Szombat reggel 830 centin tetőzött a Duna Budapesten


Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

A közelmúltban végrehajtott árvízi beruházások beteljesítették feladatukat, az elmúlt hetek felkészülése is sikeresnek bizonyult.

A Duna tetőzése egészen délután 1 óráig tartott, utána indult lassú apadásnak. A víz visszahúzódásával a fővárosi cégek felkészülnek a helyreállításra és takarításra. 
A árhullám az előre jelzett ütemben vonul le, így az M2-es metró Batthyány tér állomását már hétfőn meg lehetett nyitni, a H5-ös HÉV is a hét második felében elindulhat, valamint a rakparti villamosok szintén a hét második felében elindulhatnak a teljes vonalon. 
 
Legalább két dolgot meg kell tanulnunk ebből az árvízből is. A klímaváltozás valósága rárúgta az ajtót a városra. Pár hete még a hőhullámoktól szenvedtünk, most az árvízek ellen védekezünk. Ez a jelenség nyilvánvalóvá teszi, hogy csak a klímaváltozással szembeni ellenállóképesség erősítése révén lesz mindenki számára élhető otthon városunkból. A sikeres árvízi védekezés pedig újra bebizonyította azt, hogy Budapest üzemeltetése és működtetése, az abban való részvétel alázatot, felelősségvállalást, hozzáértést és együttműködést igényel - írta a főpolgármester posztjában.