Az Akadémia ötödik évfolyama fog elindulni ősszel Balázs Péter volt uniós biztos és külügyminiszter, az Akadémia jelenlegi igazgatójának vezetésével.
Budapest nemzetközi érdekeinek sikeres érvényesítése jelentős részben azon is múlik, hogy fővárosunk diplomáciai feladatait egy szakmailag felkészült, a gyorsan változó világ dinamikájához alkalmazkodni tudó csapat látja el. Többek között ennek az értékalapú városdiplomáciai szolgálatnak az utánpótlására is hoztuk létre 2020-ban a Budapesti Városdiplomáciai Akadémiát, melynek idén már az ötödik évfolyama fog elindulni Balázs Péter volt uniós biztos és külügyminiszter, az Akadémia jelenlegi igazgatójának vezetésével.
Az elmúlt évek hallgatói megannyi hasznos tudást sajátítottak el számtalan témában, kezdve a hétköznapi protokollismeretektől egészen a közlekedéspolitika vagy az egészségügy városi aspektusainak megismeréséig. A szakmai fejlődés lehetősége mellett pedig szoros barátságok és egy nagyszerű közösség is kialakult az eddigi évfolyamok résztvevői között.
A 105 órás ingyenes képzésre jelentkezhet minden lelkes és elhivatott 22 és 35 év közötti fiatal, aki felsőfokú diplomával (jogász, közgazdász, orvos vagy bölcsész, mérnök, művészettörténész, építész, sportszakember, stb.) rendelkezik, vagy felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatók, akik már közel állnak a diploma megszerzéséhez (két éven belül végeznek).
A részletes tanegységlista és a jelentkezési felület itt található.