Tájékoztató fővárosi településrendezési eszközök partnerségi egyeztetéséről


Tájékoztató fővárosi településrendezési eszközök partnerségi egyeztetéséről a Budapest Főváros Önkormányzata által megindított a Budapest főváros településszerkezeti tervéről szóló 50/2015. (I. 28.) Főv. Kgy. határozat és a Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II. 16.) számú önkormányzati rendelet, XIV. kerület, Csömöri út – Öv utca – Pöstyén utca – Cinkotai út által határolt tömbre vonatkozó módosításával kapcsolatosan.

A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendeletre (a továbbiakban: Korm. rend.) hivatkozással tájékoztatjuk az érintetteket, hogy Budapest Főváros Önkormányzata megindította a Budapest főváros településszerkezeti tervéről szóló 50/2015. (I. 28.) Főv. Kgy. határozat és a Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II. 16.) számú önkormányzati rendelet módosítását a Budapest XIV. kerület, Csömöri út – Öv utca – Pöstyén utca – Cinkotai út által határolt tömbre vonatkozóan.

A tervek módosításának egyeztetése a Korm. rend. 69. §-ban meghatározott rövid eljárás szerint történik. A Fővárosi Önkormányzat a településrendezési eszközök módosításának nyilvánosságát a 20/2022. (VI. 30.) önkormányzati rendelettel elfogadott partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően folytatja le. A tervdokumentációk megtekinthetők a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján, illetve letölthető az oldal végén található hivatkozásokon.

Az elkészült tervekkel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani 2024. április 2-ig:

- elektronikusan a varosrendezes@budapest.hu e-mail címen,

- írásban a Főpolgármesteri Hivatal Várostervezési Főosztályának megküldve (1052 Budapest, Városház utca 9-11.),

- személyesen az Ügyfélszolgálaton (1052 Budapest, Bárczy István utca 1-3.), vagy

- közvetlenül az E-TÉR felületén lehet.

A partnerségi egyeztetésre vonatkozó adatkezelési tájékoztató ezen az elérhetőségen található.

Letölthető tervdokumentációk

Megalapozó és alátámasztó munkarész 

Jóváhagyandó munkarész