Lélegezz fel, Budapest! – A közösségi gyűlés ajánlásai a városvezetésnek


Budapest polgárai tettek javaslatokat a városvezetésnek arra vonatkozóan, hogyan lehetne javítani a Főváros levegőminőségét. A közösségi gyűlés önkéntesei szeptemberben négy napon keresztül dolgozták ki ajánlásaikat a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ számára a közlekedésből eredő légszennyezés mérséklése érdekében. Az ajánláscsomagot múlt héten mutatta be a nyilvánosságnak a Fővárosi Önkormányzat.

A programban való részvételre tízezer-egyszáz véletlenszerűen kiválasztott budapesti kapott felkérést. A jelentkezők közül került ki az a nemre, életkorra, iskolai végzettségre, lakóhelyre, sőt, közlekedési szokásokra is tekintettel reprezentatív 50 fős csoport, amelyik megfogalmazta ajánlásait. Az önkéntesek között voltak közösségi közlekedéssel, autóval, biciklivel és gyalog közlekedők is, így valóban minden szempontot figyelembe véve zajlott a gyűlés. A két hétvégén át tartó programban szakértői előadásokat követő moderált viták és szavazások során alakultak ki a végső javaslatok. A budapesti polgárok által megfogalmazott 16 ajánlást a közösségi gyűlés záróeseményén, a Deák17 galériában mutatták be.  

Az ajánlások között megtalálhatók a budapesti közösségi közlekedés szolgáltatásainak fejlesztésére, a város köztereinek zöldítésére, illetve egészségesebbé tételére, illetve a parkolási rendszer harmonizációjára és racionalizálására irányuló javaslatok. Ezen kívül a kerékpáros és gyalogos infrastruktúra fejlesztését és egyes területek forgalomcsillapítását is javasolták a résztvevők. A javaslatokat szakmai feldolgozás és további társadalmi egyeztetések után építik be a következő hónapok során készülő fővárosi közlekedés-szervezési tervekbe, végül pedig a Fővárosi Közgyűlésen döntenek ezek megvalósíthatóságáról. 

A javaslatokból kiderül, hogy a budapestiek támogatják és igénylik a közlekedésbiztonságot és a közösségi közlekedés fejlesztését, valamint az autóforgalom csillapítását, az utcák zöldítését, a gyalogos- és kerékpárosbarát fejlesztéseket vonzó alternatívák kínálásával. 

Kiemelten megjelent a Lánchíd, a pesti alsó rakpart és a Szabadság híd fokozatos autómentesítése. A Rákóczi úti tengelyt középen vezetett buszfolyosóval, több zöldfelülettel, kerékpársávval és kijelölt rakodóhelyekkel élesztenék fel, a metrópótlás után pedig a kerékpáros és gyalogos felületeket növelnék a Váci út – Kiskörút – Üllői út tengelyen felszabaduló buszsávok helyén.  

Kérték, hogy több zöld terület jöjjön létre Budapesten, akár az utcai parkolóhelyek kárára, kihasználatlan foghíjtelkek és parkolók használatával. A parkolási díjak emelése is a javaslatok között van, de egységes és átlátható rendszert, a munkavégzés céljából autózók (pl. szerelők stb.) megállásának elősegítését kértek a bevételek transzparens felhasználása mellett. 

A közlekedésbiztonság részeként jobban karbantartott utcai jelzéseket, a szabályok betartatását, a gyorshajtás büntetését, gyerekeknek szóló közlekedési oktatást, és felnőtt KRESZ-frissítést is javasoltak. A résztvevők fontosnak tartják a szemléletformálást is. „Egészséges város, egészséges ember", illetve „Így is kinézhetne" címmel a pozitív jövőkép népszerűsítését kérték.  

A kezdeményezések részletesen itt olvashatók. 

A közösségi gyűlésről készült videót ide kattintva  lehet megtekinteni. 

Közösségi gyűléseket többek között Nagy-Britanniában, Franciaországban, Írországban, Belgiumban és Lengyelországban is szerveznek, hogy az adott országban segítsék a kormányok, parlamentek és önkormányzatok munkáját. Budapest eddig két közösségi gyűlést szervezett: 2020-ban a klímavészhelyzetről, 2021 végén pedig Budapest és az Európai Unió kapcsolatáról tanácskozhattak a fővárosiak.