A Fővárosi Közgyűlés szeptember 24-i döntése értelmében a Freeszfe hivatalosan is birtokba veheti a XIII. kerületben található, Szabolcs utca 27. szám alatti fővárosi volt iskolaépületet, amelyet nyilvános pályázaton nyert el. A hírt az egyesület évnyitó ünnepségén Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be, és az esemény keretében jelképesen átadta az épület kulcsát a Freeszfe közösségének.
Az ünnepségen Forgács Péter, az egyesület elnöke elmondta, hogy az új helyszín neve FREEDOM lesz, amely 2026. január 1-jén nyitja meg kapuit a közönség előtt. Az év végéig kialakítják a szükséges tereket, addig az oktatás továbbra is a CEU (Central European University) épületében zajlik, ahol idén ősszel 200 diák kezdi meg tanulmányait az egyesület különböző képzésein. A tervek szerint a Freeszfe 2026 elején minden tevékenységével együtt átköltözik új otthonába – írják közleményükben.

A Szabolcs utcai épületben a Freeszfe egy olyan sokfunkciós, nyitott alkotóteret hoz létre, amely egyszerre működik majd iskolaként, befogadóhelyként, műhelyként, közösségi térként és játszóhelyként. A különböző szinteken tantermek, stúdiók, próbatermek, mozgás- és filmterek, valamint közösségi és vendéglátó funkciókat ellátó helyiségek kapnak helyet, míg a legfelső szinten egy professzionálisan felszerelt előadóhelyiség jön létre. A házban egymás mellett dolgoznak majd a diákok és a független művészeti alkotócsoportok, lehetőséget teremtve a közös munkára, mentorálásra és szakmai párbeszédre.

A Freeszfe célkitűzései között kiemelt szerepet kap a mentális egészség támogatása is: az új térben olyan komplex jólléti program indul, amely pszichológiai támogatással, közösségépítéssel és önismereti fókuszú műhelyekkel segít mindenkit, aki részt vesz a FREEDOM életében.
Az épület hosszú távú célja, hogy a Freeszfe szellemiségéhez hűen olyan nyitott kulturális központtá váljon, ahol az oktatás, a művészet és a közösségi élet szervesen összefonódik. A közösség ereje és összefogása kulcsszerepet játszik abban, hogy a FREEDOM valóban azzá váljon, aminek az egyesület szánja: egy szabad, befogadó alkotótérré, mindenki számára.