűrést követően egy 175 ötletből álló szavazólista született. Erre a 175 ötletre lehet most szavazni, október 7-ig, nem csak az otlet.budapest.hu oldalon, hanem személyesen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kijelölt tagkönyvtáraiban, a Főpolgármesteri Hivatal általános ügyfélszolgálatán nyitvatartási időben, valamint a szavazás utolsó három hétvégéjén kitelepüléseinken. 

A szavazólista

A szavazólistán szereplő ötleteket idén is 5 kategóriába osztottuk, ezek közül két kategóriában szerepelnek a konkrét helyhez kötődő ötletek, amiket idén már egy térképen elhelyezve is láthattok, ezek a Helyi kis ötletek és a Helyi nagy ötletek, ezen kívül három egész Budapestre vonatkozó kategóriában találtok ötleteket: Esélyteremtő Budapest, Nyitott Budapest, és Zöld Budapest. Minden kategóriában három ötletre adhattok le szavazatot, tehát mindenkinek összesen 15 szavazata van.

 

Mi az a közösségi költségvetés?

A közösségi költségvetés egy olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket. Röviden összefoglalva a közösségi költségvetés éves ciklusa ezekből a szakaszokból áll:

  1. Ötletbeadás – a következő ötletbeadás 2024 novemberében kezdődik
  2. Az ötletek szakmai értékelése, szükség esetén fejlesztése, összevonása
  3. Szavazás a jóváhagyott, szavazólapra kerülő ötletekre – ez zajlik most
  4. Megvalósítás – ez 2021 óta folyamatosan zajlik, az eddig megvalósult ötleteket itt lehet megnézni

Milyen ötletek valósultak meg eddig?

Az elmúlt években 17 ötletet valósított meg a főváros, ezek az ötletek itt találhatóak. 

 

Nyereményjáték

Idén mindenki aki részt vesz a szavazáson, részt vehet egy sorsolásos nyereményjátékban is. A szerencsés nyertesek között kisorsolásra kerül: 

  • 3 db családi (2 felnőtt + 2 gyerek) belépő a Fővárosi Állat- és Növénykertbe 
  • 1-1 páros belépő a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszodába, a Pesterzsébeti Gyógy-, Strand- és Hullámfürdőbe, valamint a Paskál Gyógy- és Strandfürdőbe  
  • 3 db páros jegy a Zugligeti Libegőre 
  • 40 fő számára részvételi lehetőség éjszakai túrán a Rákosi-bunkerben (2 alkalommal legfeljebb 20 fős túra) 
  • 3 db páros jegy az Örkény Színház egy előadására