Egységes, átlátható szabályozás és kézikönyv is segíti a budapesti napelem telepítéseket


A Fővárosi Önkormányzat – a kerületekkel közösen – elindította a napelemes beruházások engedélyezésére vonatkozó jogszabályi harmonizációt, az egységesítés, az átláthatóság és az egyszerűsítés érdekében.

A Főváros, és az általa fejlesztett térinformatikai alapú Szolár Térkép támogatja a napelemtelepítés elbírálásakor az objektívebb döntéshozatalt, továbbá  Budapest konkrét napelemtelepítési konstrukciókat dolgozott ki a társasházaknak, hogy egyszerűbb döntéshozatal során, gazdaságosabban valósíthassák meg a napelemes beruházásaikat. Minderről a „Budapest - Nappal Hajtva” projekt november 23-i zárókonferenciáján számoltunk be.

Budapest Klímastratégiája külön fejezetben foglalkozik a napenergia alkalmazásával. Célkitűzésként 2030-ra 1500 MW beépített kapacitás szerepel, amely jelentős mértékben hozzájárul a város kibocsátás-csökkentéséhez, miközben növeli a város biztonságát energiaellátás szempontjából. A kibocsátások 2/3-a az épületekhez köthető, így ez az egyik olyan beavatkozási terület, amire a legnagyobb figyelmet kell fordítani. A Főváros ezért minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy megkönnyítse a budapestiek számára a klímatudatos energetikai beruházások megvalósítását.

A „Budapest - Nappal hajtva” projekt átfogóan vizsgálta az építési szabályozások napelemes fejlesztésekre gyakorolt hatását. A különböző szintű országos, fővárosi örökség- és műemlékvédelem kiegészülve a kerületi építési szabályzatokban szereplő számtalan szabályozási elemekkel egy bonyolult útvesztő, és komoly akadályt jelent a lakossági napenergia-projektek gördülékeny megvalósítása előtt. 

Ez a bonyolultság erősíti az egyébként is meglévő országos jogszabályi bizonytalanságot és hátráltatja a napenergia-fejlesztések engedélyezési folyamatát. Erre a kihívásra válaszul Budapest Főváros összefogott a kerületekkel, és a helyi főépítészekkel együttműködve egy egységes logika mentén harmonizálja a vonatkozó szabályozási környezetet. Ennek a harmonizációs folyamatnak fontos része, hogy megtartva a város építészeti szépségét és örökségét, ne a tiltás legyen az alapvető hozzáállás a napelemek engedélyezési eljárása során. 

A Főváros szándéka az, hogy minimálisra csökkenjenek a szubjektív elbírálási szempontok az egyes önkormányzatok településképi szabályzataiban. Ebben lehet a szakemberek segítségére a projektben kifejlesztett Budapest Szolár Térkép, mely a legújabb 3D-s technológia segítségével nem csak azt tudja házról házra megmutatni, hogy mekkora a teljes potenciál és mennyi energiát tudnának éves szinten termelni, hanem ezeken túl, egzakt adatokkal szolgál arra nézve is, hogy láthatóak-e a napelemek az utcaszintről vagy a népszerű turista kilátó pontokról. Így a térkép térinformatikai módszertanán alapuló „láthatósági vizsgálat” forradalmasíthatja a napelemtelepítés engedélyeztetési folyamatait, csökkentve a szubjektivitást a döntéshozatal során.

A szabályozások harmonizációja mellett a lakosságnak nyújtott további segítség – a korábban létrehozott, a napelemtelepítés lépéseiről szóló Budapest - Nappal Hajtva információs weboldal mellett – az a kézikönyv, amely kifejezetten azoknak a közös képviselőknek szól, akik napelemes fejlesztéseken gondolkodnak. A kézikönyv adott épülettípusoknak megfelelő, műszakilag gazdaságosan kivitelezhető napelemes konstrukciókat kínál a társasházi adottságok, lehetőségek és igények figyelembevételével.

Karácsony Gergely, főpolgármester a „Budapest - Nappal Hajtva” zárókonferencián elmondta, hogy "Budapest elkezdte a kerületekkel az egységes és könnyen érthető városképi arculati szabályozás kialakítását, hiszen az a célunk, hogy segítsük a budapestieket eligazodni a napelemtelepítés jogszabályi környezetében és elősegítsük a klímabarát beruházások megvalósulását még akkor is, ha a kormányzati szintű jogszabályok ezt kevésbé támogatják.”

Ámon Ada, Budapest Főváros Klíma- és Környezetügyi Főosztályának vezetője a konferencián elmondta, hogy

„Segíteni szeretnénk a budapesti társasház tulajdonosokat abban, hogy átlássák, milyen konkrét lehetőségeik vannak arra, hogy energiafogyasztóként és termelőként együtt vegyenek részt minden fél számára egyértelműen előnyös napelemes beruházásokban."

A Főváros a most lezáruló projekt során mindvégig aktívan együttműködött a szakma képviselőivel, a közösségekkel, workshopokat, szemináriumokat és oktatási programokat szervezett az érdeklődőknek, hogy felhívja a figyelmet a megújuló energiára és a fenntarthatósági gyakorlatokra. Ez a proaktív megközelítés a környezettudatosság és a felelős energiafogyasztás kultúrájának kialakítását célozza a budapestiek körében.